A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyorsmenet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyorsmenet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 30., vasárnap

Kód gyakorláshoz: 4250/6118


Az itt látható kódról 2011.11.06-ig vártuk az eredményeket, most már tehát ne küldjenek erre a kódra vonatkozó információkat. A kód által fedett cél fotója ez:


4250/6118
Írd le a célt!
Mit ábrázol a kép?


Egy eredmény erről a célról a kód alapján: a kódot meditatív állapotban elővéve egy nyomtatot A betű jelent meg a tudatomban, azzal egyidejűleg egy építőkocka (én még az a korosztály vagyok), amelyik híd alakot formáz. A cél színei melegek, többnyire vörös, illetve annak egy világosabb árnyalata, világossárga és nyomokban zöld. Sötét szín is jelen van a célon, de az nem színezés, hanem fényelvonás eredménye, árnyékos terek. A cél felső részén inkább egyenes, szögletes struktúrák váltakoznak, míg alul inkább hajlított, íves vonalak. Ez közeli nézete egy mesterségesen létrehozott dolognak, mintha ház előtt állnék, és nem látnék tőle mást. Emberi jelenlét nincsen, de a cél maga arra szolgál, hogy emberek legyenek benne. Különféle művi dolgok egymásra rakása útján készült ez a cél, az anyaga a világos (sárga) részen festett felület, majd tapasztással összefogott részek, ennek anyaga beton. A sárga felület nem folyamatos, helyenként rajta mélyebben található szögletes-íves alakzatok vannak, ami a másik oldalról mozdítható. A célon úgy általában váltakozik az egyenes-szögletes és az íves vonalrendszer. Ha távolodok a céltól, akkor egy háznak, lakóháznak látszik, előtte két magasra nőtt bokor-szerű fa, gyep és nyírott sövény, az egész gondozott, és a jómód benyomását kelti. Amikor a kép készült róla, eladó volt (az ablakon nincs függöny). Ez egy ház, amit azért fotóztak le, hogy eladjanak vele valamit, vagy magát a házat, vagy a vöröses színű, ismétlődő struktúrákat tartalmazó tetőt.

Vizsgálati módszerekről itt, itt, továbbá itt is olvashat.
Régebbi gyakorló-vizsgálatok eredményei a gyakorló_kód címkén olvashatók.

2011. október 8., szombat

Elkövetők, eltűnt személyek, tapasztalatok, lehetőségek

A blog olvasói, illetve a levelezőlista tagjai közül az utóbbi időben többen is érdeklődtek konkrét esetek megoldása ügyében. Küldtek nekünk bizonyos megbízás-féléket abból a célból, hogy "a rendőrség nem jutott eredményre, és...", illetve "még mielőtt a rendőrséghez fordulna..." stb. (sajnos olyan egy sem volt köztük, hogy például "mielőtt megkéri a kezét", vagy "mielőtt odaajándékoznám neki ezt a pénzösszeget" és hasonlók).  Néhány rövid megjegyzést tennénk a csoportunk nevében a hozzánk eljuttatott esetekkel kapcsolatban mind a beküldőt, mind a minket érintő körülményekről. 
Miért érdemes többször is átgondolni az írást a segítséget kérőnek, mielőtt eljuttatja hozzánk az ügyét vizsgálat céljára? Többek között azért, mert beláthatatlan folyamatokat indíthat el az a laikus, aki a tőlünk kapott részletek hatására új információkhoz jut hozzá. Gondolja át egyrészt a saját szerepét a folyamatban, másrészt a miénket. Fontos megjegyezni, hogy a kérések eddig kivétel nélkül valamilyen bűnügyhöz, vagy különösen nagy gazdasági jelentőségű beruházáshoz kapcsolódtak. Az egyiknél az elkövetőt kellett megnevezni, a másiknál egy zaklatót (a "megrendelő" ráadásul anonim volt), és így tovább. A meggondolás tárgya: milyen indokokkal, milyen magyarázattal megy a hatóságokhoz az a személy, aki velünk elvégeztette a vizsgálatot, és megírtuk neki, hogy az elkövető, zaklató neve X.Y.? Felhangzik majd a kérdés: Ön ezt mire alapozza? Mit fog rá válaszolni? Arról nem beszélve, ha az eredményeink birtokában ez a személy nem a hatóságokhoz megy először.
Érzünk-e a helyzetben visszásságot?
Annak ellenére, hogy a visszajelzett vizsgálati eredményekről rendre kiderül, hogy helyesek, bűnügyekről lévén szó, a bizonyítékok csak jóval később tették nyilvánvalóvá a mi megállapításainkat. A hazai nyomozó hatóságok, bármennyire is "rajta legyenek" e témán, nincsenek felkészülve az ilyesfajta nyomozati cselekményekre (pedig például ügyészi váderedményesség szempontjából elég jó esélyt szalasztanak el vele, már ahol ez feljavításra szorul, természetesen).
Egy régebbi esetben a feladatunk volt: eltűnt személy tartózkodási helyének megjelölése adott földrajzi környezetben. Megjelöltük. A hivatásos keresőegységre viszont a megrendelő sajnálatos módon nem tudott hatni, ezért az eltűnt személy az általunk megjelölt helyen a szisztematikus kutatás hatására valóban meglett - két hónap elteltével.
Az eddig írottak elegyeként lehetne említeni azt a történetet, amelyet egy színes heti magazinban közzétett cikk indított el. A riport egy fiatalember eltűnéséről szólt, aki  az írás megjelenésének időpontjában már több éve nem került elő. Én magam végeztem rá egy azonnali vizsgálatot, amelyben kiderült, hogy mi az oka az eltűnésének, hol tartózkodott a vizsgálat időpontjában, aznap mit reggelizett, milyen állapotban van, és így részleteiben tovább. A részletes eredményeket eljuttattam a lap fő- és vezető szerkesztőihez azzal, hogy az újságban én nem kívánok szerepelni, de ha a vizsgálat eredményeit a nyomozó hatóságnak továbbítják, talán tudnak vele kezdeni valamit. Az esetről azóta sincs semmilyen hír, pedig ha a megfelelő helyre küldik a laptól a vizsgálati eredményt, felteszem, hogy lett volna egy címlapsztori legalább abból, hogy ők segítették hozzá a fiatalember előkerülését. Ez tulajdonképpen egy sad end, de hogy úgy mondjam, már a levelem postázása pillanatában ez nyilvánvalónak tűnt.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a távérzékeléssel (és vállfajaival) történő vizsgálati eredmények felhasználása a hagyományos gyakorlati módszerekkel elért felderítésekkel ideológiai, módszertani és tapasztalati ellentétben állnak. Mert képtelenségnek tartjuk ugye ezt az utasítást olvasni  egy határozatban: további nyomozati cselekményként távérzékelő kirendelését tartom szükségesnek.
Nem panasz - lehetőség.

...és egy példa, hogy van erre gyakorlat: Exit to nowhere

2010. március 10., szerda

Egy napilap távérzékelése - elemzéssel

Egy olyan feladatot improvizáltam nemrégiben, ami segített kilendülni egy számomra holtpontnak tekintett napszakból. Bizonyos külföldi, az adott ország egyik tömegközlekedési járművéről elnevezett ingyenes napilapjából került hozzám egy hétköznapi példány, és nem hagytam ki a lehetőséget, hogy vakon megpróbáljak ,,beleolvasni". Mivel több nappal azelőtti, idegen nyelvű és az adott ország belpolitikájával, kulturális életével foglalkozó lapszámról van szó, nem fenyegetett a veszély, hogy a hazai tévé-híradókból ismert 1-2 hír köszönne vissza. A napilap ott hevert összehajtva az asztalon még kézzel se értem előtte hozá, így a pszichometria által történő információszerzés is ki volt zárva [bár az se lenne megvetendő teljesítmény - HunViewer]. A cél a legbelső lap belső két oldalának érzékelése volt. A vázlatpapírra skicceltem néhány szót,ami felmerült, valamint pár ábrát, kb. 5-6 perc időtartalomban (ezt persze lehetett volna tovább húzni is). Lássuk, mi sikerült:
A baloldal: a legerősebb impulzus egy konkrét szó volt, amit közép-résztől felfelé helyeztem el: le perreux. A folyóirat francia nyelvü, ezt persze tudtam előre. A szótár szerint ez egy párizsi kerület neve, és családnevek is feljöttek a kereséskor. A hozzá legjobban hasonlító szó: perruche jelentése törpe papagály, sokat fecsegő asszony. Még ide vehető a les pertubations, "zavar" kifejezés is. Az adott helyen egy egész oldalas mobiltelefon reklám van, a szó helyén pedig egy idős nyugdíjas nő áll (úgy felöltözve,mint a piacon, egész nap ráérő pletykafészkek, kis ölebbel, kosárral) egy gúlának a tetején, alatta egy lány, azalatt egy férfi. Erre az oldalra még rajzoltam a vak vázlatomon a felső oldalon jobb felé tartó negyedbe egy nagy labdán attól kisebb labda formát, valamint a lap közepén alulra egy háztetőn kéményre hasonlító, piramisszerűen kihegyesedő alakzatot. Ezek a középen felépített ember piramishoz álltak közel, kontúrban, a 3as tagolás nem egyértelmű.
A jobboldalon (szemből nézve) bal felső 4/5 ödnél egy szó: qairclée (quair=rakpart, folyópart, clée=clé, kulcs). Az újságban ebban a magassában egy mondat volt, aminek a végén, az elhelyezéstől távolabb, a qualité szó volt, ami a minőséget jelenti ott is.
Középen jobboldalt egy macskak konturját vetettem papírra, ott a valóságos újságban egy csoportkép szélső tagja egy sötét hajú hölgy állt. Középen balfelé a métre, méter szó jött nekem, az ide eső valós szó az újságban a maitre, maitresse, fő, legfontosabb szó állt. A jobb oldal alján balfelé húzva egy nő feje "látszott". Ez valóságos is lett volna, ha a napilap másik hivatalos nyelvű azonos napi kiadását néztem volna, a hölgyet felfelé csúsztatva 1/3 nyi távolságban éppen az említett csoportképbe került volna a fej. A lap alján sorban 3 db kocka vízszintesen jött nekem, ami ott volt, csak éppen a jobb szél alján, függőlegesen.

Összegezve: ha szöveg, szöveges ábra távérzékelését végezzük, a sajtóterméket, a szavak és a képek átválthatnak egymásba, a képi tartalom szövegként jelenhet meg. Ez pont ellentétes a chates monitoringnál tapasztalt jelenséggel, mikoris a képi látvány jelenik meg egyből szövegként. Információ érték szempontjából nincs jelentősége, de a dokumentumok pontos távérzékelésénél nagyobb figyelmet igényel a folyamat. Ezúttal a sok morzsa, részlet egymástól függetlenül érkezett, kiragadva, és nem is törekedtem arra, hogy a leírt információ egészének a tartalmát, nem szószerinti lényegét észleljem. Maga a folyamat érezhetően energetikai változásokat hozott létre bennem, tudat alatt sem akartam befolyásolni logikai keresgéléssel, asszociálással, a cél egyszerűen az volt, hogy kiragadjam magam egy gondolatfolyamból, és ez sikerült.
A jövőben további vizsgálatokkal szükséges megnézni, milyen eltérések jelentkeznek ha egy szövegben csak a szavak egyes betűit, a mondat egyes szavait keresem, illetve csak a tartalom mondanivalóját, mikor több oldalnak a témájául szolgáló lényeget kellene tömöríteni. Nyilván egy harmadik felfogás az oldal és a szöveg képszerű, fotorealista észlelése, ahol az írás, rajz, képek a maguk helyén vannak.


Aki most kezdi a távérzékelést vagy a dokumentációk érzékelésében kezdő még, azt mindenképpen vegye figyelembe, hogy a merész kihívásokat akkor is érdemes gyakorolni, ha az elején nem sok eredmény mutatkozik, hiszen a saját viszonyítási pontjaink kialakításában a gyakorlás tud a legtöbbet segíteni.

2010. február 23., kedd

Személyes vizsgálat a magyarországi viszonyokról

Ezt a bejegyzést két ok miatt jelentetem meg most:
  1. Kellően hosszú idő telt el a vizsgálat és a mai nap között ahhoz, hogy az aktualitások ne legyenek veszélyesek. Ugyanakkor sok mindent még így is ki kellett hagyni belőle.
  2. Ma találtam meg a vizsgálat dokumentációját. Azt hiszem, mind a két ok elég jelentős a megjelenési dátumra vonatkoztatva.


Tehát a session, röviden:


2280/2099
a távérzékelés jelenlegi helyzete/helyszíne Magyarországon - a hatalom szintjén.

2008.június 30.
S.t.:15:49

Ideogram: egy kördiagram, ami két óráig három részre osztott, onnantól
egy érték körben. Meglehetősen nagy érdektelenség van jelen a hatalom irányából a téma felé.

A cél összetétele: ritka [kevesen alkotják].
Koordinátora: egy fekete bajszos férfi, itt volt egy Vezetéknév Keresztnév, dehát ugye...
Milyen szinten űzik és használják fel úgynevezett hivatalos körökben?
- nagyon alacsony szinten, alig mérhető. Csakis néhány kósza kísérlet.
Fő helyszíne: L[...] - Budapest között, elhagyatott területen.
Mennyire rejtik el az egészet?
- éppen csak annyira, hogy a népek ne ismerjenek rá, hogy mi is ez a tevékenység.
Saját kapcsolódási pontom hozzá: felismerték a tevékenységemet, figyelik az eredményeket, bár nem képesek kategorizálni és dokumentálni. Azzal változott semlegesre a megítélésem, hogy "tengerentúli" csoporthoz csatlakoztam.
[Hurrá! - teszem hozzá már most. Egyébként mi lett volna...?]

A következő résznél egy megjegyzés: néhány hónappal ezelőtt egy bizonyos személy jelezte nekem, hogy ő ismer egy [sok-sok törlés] egyént, akinek része volt a magyarországi rv folyamatokban. Az információ lekérése erre vonatkozott itt:
A vizsgálatom kiderítette, hogy a "része volt" tulajdonképpen annyit jelent: ott volt, ahol foglalkoztak a távérzékelési kísérletekkel, ez minden. Sok mindent nem értett meg belőle, meghaladta a tudásást a tapasztaltak feldolgozása.
A következő információ-lekérés erre a személyre irányult:
- messze van tőle, magas neki, csupán csak hallott róla - ezt mutatja kifelé. Valójában igen keveset osztottak meg vele a dologról.

A magyarországi hatalmi megbízásból eredő távérzékelési kísérletek eddigi legjelentősebb eredménye:
- elhagyott katonai bunker felderítése, ahol [titkolt/tiltott] fegyverek voltak
- 1997-ben volt
- ki végezte? [ez még ma is törölni kell] ->magyar volt, de utána eltűnt a folyamatból, nem foglalkozott vele tovább. A session közben lehallgatták.

A cél [2280/2099] egy jellegzetes részletének rajza:
- egy amerikai autó hátulja, jellegzetes, Cadillac-hát, oldalnézetből

Itt egy személyes rész következik, arra irányult az információ-lekérés, hogy a szűk környezetemben van-e olyan személy, akivel kapcsolatba kerülve a "hivatalos" rv elenyészőnek tekinthető berkeibe tudnék betekinteni?
- van, egy városrész a válasz X-ben [magyar város]
- a városrészen belül további finomítás a lakcímre [...]
- akkori telefonszáma: 06 70 ... ....
- érintőleges tudomása van csak, nem "avatták be"

Információ lekérése arról, hogy hatalmi oldalról figyelnek-e a RV Hungary tevékenységére?
- legalább három irányból figyelnek, ebből az egyik oldal nyitott, azaz lehet publikus is
- nincs veszély, érdeklődés, információszerzés a cél
Mire kell figyelnünk ezzel kapcsolatban?
- az információk és a módszer megosztására. Minél többen vagyunk, annál védettebbek leszünk.


E.t.: 16:48

No comment.

2009. július 17., péntek

Gyorsmenetek

bekkchen's pic from flickrEgy másik, különféle távérzékelési eredmények megosztására szolgáló blogot megszüntettem. Néhány publikus eredményt, amelyet gyakorlási céllal, végzett üléseken kaptam, a gyorsmenet címke alatt felraktam ide, az eredeti dátumaik megtartásával. Sajnos az ülések közben készült képanyag digitális változata nem élte túl a költöztetést, ezekből kettő maradt meg. A fenti linken láthatók az eredmények. A továbbiakban ide kerülnek majd a hasonló, gyors vizsgálattal elvégzett eredmények, és azok, amelyeket a tisztelt látogatók küldenek be nekünk.


2008. június 29., vasárnap

Petőfi

0615/0393
személy neve/külalakja/leírása
Kérésre végzett vizsgálat
A visszajelzés Petőfi Sándort takarta.

Ideogram: egy hosszú, csúcsos bohóc-sipka, bojttal a végén, felfelé áll az egész.

Barna, napsütötte bőrű férfi. Tó, vagy folyó partján él. Szőrös a mellkasa és kigombolt ingben jár. Magyar [származású], lemenői a gúnyhatárokon kívülről valók.
Név: egy elég komplikált képet kaptam itt, a neve változott, de ő választotta. Erőteljes szemöldöke van, karórát nem hord, ilyen nem is létezik még nála. Vezető, sok beosztottja van elég nagy mélységig, de nem az egész szervezetet irányítja, csak annak egy részét. Kiemelték a többiek közül, hallgatnak rá. Leírja amit tud.
Vöröses hajú [őszes szálakkal], ún. filigrán felesége/társa van. A felesége nem érti, amit a célszemély csinál, veszélyesnek tartja, nem tud azonosulni vele. Kedvenc étele a párolt káposzta, szeret nép[ies]zenét hallgatni. Fellépett, fellépő foglalkozása volt.
Egy fehér színű, magas házban lakik, legalább kétszintes, tűzfallal egy üres telek felé.
Racionalista ember, az összefüggő, kiszámítható, bebizonyítható dolgokat szereti. Ennek ellenére a gondolatvilága szerteágazó, és keresi az újszerűt.
A dereka körül [veséje] van egyfajta egészségügyi problémája, ez kapcsolatban van a vizeletével. Nélkülözések.
Magyarországon jellegzetes földrajzi helye az Alföld, Csongrád megye, Kiskunság, de egész Magyarországra hatással van a jelenléte.
Külföldön járt már.
Kettős életet él, családon kívüli gyermeke is lehetséges.
Nemesfémmel van igen közeli barátságban - arany?
A vizsgálat időpontjában valami fehér, éterszerű közegben volt a cél, nagyon ridegnek éreztem, azt mondom, hogy nem él - vagy alszik, és a tudata járt ebben a közegben.
Jellegzetes rajz vele kapcsolatban: egy alagút rajz, mint pl az omega-jel, fölötte mégegy ívvel, közte jelölés, hogy ott szilárd struktúra van. Plusz még egy érzet, ami egy lámpabúrát mutat egy sötét park fáinak a lombkoronájában. Ez ni:


2008. május 29., csütörtök

Borobudur

Ma annyira adta magát az, hogy elmélyüljek csak úgy, hogy meg is tettem. Előtte persze lekértem egy célt a TargetMonkey-tól. A visszajelzés a jávai Borobudur-t addta.

Az eredmény:
Ideogram: óriási, álló korong, csipkékkel.
Anyaga: kő, durva felületű, lyukkal a közepén, mint egy "malomkő". Szimmetrikus.
Sötét színű, a háttér sötétes, mohás. Színek még: fekete, fehér, sötétzöld.
Hőmérséklet körülötte: meleg, forróságtól rezgő levegő.
Ízek: keserű, fűszeres, fű-íz.
Épített kő, szobor.
Mire használatos: hatalmas nagy, magas, "hattyúnyak", imádják.
A céllal kapcsolatos érzet: füvet tipornak nem géppel hajtott kocsikerekek.
A cél egy jellegzetes rajza: [most nincs lehetőségem felrakni a fotót] szögletes, pikkely-szerű struktúrák egymás alatt-fölöt sorban, a tetején kinyúló, magas résszel, tulajdonképpen az itt látható kép kézi rajza.
A cél rajza a korai szakaszban: téglalapban egy korong, amiből több magasabb rész nyúlik ki.

Borobudur

Borobudur [eredeti neve valószínűleg a szanszkrit Vihara Buddha Ur, ami szabadfordításban annyit tesz: "a hegyen álló buddhista templom"] a világ legnagyobb buddhista épülete. Indonéziában található.
A buddhista tanítás kőből épült fellegvára. Jáva középső részének egyik legfontosabb városától, Jogjakartától 42 km-re északnyugatra fekszik. Borobudur i. sz. 800 körül épült a Szailendra dinasztia megbízásából. Építői az indiai mitológiából ismert Meru hegyének megépítésére törekedtek. Így sikerült megalkotniuk az egész délli félteke legnagyobb építményét. Tovább >>>

2008. május 9., péntek

Sablonos képek

Az egyik online target-oldalon nézelődtem a napokban. Miután már jól szétnéztem, kértem is egy kódot, hogy gyakoroljak. Nos, annyira sablon-szerű képeket láttam az oldalon, mondhatni szinte mind egy kaptafára ment, hogy nem tudtam szabadulni tőlük, mindenáron a látott képek jelentek meg, össze-vissza. Maga a cél meg lett határozva a leírásban, de a kép nem akart kialkulni, nem is erőltettem. Hagytam tehát, és csak a bejövő információkra hagyatkoztam. Nagy általánosságban az eredményről:

Szálak, mértani alakzatok, hűvös és árnyékos, szél.
Álló, vékony struktúrák.
Fehér, sötét, zöld és sárga színek.
Nincs teljesen világos, a háttér sötét.
Szantál- és pörkölt mogyoró illat.
Szálas-rácsos felépítésű, sűrű helykitöltéssel.
Sok kisebb struktúra ad ki egy nagyobbat.
Rejtőzködés.
Felületbe szúrt pálcikák. Sűrű.

A cél egy tóparti [vagy tengerparti?] erdőrészlet volt.

2008. április 5., szombat

A magyar Szent Korona

Kaptam egy kódot egy bizonyos személytől... Ez ugye, már nem az első eset, és megmondom úgy, ahogy van, protokoll szerint csináltam a sessiont, de inkább arra támaszkodtam, amilyen képeket kaptam L. gondolataiból a céllal kapcsolatban. Tudom, hogy nem ez volt a feladat, hanem a képen szereplő cél leírása, de -ahogy mondani szokták- a változatosság gyönyörködtet, más irányból is meg lehet közelíteni a célt.

Nézzük tehát az eredményeket:
-sokféle természetes anyag alkotja
-kegytárgy, ma már nem használják
-"szép víz" jelenlét [anyagpróbák után?]
-nincs illata [hmm?]
-tapintása helyenként rücskös, szemcsés
-elvétve élet van körülötte, védett helyen van
-megfoghatalan, az ember jelentéktelen mellette
-anyaga tömött, sűrű állagú
-téglatestek, hosszúkás sík felület, boltívek
-milyen nyelvet beszélnek körülötte? Válasz: Hold-Nap rajz [Erdély]
-az ideogram a tárgy felülnézeti rajza
-rendeltetése: intézmény [kegytárgy], ma már nem használatos.
-mint a víz alatti romok->régen jelentős volt, ma már nem annyira
-hátul természetes képződmény: nagyon belegondolva a tárolásánál jelenleg alkalmazott eszköz, tárgy
-egy ember magasabb tőle
-patina

A cél tehát a magyar Szent Korona volt, az érzékelés végeredménye pedig ez:

2008. március 24., hétfő

Rendőrfőnök

Újabb cél a TargetMonkey-tól: 1968, Dél Vietnam. Egy 0 [nulla] ember, aki rendőrfőnök volt annak idején, a nyílt utcán, újságírók szeme láttára lőtt fejbe egy fegyvertelen, megkötözött kezű embert. A kép azt ábrázolja, hogy ez a senki éppen a hátrakötözött kezű áldozat fejéhez emeli a marokfegyverét, balra egy katona, a háttérben városkép egy katonai járművel, balra fák, az égen Nagy Magyarország alakú felhő. Az egész kép fekete-fehér, és csak azért nem teszem ide fel, mert ennek a "fegyverem-van-tehát-vagyok-valaki" stílusú, emberhez egy kicsit hasonló senkinek nem akarom a hírét kelteni még így sem.
A feladat az volt, hogy írjam le a targetet részleteiben.

Az ideogram ez volt: |O|
Ha jobban megnézzük, akkor egy ember áll az utcán, felülnézetben.
Érzetek az ideogramról: háromszög, kör és sík felületek.

Érzet a célról: 4-2.
[A képen négy ember látható, de ebből kettő a lényeges, a gyilkos és áldozata.]

Színek a cél körül: sötét, árnyékok, barna ruha.
Rakéta. Rúdszerűen irányítják. Előre kitör.

Háttérben egy autó áll a romos falak mentén, olajfák, nagy meleg.
A cél egy jellemző részlete rajzon [ezt olyan rosszul sikerült bedigitalizálni, hogy nem teszem fel ide]: középen egy struktúra, balról egy rúd irányul felé, mögötte vonalak.

Fullasztó meleg, széles betontér, rajta tekintélyt parancsoló jelenlét. Nem tiszta érzés a fejekben.
Itt egy rövid leírás egy autóról, ami a képen a háttérben áll.

Végkövetkeztetés: végzetes életpillanat a forróságban.

2008. március 18., kedd

Puthoff és Price

Ahogy ma jártam: kaptam egy target-et, ami egy fekete-fehér képen Pat Price-t ábrázolja Harold Puthof-al. Mi történt a session-ben? Nézzük sorban:
1.Az ideogramban lerajzoltam Pat fejét.
2.Leírtam a tájat, ahol állnak, részletesen.
3.Megállapítottam, hogy ott ritkán járnak, ahol a cél található.
4.Megállapítottam a szélességi fokát a helynek, ahol a cél található, és magát a helyet is.
5.Lerajzoltam a cél egy részletét [emberfejnek a hajkorona része].
6.Leírtam rengeteg részletet a helyszínről.
7.Észleltem, hogy _valahol túl_ van a cél [meghalt 1975-ben].

Mi nem történt:
1.Nem észleltem a személyeket - ezt annak tulajdonítom, hogy elhunytról van szó.

A target ez volt:

A Kínai Nagy Fal

Következik egy közhelyszerű, teljesen mindennapi cél: A Kínai Nagy Falnak egy hegytetőn vonuló és arról lefutó részlete. Erről csak annyit írnék, hogy mint második session a sorban, intenzíven, teljesen részletesen és lényegre törően előjött. Röviden azért ide írom, amiket kaptam, már dokumentált stílusban:
Ideogram:
][

Sima felületű, majdnem összeérő elemek. Sima tapintású, szobor szerű alakzat, egymáshoz támaszkodnak, folyamatosan, hosszan. Magas, állvány-szerű struktúrák, folyamatosan ismétlődően egymás után. A teteje sín-szerű és sétálni lehet rajta, a két széle között, felülete durva beton, időnként kiemelkedő felépítmények szakítják meg. Építése csoda- és remekmű számba ment. Már igen régen készen van és csodálják, meseszerű dolgok övezik. Földrajzi elhelyezkedése a Távol-Keleten található, a kontinens belsejében. Nem sík téren van, a domborzati viszonyok változatosak.
Hangokat nem hallottam, annyi jött, hogy "hear them", ha akarom, hallanám, de nincs jelentősége. Cement és ételszag tapasztalható a környezetben, tehát dolgoznak is rajta, de olyan személyek is látogatják nagy számban, akik szórakozásból mennek oda, sőt, kutatják is. A belsejében nem lehet ember. A közelében olyan jellegű ipari tevékenység folyik, ahol veszélyes kémiai anyagokkal dolgoznak [zöldes-kékes lerakódást érzékeltem a falak egyes részein, ennek vizsgálatakor jött ez az észlelés].
Végül lerajzoltam a célt: egy rögös dombra felfutó épített, kő-csík, lépcső-szerű struktúra, ami mögött tengerkék, levegő állagú háttér található.
A megállapítandó cél ez volt:


A session végeredményében kapott rajzot nincs lehetőségem ide felrakni, az egyik részletét viszont igen, íme:

2008. március 16., vasárnap

Abu Simbel

Most kezdtem el kipróbálni a TargetMonkey rendszerét. Egyszerű, gyorsmenetekre alkalmas online felület: beírod az e-mail címedet [egy levélszemetet nem kaptam onnan!], megjelenik egy kód, aminek a feloldását elküldik a címedre. A saját tempódban megcsinálod a vizsgálatot, és megnézed az elküldött visszajelzést, amikor akarod. Szóval nekem ez volt az első: Abu Simbel, annak is a Nagy Csarnoka, Egyiptomban. A kódot már nem tudom.
Az ideogram: felülnézetből látott oszlop-sorok, egymás mellett.
Kopár, sziklás környezet, a hőmérséklet nappali világosságban szinte elviselhetetlen. Apró kőzúzalék és homok van jelen, szétterítve. Faragás. Bele lehet menni. Homokos környezet, valahol a közelben egy jelentős vízfolyás, amit imádnak. Rengeteg ember keresi fel, de ezek nem az eredeti rendeltetése miatt, ami ájtatosság, ima, tudásszomj, templom. Most inkább csak nézik, bámulják. Faragás belül, az ember elég kicsi benne. Hűvös levegő, jóval sötétebb, mint kint. Régebben nem itt volt [?]. Tekintély megmutatása. Kívül ülő, belül álló alak-struktúrák, anyaguk kő, szikla, beton. Belül nagy tér, mellette kisebb terek, abból kisebbek nyílnak.
Végül a rajz, amit nem tudok mellékelni: az itt látható oszlopcsarnok kissé oldalról, illetve egy másik rajz, ugyanez felülről.