Nemrégiben véletlenszerűen tudtam meg valakiről, hogy spontán módon képes egyfajta para-érzékelésre. Ezt a folyamatot Leadbetter éterikus látásnak nevezi egy könyvében, nagy szerencsémre a beszámoló alapján össze tudtam foglalni, miről is van szó. Az illető hazánk egy meg nem nevezett településén él átlagos, normális életet, annak minden boldogságával és kihívásával. A tapasztaló saját szavaival mesélte el a vele történteket, hiszen nem ismerte a szakkönyveket és kifejezéseket e témában. Még annyit, hogy ennek ellenére nem ijedt meg ezen másságán, használta, de nem kihasználta azt.
Nos, miről is van szó? Ebben az esetben arról, hogy egy személy kamaszkorától fogva természetes módon érzékelte például a közvetlen közelében levő talaj mélyebb rétegeit. Egymáson, mintegy szeletben látja azokat, egy autóban ülve a kocsi vázát, egy házba belépve annak alaprajzát látja. Az észlelés elsősorban a formákra, anyagszerkezetre, belső terek rétegződésére irányult, kevésbé a színekre. Így röntgenfelvétel-jellegű információkat tudott kinyerni. Egyes esetekben ez igen megterhelő is tudott volna lenni, például temetőben látni a sírokban a lába alatt fekvő embereket, de kezelni tudta ezt a helyzetet is. Alapvetően a mai ún. nyugati társadalom kezeli hibásan az élet, születés, halál körülményeit. Gondoljunk bele, egy kamasz gyerek ritkán lát igazi halottat, vagy halálos beteg embert, akinek már sejthető, tudható a sorsa. Alanyunknál egyes esetekben fellépett olyan spontán érzékelés is, amikor egy múltbeli esemény lenyomata jött elő egy lakásba lépve, annak korábbi tulajdonosának tragikus halála sejlett fel neki (egy jellegzetes háztartási eszköz látványa hozta elő ezt az érzékelést). Elmondása szerint ez a képesség kontroll alatt tartható, mellette eltérő mértékben más képességeket is birtokol. Talán pont ezek mellékhajtásaként különült el ez a képessége: testen kívüli élmények, testen kívüli pontból önmagát, mást szemlélés (a Silva-féle, úgynevezett agykontrollos tudatkivetítés).
Igen fontos, és a blog csapatának kutatási témát adó tény ugyanakkor, hogy az adott személy nem jött rá magától a remote viewing technikák ma alkalmazott főbb protokolljaira, noha hasonló módon képes ismeretszerzésre (pl. fotó alapján történő elemzésre). A klasszikus kódos, vak, kettős-vak, valamint a monitoring technikák az ő számára új, kipróbálandó területnek számítanak. Remélhetően, ha tervezetten együtt tudunk dolgozni ezen kérdésen, több és minőségileg új információhoz jutunk az általa tapasztalt eltérésekről, ami a testen kívüli élmény, tudatkivetítés és távérzékelés között megvan.
A cikk végén arra bíztatok minden olvasót, aki átélt már hasonló élményt, vagy a környezetében ismer ilyen embert, az mozgassa az illetőt, ösztökélje és segítse hozzá, hogy megismerje a témával foglalkozó szakirodalmat. A jelek szerint hatalmas tartalékok vannak mindenfelé, sokkal több ember lenne képes nagyon hamar számottevő eredményt elérni!
