Médium, médiumitás és a távérzékelés

Érdekes véletlennek tekinthető, hogy az interneten már különféle alternatív híroldalak is egyre gyakrabban tesznek közzé úgynevezett médiumi közléseket (gyakran persze forrásmegjelölés nélkül). Ezek a közlések elsősorban a belpolitikában a közeljövőben várható eseményeket fogalmazzák meg jóslatok, látományok, vagy csak érzelmekkel erősen felöltött, esetleg vágyakat tartalmazó "látások" formájában, így érthető, hogy miért nem jelölik a forrásokat. Emellett több eltérő színvonalú tévésorozat, főleg bűnügyi filmek szerepeltetnek valamiféle általuk médiumnak hívott személyt, további több-kevesebb misztikus jellemzőkkel bíró kellék között.

A sokféleségben kavargó információk miatt ezúttal egy általános elemzést kívánunk adni a témáról, az összehasonlíthatóság, besorolhatóság igényével, mert a felhozatalban a legkülönfélébb dolgok keverednek.

Nézzük az alapfogalmat egyáltalán.

Parapszichológiai, ezoterikus értelemben véve a médium egy olyan személy, aki megváltozott tudatállapotban, transzban arra képes, hogy fizikailag észlelhető módon, emberi nyelvrendszert használva értékelhető információt adjon át egy általa, vagy a kívülállók által tőle eltérő identitású lény közlése nyomán, illetve az által irányítottan. Ezt a tevékenységet tehát beszéddel, rajzzal vagy kézírással, esetleg egy megszerkesztett táblán a ráhelyezett eszköz mozgatásával, jelek, betűk, válaszok kiválasztásával, kopogtatással, rendezett mozgással végzi a médium, a lényeg, hogy ekkor a közlést nem a személynek, hanem egy azt irányító valami másnak tulajdonítják.

Az első felmerülő problémát az jelenti, hogyan határoljuk el a közlést, választ, jelzést egy adott személytől. Igazság szerint ezt alapesetben igen körülményes megtenni, természetesen lehet feltételezni, hogy most nem XY beszél az emberhez, hanem egy önmagát valamilyen névvel, vagy címmel megjelölő entitás. A probléma nem újkeletű. Főleg az 1890-es - 1920 as évek közötti igen divatos spiritiszta szeánszok hívták napvilágra ebben a témában a kritikus véleményeket. Ebbe a körbe tartozik a jelenség szellemi hátterét vizsgáló Rudolf Steiner és más teozófusok, akik az ilyen jelenségek parapszichológiai hátterével foglalkoztak, Houdini pedig kimondottan a technikai-trükkös csalásokkal.

A kettőt természetesen el kell választani egymástól.

Alapvetően elmondhatjuk, hogy egy médium "transz"-állapotban képes megváltozott hangon (elhunyt személy hangján) beszélni, akár az illetőre jellemző beszédstílusban és témákban, vagy akár egy művész stílusában írni, zenei motívumot, mintát megadni. Végsősoron, mivel szinte semmi eszköze sincs az átlag szemlélőnek erre, a végkövetkeztetése az lehet, hogy a jelenségek hasonlítanak egy valóban élt személyre, illetve több közlés feljegyzése, elemzése után egy azonos néven bemutatkozó, mentálisan megjelenő lényre.

Az effajta jelenségek okainak számbavétele előtt nézzük meg, ezúttal távérzékelő szemmel, hogy mi történik egy tipikus médiumi szeánszon?

Az emberek rendszerint előre meghatározott elvárásokkal és értékítéletekkel mennek egy szeánszra azért, hogy akár elhunyt rokonukkal, vagy egy híresebb "szellemmel" beszélhessenek. Tulajdonképpen nincs szó arról, hogy vak - kettős vak kérdésfeltevéssel dolgozna bárki, kivétel talán egy-két bünügyi médium, akik néha önképzéssel eljutva ide, törekszenek az objektivitásra. Jellegzetes ezzel szemben az, hogy nagyobb közönség előtt a médium felsorol néhány jellemző karaktert valakiről, és kéri hogy jelentkezzen az, aki felismer egy hozzátartozót, híres személyt. Itt ezután nem lehetséges annak objektív eldöntése, hogy az illető médium ügyes mentalista, esetleg gondolatolvasó, vagy valóban valaki más beszél rajta keresztül.

A nem földi eredetü entitások gyakran 1-2-3 embert is használnak a leírás szerint, lehet feléjük ún. kérdéseket intézni, kedvük szerint jelentkeznek, illetve rendszeresen, adott időpontban, gyakran pár év múlva megszakítják (ebben az esetben nem lehet eltekinteni attól, hogy az  interneten gigászi közönsége van, és elvárják a folyamatos szellemi tápot. A nem fizikai lények és a fizikailag létezők közti kapcsolatot is részletesen kifejtették többen).

Az ilyen közlemények nyelvtani elemzése, stílusának, belső logikájának vizsgálata adhat valamennyire módot arra, hogy egyfajta valóságtartalmat keressünk: mire inspirálnak? Milyen valóban használható mellékhatások nélküli tanácsokat adnak? Mennyire van összhangban a közlés a tudományos ismeretekkel, eredményekkel, a konkrét valósággal (például földrajzi helyek, épületek, helyszínek)? Mennyire van a szöveg kapcsolatban, önellentmondásban a saját korábbi közléseivel? Igazolható-e bármilyen nás forrásból a közlés valóságtartalma?

A szkeptikusoknak adott legfontosabb megnyugtató válasz az, hogy "torzul" az információ, hiszen állításuk szerint egy embernél jóval fejlettebb lény vagy pedig egy már elhunyt, és ezáltal "magasabb" szintre került entitás adja át azokat, a befogadhatóság szintjére lebutítva. Ez ellentétben áll a távérzékelés lehetőségével, ugyanis elméletileg lehetséges bonyolultabb matematikai képletek, levezetések, műszaki berendezések észlelése előzetes ismeret nélkül is, ahogyan ez megtörtént több esetben is (bár akkor elsősorban a szerkezetek egyszerű léte volt a cél).

Tisztán logikailag nézve, és előzetesen nem megítélve egy esetet, az alábbi változatai lehetségesek a médiumi közléseknek:

• Öntudatlan médium kizárólag alvás alatt, álmában kap közlést, információt, gyakran előzetes kérdésfeltevés nélkül, vagy visszatérően, több részletben. Ennek példáját egy "A médium" címen futó bűnügyi sorozat mutatja meg, igen jól kidolgozva. A valóságban az ilyen jellegü információszerzés gyakran nem elválasztható a programozott, tudatos alvás technikáitól (Silva-féle álomontroll, Lucid dream), valamint a testen kívüli élmények egy részétől.
• Öntudatlan médium, aki teljesen átengedi/elveszti öntudatát, és rajta keresztül valaki más egyoldalúan kommunikál, közöl, jelez, közbekérdezés vagy egyéb reakciók lehetősége nélkül. Itt lehetséges az önhipnózis, hipnózis, amikor valakit rávezetnek, rávesznek arra, hogy ezt engedje. Ilyen például a sámánizmus esetében történő "elragadás", a különféle szertartások révén az előzőleg kiválasztott, erre alkalmasnak tartott személy válik kapoccsá két világ között. A több, különféle szertartással választják el az illető normális életét, önmagát attól, aki/ami közléseket végez.
• Öntudatlan médium, akivel lehetséges a kétirányú kommunikáció, elhunyt lelkekkel, szellemekkel, más dimenzióban élő nem földi eredetü lényekkel, "angyalokkal". Az érdeklődők a legtöbb angyal, sőt még Jézus ilyen "válaszait" is megtalálhatja, de idegen lényeg bolygóközi szövetségei, és más szervezetek is rendszeresen jeleznek így, sőt erre a tevékenységre könyvkiadók, médiacégek is felépülnek fizetős felkészítő tanfolyamokkal, amelyek a megjósolt események túlélését hivatottak megkönnyíteni a kiválasztottaknak. Az ilyen, gyakran pénzügyi célú, vagy tömegpszichózist, irányítást lehetővé tévő manipulatívan gerjesztett tevékenységet értelemszerűen nem lehetséges egy kalap alá venni a távérzékeléssel, az önellenőrzés, az összevethetőség, ellenőrizhetőség ugyanis még a front load jellegü technikákkal se mérhető össze, szociálpszichológiailag, marketing- és média szempontból viszont vizsgálható.
• Egyéb ok miatt médiumi tevékenységnek gondolt cselekvés: valamilyen ideiglenes vagy tartós elmebetegség: skizofrénia, hallucinogén szerek alatti hatás, külső egyéb technikai,vagy mentális befolyásolás (műszerekkel, parafenomének által, vagy pszichológiai/gyógyszerrel/elektrosokkal kombinált technikákkal, mint például az úgynevezett mandzsúriai jelöltek felkészítése,agymosása). Ezek mindegyike kívül áll a távérzékelésen.

Egyes esetekben viszont természetes úton felléphet a clairvoyance, tisztánlátás képessége, amikor az alany gondolhatja magát médiumnak, főleg mert nem vagy csak részlegesen tudja irányítani az élményt, miközben valójában más emberek gondolatait veszi át, főleg személyes közelségben. A korábban már bemutatott rendőrségi segítő médiumok közzül a valóban használhatóak is - éppen mert eredményeik valósak, igazoltak - kivül esnek a nem ellenőrizhető médiumitás világából.

Lezárásként elmondható, hogy a médiumi jelenségekként számon tartott jelenések nagy része nem esik bele abba a kategóriába, ami a használhatóság, megismételhetőség, ellenőrizhetőség olyan szintje, hogy érdemes volna bárkinek is tudatosan "médiummá" képezni magát, az általunk használt technikák mindegyike az öntudat megőrzésén, és az események, a vizsgálat feletti irányítás fenntartása alapján működik. A programozott álmok, testen kívüli élmények során lehetővé válik sok olyasmi, találkozás, kommunikáció más lényekkel, hogy így mondjuk,de ott éppen az öntudat megőrzése - bár sajátos érzékelés mellett - teszi lehetővé sok fizikai szemmel, érzékekkel kiszűrhetetlen csalás felismerését. A komplexebb szellemi világokat, ezek sajátosságait leíró szerzőknél számos tanács van arra, hogyan kerülje el az ember az öntudatlan médiummá válást, illetve arra, hogyan jusson más módon hozzá azokhoz az információkhoz, amelyeket rendszerint csak egy médiumtól várnak el.

Könyvajánló: Látható és láthatatlan ember

Az eddigiektől eltérően ezúttal nem egy könyvet, hanem összefüggő életműveket szeretnénk bemutatni. Jelenleg a neten ingyenesen, magyar fordításban is hozzáférhető információkról van szó. Ismertetőm célja nem egy világnézet vagy vallás reklámozása, hanem egyszerű figyelemfelhívás az itt következő ismeretekre.

A blogban eddig bemutatott hazai és külföldi távérzékelők nagy része egy saját, egyéni tapasztalaton, családi eredeten alapuló világnézetet képvisel, és nem tartja szükségesnek, hogy erről bővebben és öncélúan beszéljen. Eddigi írásainkból már kiderült, hogy a távérzékelés protokolljai nem a származási, vagy vallási hovatartozás alapján működnek, hanem a fejlődni és tanulni képes, és erre energiát szánó, önmagával szemben is őszinte kutatómunkát kívánó ember saját akaratát fejezik ki.

Nézzük tehát meg Arthur E. Powell és Charles W. Leadbeater (utóbbi életrajza itt, élt 1854 - 1934 között) könyveiben mi az, ami minket érdekelhet főleg a távérzékelés tekintve. Elsőként vegyük figyelembe, hogy az írások egy elmúlt korszakban keletkeztek, amikor számtalan felfogás élt meg egymás mellett. Ugyanakkor egy-egy "hitvita" eredményeképpen kiszakadtak újabb és újabb irányvonalak, például a két úr a teozófiai társaság tagja volt, melynek Rudolf Steiner egy ideig aktív közreműködőjeként működött. Steiner kilépése után megalapította az antropozófiai társaságot, ne csodálkozzunk tehát azon, ha sok XIX. és XX: századi szerző munkái tematikusan vagy szóhasználatukban hasonlatosak. Valamennyi mű elsősorban belső vagy korlátozottan nyilvános használatra készült, mintegy tankönyvként, emiatt nem személyes élménybeszámolók, példák, hanem inkább szabályok, tendenciák kerültek feldolgozásra. Megjegyzendő, hogy a vezetők-tanítók általában írtak önéletrajzi munkákat is, talán pont a sok steril írás emberközelibbé tétele végett.

Akkoriban egy egységes szellemi-lelki világképet igyekeztek átadni, a manapság burjánzó, kimondottan célszerűsített gyorstalpalók helyett. Egy holisztikus szemléletbe illő, egész egyéniséget, embert fejleszteni kívánó, egymásra épülő leírásfolyamot adtak meg, sőt egyes technikákat, például a légzőgyakorlatokat titokként kezeltek.

A távérzékelés azidőtájt clairvoyance - tisztánlátás - nevű technikaként lett bemutatva, de a konkrét vizsgálati folyamat leírásai mentális, illetve asztrális látás néven is szerepelnek. A leírás ma is korszerű és alkalmazható, hiszen az egyes érzékelési szintek eltéréseit osztályozva mutatja be, korszerű leírásokkal.

Powell, akinek életrajzáról szinte semmit sem tudunk [íme egy szép, abszolút vak távérzékelési vizsgálat célja - az eredményeket küldjék el nekünk, ha publikálni szeretnék a blogon].
Nagyon fontos elhatárolásokat tesznek a szerzők, amelyek segítenek az embernek felismerni saját aktuális szintjeit, esetleg eloszlatni a zavarokat, amit a témához egyáltalán és nyilvánvalóan nem értő újságírók, valamint a médiában bemutatott úgynevezett jósok okoznak rendszeresen. A példákban pedig jól látszik a korszak mentalitása: professzionális tisztánlátóhoz akkoriban nem rohantak csip-csupp ügyekkel az emberek, és maga a munkafolyamat is hosszabb procedúra volt. A Leadbetter által bemutatott példa egy hajós férjéért aggódó feleséget említ, aki hónapokon át nem hallott az emberéről. A tisztánlátó asztrális utazása során nemcsak megkereste, de üzenetet is adott át neki egy másik kontinensen, és az eseményt a férfi egy fizikailag látható személlyel való beszélgetésként írta meg feleségének. Ez a fizikailag látható személy figyelmeztette a hajóst, hogy aggódnak érte, jelezzen a családjának. E clairvoyance vizsgálatok/spontán látomások többnyire összetett folyamatokat, például nagypolitikai eseménysorokat is érintettek. Ezek a módszerek és alkalmazott eljárások a mai emelt díjas hívással való 3 perces jóslások korában elég kontrasztosaknak tűnnek, de jól mutatja a szakmai színvonal eltérését is mindkét mindkét említett esetben [megjegyzendő, hogy természetesen ma is léteznek valódi tisztánlátók, de jó okkal nem reklámozzák magukat].

Hogyan olvassuk a könyveket? Javaslom, hogy elsőre szépen, ráérősen ismerkedjünk meg velük. Második olvasásra már lehet a tartalomban a témák között csatangolni, biztos hogy a sok részben találunk hozzánk közelebb állókat, és az olvasottak hatására később eszünkbe is fog jutni több olyan kérdés, amit a korábban megismert leírások, vagy eltérő felfogások nyitva hagytak. Ilyenek lehetnek például Rudolf Steiner írásainak eltérő stílusa, szerkezete után mindenképp újragondolandó olvasmányélményeink - Powell és Leadbetter munkái alapján.

Leadbetter: Látható és láthatatlan ember [magyarul mind]
Leadbetter: Világunk rejtett oldala
Arthur E. Powell: Az asztrális test

A két szerző munkái [és másokéi is] itt szabadon letölhetőek:
http://www.globenet.hu/portal/tforum/olvasni.jsp

Szerző: MW

Gyakorlás kártyával

Az egyszerűbb parapszichológiai tesztek kedvelt eszköze a Ganzfeld-kártya. Ezen egyszínű stilizált minták vannak, kör, hullám, háromszög fajtánként párosan, televíziós dokumentumfilmekben látható a használatuk úgynevezett vak kísérletekben. Mivel erősen redukált az információtartalma, ehhez mérten várhatóak az eredmények is. Nemrég jutott eszembe, hogy egy kicsit nehezítve a dolgot, a klasszikus francia kártya felhasználható lenne erre a célra, ez könnyen beszerezhető, általában minden háztartásban akad is. A francia kártya előnyeinek vélem, hogy egy lap 3 karakteres információt hordoz, ugyanakkor ezek csak így együtt adnak teljesen egyedi azonosítást: a forma, a szín, a lap értéke. Részeredményre így is mérhető, jobban, mint ha csak egyféle dologgal kísérleteznénk. A magyar kártya vagy a tarot már színvilágában is túl bonyolult erre a célra, a francia kártyában egyedül a joker lap okozhat komolyabb gondot a színe és funkciója miatt egyaránt [néha a Joker-en más lapok miniatűrjei és nem szabványos jelek, motívumok is szerepelnek].

Hogyan és mire használjuk a kártyát? Ha van önkontrollunk, egyedül is gyakorolhatunk, de tudnivaló hogy ilyen módon gyakorolva elég hamar feléleszti a pszichometria készségét, amikor a lap érintése önmagában is átadja az általa hordozott információt. Alapesetben a cél a lefordított, megkevert pakli lapjainak felismerése, leosztott véletlenszerű 2-3-4-es csoportokban, ezek erősorrendjének, értékének "felismerése" valamint a még nehezebbnek tűnő vakon történő pakliból húzás, amikor előzetesen kiválasztott lapot kívánunk elsőre kihúzni. Ekkor is lehet osztani, vagy csak "kikapni", emelés után levenni a lapot.

Igazából nem érdemes agyalni rajta, hogyan működik. Akit mélyebben érdekel, Leadbetter könyve jól eligazít az ihletve látás, tisztánlátás módozataiban, inkább magunkat figyeljük, mikor, mire, hogyan jön a megérzés. Technikai szempontból ha egy pakli közepéről kapunk elő egy lapot, nézzük meg, hogy a mellette levő 1-2 lap volt-e a kiválasztott. Ha nem sikerül, félre mehet a kezünk, de ha nem vigyázunk ez a "kicsit arrébb lesz" dolog rögzülhet, és mindig oda fog kerülni a lap. Több lap hasonlít, szerkezetileg is, például a 4-es lap és az azonos színű ász, keverhető a 6-os és a 9-es lap, stb. A pszichometria valamint a memória javulását könnyen elősegíti, hogy egy úgy-ahogy megkevert paklit látásunkkal "memorizálunk" mint a fejszámoló művészek, ezért a lehető leggyakrabban keverjünk, emeljünk, sérült, nem egységes paklit pedig ne is vonjunk be. A segítővel végzett gyakorlásnál kizárjuk a pszichometriás képességet, hiszen az ő kezében vannak a lapok, így kizárólag a telepatikus érzékelést vethetjük be. Ekkor a másik fél által kihúzott lapokat kell meghatározni, azonosítani. Előnye a többes gyakorlásnak, hogy kettős vakon lehet végezni, azaz ha a másik fél és mi magunk is megtekintés nélkül sorrendben eltéve adjuk ki a feladványt, majd csak ellenőrzéskor fordítjuk meg a lapokat.

Az olvasó könnyen azt gondolhatná, hogy ilyen módon rövid idő alatt olyan bravúrokra lehet képes az elszánt ember, mint David Blane, az utcai mágus. Ez bizonyos esetekben kétségtelenül igaz lehet, de azt ne felejtsük el, hogy egy bűvész beépített trükkökkel kell hogy dolgozzon, mert üzembiztosan egy tévéfelvételen csak az működik. Szintén nem szerencsés a lapok megérzésének képességét összekeverni azzal a komplex tudással, amit egy professzionális szerencsejátékos évek alatt halmoz fel, taktika, stratégia, logika, pszichológia, és határos területekről. Ezt a jelenséget jól mutatja néhány kiemelkedő pókersztár játéka, akik a néha reménytelennek látszó lapállásoknál a körülményeket kihasználva blöffölve nyernek.
A kártyás gyakorlás az én felfogásomban egy jó alap a későbbi írás, és szöveg érzékeléshez, ha mennek a lapok, hamarosan szavak, mondatok is is fognak!

Szerző: MW