Robert Monroe videók

Robert Monroe aki a testen kívüli élmények úttörője volt, mint író, kutató, és a Monroe Intézet megalapítója, az internet segítségével láthatóvá vált. Bár 1915-1995 között élt, szerencsére megmaradt több televíziós felvétel, ahol első kézből számol be élete nagy élményéről.

Ezen a felvételen 1992-ben mesél:




Itt pedig egy 1979 es tévéfelvétel látható...

Pszichikusok a filmekben

Médiumok a bűnüldözéssel foglalkozó tematikus filmekben

Az elmúlt években több csatornán is leadtak, és most is sugároznak olyan dokumentumfilmeket, amelyekben a rendőrség munkáját médiumok segítik. Ezek szinte mind a tőlünk teljesen eltérő jogrendű-kultúrájú Amerikában megyei szintű gyilkosságokat, eltűnéseket kutatnak.
Első nézésre egy kaotikus világba csöppen az ember, mert gyakran a bűnesettel foglalkozó nyomozó se érti a metodikát, a fogalmakat, ezért zavaros magyarázatot ad, ha ezt erőltetik tőle. Szerencsére a médiumok többnyire el tudják magyarázni a munkamódszerüket. Ez röviden többnyire arról szól, hogy a a médium az adott nyomozót régebbről ismerte, azzal bizalmi kapcsolatban áll, és ez a munka-kapcsolat informális megkeresés során alakult ki az eredményesség érdekében. Ezt az eredményességet ne úgy képzeljük, hogy precíz nevet, címet ad át a látó ember az elkövetőre nézve. Esetleg ha ezzel szolgál, úgysem lehetne vele semmit kezdeni. Az angolszász jogrendben a beismerő vallomás mindenek feletti bizonyító erején túl csak olyan bizonyítéknak van jelentősége, ami megszakítatlan logikai láncolattal az elkövetőt a bűncselekményhez köti [kétségek esetén az ártatlanság vélelme miatt a gyanúsított javára kell dönteni]. Így a médium, látnok munkája lényegében arról szól, hogy eldugott, elásott, vagy ismeretlen bűnelkövetési tárgyakat, fegyvert, néha magát az eltűnt áldozatot, esetleg az azt szállító gépjárművet kell megtalálni, hiszen a látomás nem bizonyíték!
A kép teljesen vegyes. Van médium, akinek szüksége van arra, hogy személyesen elmenjen a feltételezett helyszínre, vagy az áldozat tárgyait megfogja [v.ö.: pszichometria], van, aki nemcsak a lakóhelyétől való távolsága miatt, hanem a személyes érzékenység miatt már egy telefonhívás után el tud kezdeni dolgozni.
A lényeget tekintve: mindegyik pszichikus vizsgáló betartja a távérzékelés alapszabályait, nem tudja az ügy összes részletét, sőt azt csak a vizsgálat után ismeri meg. Nem kérdezi ki a rendőrt olyan mértékig, hogy később megerősítőleg annak a munkahipotézisét adja vissza [mint néhány kártyavető és asztrológus,magas órabérért].
A számos jól, és kevésbé jól sikerült epizódon túl nem kapunk arról képet, hogy az esetek számához képest mennyi sikeres és hány sikertelen vagy eredménytelen [pszichikus] felderítés történik. A mi szempontunkból ez eltér attól, hogy hány esetben sikeres a vádemelés és a bíróság hány embert ítélt el valakit bűncselekményért. Egy filmben mi azt keressük, hogy milyen technikával dolgozik a látnok, az együttműködő rendőr és ezt hogyan használják fel [bűnügyi taktika, eljárási konkrét eseményekben, például házkutatás], valamint azt is, hogy a cselekmények mennyire erősítik meg a néha csak utalásszerű jelzéseket. Utólag például eldönthető, hogy valóban szerelmi háromszög, esetleg más volt a hátérben, a holttestet milyen színű kocsiban szállították el,és így tovább.
A filmek nem beszélnek a díjazásról, feltehetőleg a megjelenési lehetőség, esetleg az áldozat családjának hozzátartozói által kitűzött pénzdíj, szakértői díj fedezi a pszichikus munka költségeit. Ne felejtsük el, hogy a gyakran nyakatekert, vagy csak rosszul előadott módszer oka nem a látó intelligenciahányadosától függ, hanem attól, hogy miként jutott a képességhez. A pszichikusoknak a veleszületett távérzékelés, pszichometria, empátia annyira természetes részük,hogy ugyanolyan nehézel magyarázniuk a többi embernek, mint a biciklizést, úszást annak, aki nem próbálta sosem. Sajnos szakmai, illetve hiúsági titok, hogy egy ilyen médium tanulással, vagy ismert remote viewing módszer használatával mennyire javította meg a hatékonyságát, bár az elcsípett, kifacsart magyarázatokból ezeket többnyire ki lehet elemezni.

Szerző: MW

Tévésorozatok a fizikain túli világra

Kikerülhetetlenül napjaink, életünk részei a többnyire amerikai tévésorozatok, amelyek sci-fi, thriller, bűnügyi krimi stílusába ágyazva mutatják be a para/mentális képességek használatát vagy legalábbis azok létezését. Mivel nem mindenki születik bele a képességek értő használatába, esetleg a környezet, család, iskola "nevelése" miatt időlegesen, vagy végleg leszokik ezekről, a legtöbben felnőttként a szórakoztató ipar jóvoltából tudnak valamiféle indító impulzust kapni. Ez a közeg azonban a legtöbb esetben helytelen, téves információk elegye, a valóságos tudás a legritkább esetben képernyőképes látványosan. Ha a szóban forgó alany a személyisége nem eléggé rugalmas, kíváncsi, és független, kritikus és egyben elemző, a tévében látható dolgok megmaradnak az esti sör, vacsora, chips mellé kísérőnek, és nem alkalmasak arra, hogy messzebb vezető útra indítsanak.

Megállapítás: ha a világ és hazánk szórakoztatóiparában domináns amerikai tömeg-film készítők munkásságát alaposabb elemzés alá vesszük, azaz ha pár éven át megfigyeljük a termékeiket, számos véletlen és tendenciózusan visszatérő hibát fedezhetünk fel:

-A forgatókönyvírók műszaki, biológiai alapvető ismereteinek hibájából fakad egynémely -talán még megérthető- baki. Esetenként 2-3 szerzőt is elhasználnak, ezt ötvözve logikai, vágási tévedésekkel. Zavarok és hibák természetesen mindenhol vannak, a filmiparban azonban ez látványos: mára lelkes hobbisták gyűjtik ezeket a baklövéseket, például a korábban már lelőtt, de újra megjelenő statiszták, névcserék, logikai kuszaságok, és így tovább.

-A filmek tudományos megalapozottsága már bonyolultabb probléma. Egyrészt rengeteg szaktanácsadót, megfigyelőt vonnak be a hitelességnek legalább a látszatát fenntartani, amiből aztán egy látszat-valóság alakul ki többnyire. Főleg orvosos, katonás, rendőrös műveknél célszerű ez, ami segít, hogy egy ember ne egy marhacsorda tömegének megfelelő vért veszítsen, ha lelövik, vagy az orvos azt a szervet operálja, amiről a jelenet szól. Viszont itt már beszivárognak olyan nem létező elemek, amik egyelőre hétköznapinak álcázzák magukat. Tipikus példa a megtörtént eset, amelyben a C.S.I. Las Vegas sorozat [Helyszínelők] egyik epizódjában használt készülék alkalmazását kérte egy valóságos büntetőeljárásban az érintett fél, és ekkor derült ki, hogy a filmben látott csodamasina tulajdonképpen nem létezik. Az is egyfajta hamis valóság, ami egy másik sorozat esetében az F.B.I. vagy más hatóság által alkalmazott látnokok, halottlátók munkáját úgy mutatta be, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy naponta járnak ki egyenruhában a seriffel a tetthelyre. Létezik, hogy bevonnak effajta embereket, de nem ilyen módon és gyakorisággal.

-A filmek témavezetése akkor siklik ki leginkább, amikor a sokféle összetevős világ túl bonyolult a legjobb forgatókönyvírók számára is. Egy viszonylag össszetettebb sorozat volt az X-akták, ahol még úgy-ahogy minden belefért egy történetbe, UFO, para-képesség, szellemek, kísérletek, környezeti anomáliák. A későbbi "szakosodás" egy jóval lebutítottabb változatot hozott el: vagy csak halottlátó valaki, vagy a pszichometriához ért, vagy csak ufóvadász, ha mutáns, akkor csak 1 féle tulajdonsággal. A karakterek sosem cserélődnek ki vagy egészülnek ki a többi tulajdonsággal. Márpedig így bár lehet pihentetően szórakoztató a történet, de mindenképpen fiktív marad.

-A tulajdonságokat hordozó személyek tálalása a legsúlyosabban torzult része a filmbeli folyamatnak, mert szinte cáfolni igyekszik a valóságos lehetőségeket. A képesség, mint előzőleg írtam, a filmben képtelen kombináltan megjelenni, mint az a valóságban általában történik, csak részei, csak részeiben. Előszeretettel mutatjákbe jóképű gonosz emberként , vagy fogyatékosként a hordozót, de legalábbis baleset, sugárfertőzés, titkos kísérlet, vagy halálos betegség váltja ki nála a rendkívüli képességeket - már ha egyáltalán földi emberről van szó. A szereplő gyakran küzd ellene, titkolja, vagy éppen a rendező által pozitívnak beállított [rendszerint politikiai] célok érdekében használja.

Mivel a blog szellemisége az újdonságok felfedezése, megismerése, régi dolgok újszerű megközelítése irányába mutat, nem kívánok arról kinyilatkoztatni, hogy mennyire károsak az ilyen filmek, vagy hogy miért ne nézzük őket, esetleg miért ne ezeket. Környezetünkből valószínűleg úgyis eljutnak hozzánk az effajta filmek információ-morzsái, ha máshol nem, a munkahelyi, iskolai büfében, vonaton utazva. Az ilyen információ-csere megfelel egy fárasztó nap utáni szórakozásnak, vagy baráti beszélgetésnek egy vacsora alkalmával.

A különleges képességekkel rendelkező személyek számára viszont helyesebb kialakítani a megfelelő viszonyt a médiából áradó információ-szerűségekkel kapcsolatosan

Természetesen ne nézzünk tévésorozatot gyakorlás helyett! Még a dokumentum filmnek mondott műsor sem pótolja az aktív gyakorlást, sőt. Egyes műsorok azt sugallhatják, hogy az adott képesség gyakorlása csakis a filmen láthatóak szerint valóságos, holott ez a fenti bekezdésekre is utalva egyáltalán nem így van. Amennyiben egy addig nem látott műsort azért nézünk meg, mert előtte például vizsgálatra kaptuk, ezt nyilván megtesszük, de ekkor előtte dokumentáljuk az eredményt, protokoll szerint. A háttér-tévézést még ebben az esetben is kerüljük. Ha tévézünk, és a témába vágó műsort nézünk meg, azt tudatosan tegyük. Ha mindenre tudatosan figyelünk, emlékszünk arra, ami körülvesz és mi zajlik velünk, pontosabban fogunk visszaemlékezni arra, hogy mi a film és mi az a valóság, amit gyakorlás közben tapasztalunk meg. Ha hibát, logikai bukfencet veszünk észre, ezt is jegyezzük meg, hiszen ez sem pl. egy érzékelési folyamatnak, sem a filmnek nem a része! A látottak alapján viszont bármikor támadhat egy új ötletünk, amit a saját körülményeink között próbáljunk ki. Azt pedig mindig tartsuk szem előtt, hogy a film egy kereskedelmi termék, amit eladhatóvá kell tenni - és tesznek is. A módszer tetszőleges, szinte mindegy.

Ne feledjük el: a valóságunk, tudatszintjeink valóságai, meditációink és élményeink mindenkor sokkal és rendkívül összetettebbek, ráadásul a happy-endet mi magunk alakíthatjuk ki bennük!

Szerző: MW

Old Spice

A minap egy társaságban a megtárgyalt témák között szó esett a paranormális jelenségekről, látókról, látnokokról, halottlátókról, médiumokról, nem sorolom tovább, látható a társalgás irányvonala. Volt egy markáns vélemény, amely szerint minden ilyen személy, aki azt állítja, hogy előre lát dolgokat, vagy legalábbis azt mondja magáról, hogy képes erre, az kivétel nélkül mind csaló, hazug ember. Előjöttem azonnal a saját példámmal, és mivel mindenkit ismertem a társaságból, ők is engem, így arra bátorítottam őket, hogy most jó szívvel és következmények nélkül nevezzen engem a többiek előtt csalónak és hazugnak. Mivel nem hangzott aztán el ilyesmi, megkérdeztem, hogy akkor hogy is van ez? A társaság egyes tagjai ismertek néhány távérzékelési eredményemet, mások más eredményeimet ismerték a témában, mind olyan publikus esemény volt, ami később hajszálra úgy következett be, ahogyan megosztottam velük korábban. Az volt a válasz...., hogy...: dehát te nem szerepelsz a tévében!

Eljutottunk tehát ide. Erről lehetne bővebben cikkezgetni, írogatni, de úgy tűnik, hogy egy olyan társaságban, ahol a 18 évestől a 68 évesig mindenféle korosztály képviseltette magát, azt a véleményt osztják, hogy amit a tévében látnak, az nem hiteles.
...hogy mikor voltam én a tévében? El kellett keserítenem őket: egyszer már szerepeltem az x.-i városi tévében, ahol egy helytörténeti témában kérdeztek, a távérzékeléstől teljesen eltérő összefüggésben.
Így jártunk tehát. Wigner Jenő gondolatát idézem, talán már unásig: "A tudat az első abszolút valóság, a külső valóság másodlagos valóság." Az a televízió miféle valóság, ami ezt a véleményt alakítja ki a nézőiben? Ennek a bejegyzésnek persze nem az a célja, hogy a televíziót ostorozzam benne vagy minősítsem, nincs szükség rá, ahogy mondani szokták: ők ezt nem bízzák idegenre, megteszik saját maguk nap-mint-nap.
Visszatérve a távérzékelési képességre, tudásra: minden tiszteletem a szkeptikusoké, mert van bátorságuk hiteltelen információk alapján olyan dolgokat kizárni az életükből, amelyekkel pont azt érnék el, amire egyébként törekszenek: jobban megismerni az életet. Az információ, mint minden más létező a világon: van. Attól, hogy ezek az emberek nem a megfelelő információkat szerzik meg az adott témáról [legyen az bármi], saját magukat jellemzik, nem -pl. az adott esetben- a távérzékelőt.
Igen: ami talán mindenhonnan hiányzik: a bizonyíték, nemcsak az ígéret.