2011. január 13., csütörtök

Courtney Brown PhD - Távérzékelés és földönkívüliek

A távérzékelés már a kifejlesztése során sem nélkülözte azt a szélesebb ismeretanyagot, amely egy sokkal teljesebb, összetettebb világképet feltételez, mint az átlagemberé, de az átlag tudományos kutatóét is messze meghaladta. Újító szellemű emberek folyamatosan akadtak, az egyik legaktívabb, tudományos pályán működő remote viewing szakértő Courtney Brown PhD. A matematika-professzorként is igen érdekes témákkal foglalkozó kutató létrehozta a Farsight Intézetet, ahol folyamatosan tárgybeli témákat vizsgál, és az eredményeket publikálja is, azokat videókkal bővítve, magyarázva. Saját fejlesztésű metodikája a Scientific Remote Viewing [SRV].
Brown nagy érdeme, a számos ismereterjesztő előadáson, publikáción túl az, hogy könyveiben tudatosan építi fel a remote viewing felhasználási körének bemutatását. Az egyszerűbb példáktól indulva, olyan bonyolult problémákra is választ keres, mint egy társadalom szerkezetének távérzékeléses vizsgálata, majd logikusan folytatva, a földi, emberi tudásanyag, múlt vizsgálatát boncolgatja.
A földönkívüli létformák, valamint az azonosítatlan repülő tárgyak sokak fantáziáját megmozgatják, nem kevesen saját élményekkel is rendelkeznek, mégis csekély azoknak a száma, akik az ezirányú kutatást tudományos igényességgel, ellenőrizhetőséggel, objektivitásra törekvéssel végzik. Mivel a remote viewing technikához lényegében csak szabadidő, papír ceruza, és a csalás, öncsalás kizárása szükséges, megfelelő felkészültséggel, gyakorlással szinte mindent alaposan kikutathatunk. Erre jó példa a Mars kutatásáról készült, publikált feljegyzések gyűjteménye.

Jelenleg szabadon elérhető a neten a szerző "Cosmic Explorers" című könyvének eredeti szövege.


A Cosmic Explorers első része magának a Scientific Remote Viewingnek a kifejtését adja meg, mintegy 150 oldalon (krimivastagság, vagyis nem A/4-es méretű). A 13. fejezetől kezdődően tér át a földönkívüliekkel kapcsolatos vizsgálatok leírására, valamint az ezekkel kapcsolatos elméleti kérdésekre.


A Kozmikus utazás magyar nyelvű kiadásának bemutatása

Kozmikus utazás
Alcíme: Kommunikáció a Földönkívüliekkel
Kiadta: Gulliver Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 1996 [311 oldal]
A könyv fülszövegéből: Jogos-e a félelmünk a földönkívüli kultúrák képviselőitől? Kik a szürkék, és mi módon kommunikálhatunk velük?
Mi történt a Marson élők ősi civilizációjával?
Valóban ufó-katasztrófa történt 1947-ben Roswell város közelében?
Courtney Brown a tudományos távolbalátás módszerével a fenti kérdésekre kutatja a választ, nem is eredménytelenül. Meglepő bizonyítékokat talált földönkívüli kultúrák létezésére, sikerült kapcsolatba lépnie az idegenekkel. Jegyzőkönyveiben két galaktikus civilizáció története elevenedik meg... [tovább a következő linken]
A könyv antikvár példánya előjegyzés után megvásárolható itt.

2010. október 29., péntek

Testen kívüli tanácsok

Újabb beszámolót tudunk megosztani a blog olvasóival, egy testen kívüli tevékenységgel intenzívebben foglalkozó, idősebb férfitól. Ami különösen értékessé teszi, az az a tény, hogy a leírás szerint képes volt képességét bemutatni más jelenlétében is. Változtatás nélkül adjuk közre a szavait. A figyelmes olvasó felfedezheti benne a távolbalátás, távérzékelés technikájának több részletét is.

"Mi történik akkor, ha én el kívánok menni egy asztrálutazásra? Elmegyek. Nem gondolatsémákkal és emlékképekkel utazok, vagy tekintek meg olyan tájakat, galaxisokat, ahol még legalábbis fizikai testemben még soha nem jártam.
Általában a homlokcsakrából lépek ki [harmadik szem, vagy másképpen hipofízis tobozmirigy], de előfordult már szívcsakrából, koronacsakrából történő távozásom is.
Mivel magyarázható az a tény, hogy [régen a táltosok "révületnek" mondták"] théta-delta szintre [tudtosan] jutván, asztrálba juttatom úgymond a lelkem, mely tudattal rendelkezik és szinte azt tesz, amit akar és közben kapcsolatban marad a fizikai testben maradt tudattal a fluid-fényszálon keresztül?
Elég bonyolultnak tűnő dolog ez, főleg így leírva. Hozzá kell tennem: nem is egyszerű, és főként egy kívülálló számára rettentő ijesztő tud lenni az "eseménydek láncolata". Egyetlen egyszer bírtam rá egy barátomat, aki különben tanárember, hogy egy ilyen tudatos asztrálkivetülést tekintsen végig, már csak abból a megközelítésből is, hogy mi történik "fizikai testemmel" a "távollétem" alatt. Ismertettem vele minden olyan körülményt, ami bekövetkezhet, hogy ne ijedjen meg és főleg ne féljen az események folyamatában.
Ezekről a kísérletekről nem szívesen beszélek, de cikked [egy itt nem hivatkozott írás - hw] most kihozta belőlem.
Hozzáteszem, hogy erre és sok másra minden egyes ember képes, csak ki kell fejlesztenie magában a képességet, ami rengeteg gyakorlást kíván.
Az én "gyakorlatomban" KULCSKÉRDÉS, hogy tökéletesen el tudjak lazulni, olyannyira, hogy abszolút ne érezzek fizikai súlyt, és a nem tér - nemidőben repülni tudjak. Ezalatt a fizikai test tetszhalott állapotba kerül, az életfunkciók abszolút minimálisak, üveges tekintet, színtelen bőr, ülő helyzetben abszolút mozdulatlanság látszik, ami a külső szemlélőben rémületet és döbbenetet okoz.

Mit látott a barátom?

Azt látta, hogy nyitott szemmel ez az ember [én, a fizikai önvaló] több mint két órahosszat mondta azokat az eseményeket, amit az asztráltestben a "másik" tapasztalt - amerre járt, amit látott, érzett, tapasztalt. Mindezt úgy élte meg a barátom, hogy egy merev mozdulatlan, érzéketlen "bábu" mondja a történéseket.
Hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem veszélytelen ilyenfajta kísérleteket végezni, azért fontos például a helyiség vagy a levegő hőmérséklete minimum 20 C fok legyen, mert kevesebb hőfok esetén bekövetkezhet a fizikai test kihűlése, mely szélsőséges esetben halálhoz vezet. Ez csak egy ok a folyamatban, más megfelelő körülménynek is kell lennie.

A 20 foknál kisebb hőmérséklet azért veszélyes, mert a fizikai test a minimumon üzemel, nem részletezem a fiziologiai összetevőket, de a szívverés a lehető legkevesebb, annyi, ami még a szervezet minimális működését el tudja látni. Ezt az állapotot megfelelő meditatív technikával lehet elérni [van aki született tehetség ebben a témakörben, ő ezt az állapotot egy pillanat alatt megtudja valósítani], mivel én nem vagyok az, "csak" 20-30 perc alatt tudom elérni ezt.
Elég sok mindent elmondtam már erről, melyet még hasonló állapotról sem mondott, vagy írt le senki.
A lehetőség bárki előtt fennáll, mindenki megtudja valósítani ebben a témában is, amit csak akar, a lényeg az, hogy tanuljon és gyakoroljon - biztonságosan. Ennyi a nyitja."

2010. október 24., vasárnap

Vörösiszap-katasztrófa: ideogram és az internetes tartalom szűrése

2010. október 4-én átszakadt a MAL Zrt. Kolontár és Ajka között létesített vörösiszap-tárolójának a gátja, amelyből mintegy 700.000 köbméter iszap öntötte el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települések egyes részeit. Az iszapkiömlés emberéleteket követelő súlyos katasztrófát okozott, amelynek utóhatásai hosszú évtizedeken keresztül meghatározzák majd a környék életét. Ez a katasztrófa sajnos már megtörtént, mindenki előtt közismert, a nyomában keletkezett események szintúgy.

Mi itt, a RV Hungary berkein belül az esemény vizsgálatára szántuk el magunkat. A katasztrófát követően egymástól függetlenül három, különböző földrajzi helyen [nem az események helyszínén] élő távérzékelő is az első szándékú, úgynevezett "ideogram"-jellegű érzékelésében kapott azonos mintájú információi szerint a gát átszakadása nem természetes folyamatok miatt következett be [hogy úgy mondjuk].
A vizsgálat még nem zajlott le, jelenleg az előkészítése folyik. Az eredmény - a körülményeket figyelembe véve - nem lesz publikus, a megszokott gyakorlat szerint csak a vizsgálatban részt vevők olvashatják majd a teljes dokumentumot, ezért kérjük, hogy a levelezőlistán jelezze a szándékát az, aki szeretne a részese lenni a folyamatnak.

Utóirat-féle: megfelelő képet kerestem e bejegyzéshez az interneten. Valamilyen érdekes véletlen folytán [...] magyar IP-ről az alábbi kifejezésekre: "devecser vörösiszap katasztrófa", a települést a fenti helyszínek szerint változtatva, illetve a települések nélkül a keresőbe beírva semmilyen, a témával kapcsolatos képet nem hozott találatként a Google keresőjének első 66 oldala - pedig van bőven. Ugyanez működik, illetve nem működik a "red mud disaster hungary" kombinációra is. NC.
Ez a fenti kép a vorosiszap.com oldalról származik.



2010. szeptember 23., csütörtök

Lássuk tisztán a tisztánlátás árnyoldalait!

Garry's pic from flickr Hónapról hónapra egyre több, úgynevezett parafenomén, látó ember jelenik meg a médiában. Többen bérelt hellyel rendelkeznek, de van, akit csak most talált meg az éppen aktuális szórakoztató műsorok stábja. Az egyes karrier-oldalakon feltűnő "jósokat, tisztánlátókat, médiumokat keresünk"-témájú hirdetésekről ezúttal ne beszéljünk. A forgatókönyvileg szilárdan felépített, megkomponált izgalom, varázslat létrehozói néha valóban úgynevezett valódi tisztánlátók, esetenként becsúszik egy-két mentalista is. E bejegyzésben nem róluk lesz szó, hanem az ilyen műsorokat okkal kerülő, gyakran a közszereplőknél jóval tehetségesebb emberekről, mintegy a védelmükben, hogy a tendenciózusan felépített imázs mögé lássunk. A kereskedelmi média céljainak az felel meg ugyanis a legjobban, ha egy féloldalas képet mutatnak meg az esendő, néha gyötrődő ember helyett egy szupersikeres, mindenből 100%os eredményt kovácsoló mosolygós, jóképű sikerhuszárról, vagy éppen a nézői azonosulásra alkalmas háziasszonyról. Mielőtt észrevétlenül elfogadnánk, és elvárnánk hogy ez a jelenség erről szól, nézzünk a kulisszák mögé, gondoljunk bele a ,,másik oldalon" levő emberek életébe!

A showműsorokban úgy néz ki, mintha gombnyomásra működne a tisztánlátó, gyógyító vagy "rontást megszüntető" képesség. Ebben lehet részigazság, sok - főleg született képességgel bíró - ember valóban így éli meg a képességet. Abba már a müsorkészítők kevésbé gondolnak bele, hogy egy részüknek ez a fajta érzékelés 24 órás nonstop elfoglaltság, van, aki képtelen elzárni e képességének működéséet. Egy idő után aztán mégis képessé teszi rá magát akaratlagosan, mert ha minden szembejövő embernél látja az élete, egészsége gondjait, nehéz megállnia, hogy ne adjon kéretlenül is tanácsokat. Nyilván van, aki ezekre a tanácsokra nem is kíváncsi, ezt el kell fogadni. A született tisztánlátás leginkább abban tér el a tanult, kiképzéses távérzékeléstől, hogy egyénileg mindenkinél más és más szint áll be, másban jók: van aki nem is képileg, hanem érzelmileg, hangulatilag tud empataként tekinteni másokra. A képesség egyre bonyolódik, a skála nagyjából így néz ki:

- saját élettel kapcsolatos látomások, deja vu, azonnali megérzések, prekogníciók

- fizikai közelségben, kapcsolatban levőkkel, rokonokkal, ismerősökkel kapcsolatos benyomások

- tágabb közösségen belüli benyomások

- ismeretlen hazai és külföldi személyekkel, eseményekkel, meteorológiai, geológiai (árvíz, vulkánkitörés, földrengés) kapcsolatos megérzések

- a Földet globálisan, mint egységet érő, érintő események észlelése

- a Földet körbevevő, és azon túli világban folyó, fizikai szemmel nem észlelhető események megismerése, természetes csillagászati jelenségek, földről kinduló illetve a földre ható emberi és nem emberi eredetü tevékenységek


A laza felsorolásból kimaradt, hogy általában minnél távolabbi az esemény, például a Föld légkörén kívüli tevékenység, űrállomások, űrhajók, egyebek által, egyre kevésbé képszerűek és visszaadhatóak, de maga az érzékelt információ pontos róla. Szintén külön kategóriákba sorolható hogy valaki csak fizikailag létező, éppen élő emberekkel, vagy ettől eltérő entitásokkal (elhunytak, eltűntek, nem földi életformák, stb.) kapcsolatban észlel információkat. Van akinél idővel tompulnak a benyomások, vagy megtanulja elnyomni, akaratlagossá tenni. Az ő beszámolóik alapján annak, aki tanulás útján szerzi meg a készségeket, és tudja teljesen kizárni, kimondotan szerencséje van, elkerüli a kiégést, stresszelést, a nappali életben. A tévéfilmekben feldolgozott látó emberes médiumos történetek azt az altípust mutatja be főleg, ahol kizárólag álombeli, vagy testen kívüli élmények jelentkeznek, és ezeket lényegében csak alvási időszakban, emellett a nappali életben nincs változás a megszokotthoz képest.

Az olvasó most felvethetné, hogy ha tényleg itt él körülöttünk a rengeteg csalhatatlan, a valóságot, valódi gondolatokat és eseményeket észlelő ember, miért nem avatkoznak bele a világ eseményeibe, vagy miért nem írják meg előre, mi történhet? A jövő egy ilyen ember elmondása szerint több lehetséges "út" közül egynek a választása. Azt, hogy melyiket választja ki az adott (vizsgált) személy, azt nem a "látó" dönti el, ő csupán az információk által felépített lehetőségeket észleli. Amiatt, mert döntési feleőssége van az embereknek, nem is szívesen beszélnek, különösen akkor nem, ha valaki csak emiatt akarna velük barátkozni, láthatóan azt elvárva hogy helyettük döntsön az illető tisztánlátó, tisztánérzékelő. Ilyen esetekben nem számít hogy 3 diplomás a kiváncsiskodó, vagy csak 4 elemit végzett, az emberi érettség egy szintje alatt az esetleges jószándékú tanácsadás sem lehetséges. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy az ilyen tehetségü emberek többnyire mégis olyan területen dolgoznak, ahol számos emberrel vannak napi kapcsolatban, mert a munka világában mégiscsak kamatozik a képesség... A túlérzékenyek, akiket megterhel a másokról érzékelt rengeteg információ, pontosan ellenkezőleg reagálnak: teljesen visszavonulnak a képességeikkel. Az ilyen tehetségű emberek egymást felismerik, és ettől függetlenül barátkoznak sokféle ,,átlagos" emberrel. Nagyon sok közülük nem is örül a plussz képességnek, mert zavarja őket ha sok olyasmit is megtudnak másokról, családjukról, kollégáikról, amit nem akarnak (kezdve attól, hogy mik a valói céljai, vágyai valakinek, hogyan él, az intimszféráig bezárólag minden, ne feledjük, manapság rengeteg a frusztrált, sérült, fáradt ember). Ezeket az érzéseket átvenni naponta nem könnyű dolog. Egy, a tévében szereplőknél jóval erősebb tisztán érzékelő elmondta, hogy minden emberben látja, hogy megvannak a csírái ennek a készségnek, és azt is látja ahogy napjaink városi civilizációja az eredetileg jó adottságokat, az embert magát hogyan nyomorítja meg, hogy ne legyen képes használni őket.

Összefoglalva az eddigieket: a clairvoyance - tisztánlátás - az eddigi irodalomban főleg a született, olyan nem kontrollált észlelési mód, amikor eseményeket, emberek életörténetét valaki gyakran előzetes cél, elvárás és kérés nélkül, nem akaratosan éli meg. Lényegi eseményeket, vagy lehetséges jövőbeni eseményeket, akár mint egymást kizáró alternatívákat tudatosan észlel. Ezek az információk jöhetnek álomban, testen kívüli élményben, pszichometria, vagy nappali vízió képében. A remote viewingot az különbözteti meg az effajta spontán észlelésektől, hogy ott tudatosan tüzik ki a célt, irányítják a munkafolyamatot, elemzik, ellenőrzik az észlelési eredményeket.

Természetesen a két képesség összeér, egyik a másikat nem zárja ki!

2010. szeptember 22., szerda

Túl a 15.000-en

A blog átlépte a bűvös, 15.000-dik magyar megtekintés határát! Köszönjük minden kedves olvasónak, azoknak, akiknek a szerkesztők küldték meg a linket, és megnézték minden alkalommal, az állandó olvasóknak, akik láthatatlan törzsgárdaként mögöttünk vannak, és igényes cikkeket várnak, valamint mindenki másnak, akik valamilyen úton-módon megtaláltak minket. Jó tudni, hogy a teljesen non-profit tevékenységünk mögött ilyen érdeklődés áll. Jó tudni azt is, hogy a távérzékeléssel való foglalkozás nyílt megjelenése érdeklődő reakciókat szül, ezt jelzik az időről-időre befutó levelek, az ötletekkel, megkeresések. A továbbiakban is igyekszünk a magunk és az olvasók által magasra tett mércét minden további alkalommal átugorni.

A szerkesztők.