Eredeti címe: Бариерата. Белият гушер.
Fordította: Dudás Gyula
Kiadta: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1985
ISBN: 963-211-631-3
Az irodalom gyöngyszemei, de rejtett értékei is sorra mutatják be az emberi elme rendkívüli lehetőségeit. Pavel Vezsinov most tárgyalt könyve inkább az utóbbi kategóriához tartozik, annak ellenére, hogy a szerző a bolgár irodalom jelentős egyénisége. "A sorompó / A fehér szalamandra" című kettős könyvét a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában adták ki 1985-ben, így e könyvsorozat által azonnal egy olyan skatulyába került, ahová csakis a műfaj kedvelői bejáratosak. Maga Vezsinov a műfaj kiválasztását ezzel magyarázza: "Kizárólag akkor fordulok a science fictionhoz, amikor eszméim és gondolataim a 'normális' irodalomtól eltérő formát követelnek." - A sorompó című történet éppen ilyen.
A könyv fikció, azaz nem megtörtént eseményt mutat be. Intellektuális kaland, különleges szerelmi történet, egy mese azoknak, akik hisznek.
Figyelem, innentől tartalmi leírás is következik!
Az életművész zeneszerző, Antoni Manev, egy túldolgozott nap éjszakáján a Szófia Szálló éjszakai bárjába látogat el. Feltűnik neki egy egyáltalán oda nem illő teremtmény, egy fiatal lány, Dorotea, aki habitusával és öltözködésével is nagymértékben elüt a hely közönségétől. A vizuális kapcsolat létrejötte után a lány eltűnik, de aznap éjszaka később Manev kocsijába elbújva újra felbukkan. A zeneszerző olcsó útszéli lánynak hiszi, de valami miatt megszánja és hazaviszi a lakásába. Kiderül Doroteáról, hogy a külvilág számára ő egy elmegyógyintézet utógondozottja, aki kétségbeesetten keresi az életében tapasztaltakat a valós világban is. A zeneszerző furcsa megérzésének következtében magánál tartja a lányt, akinek történeteiből egészen addig semmit nem hisz el, amíg egy, még csak Manev gondolataiban létező új zeneművet Dorotea gyönyörűnek nem nevez, és el is játszik belőle néhány jellemző részt. Ettől a ponttól kezdve új szakasz kezdődik kettőjük kapcsolatában, amely főleg lelki és tudati események tobzódásában nyilvánul meg. Jelentős eseménye a történetnek, amikor Dorotea repül az erre nyilvánvalóan képtelen Manevvel, aki már a magasban szembesül azzal, hogy ez a csoda "csak úgy" nem hozható létre:
"Valóban ereszkedtünk, és mind közelebb és közelebb kerültünk a városhoz, amelynek fényei egyre élesebbé, kivehetőbbé váltak. Folyton hol hűvösebb, hol melegebb áramlatba merültünk, mintha tengerben úsznánk. Egyre könnyebbnek és szabadabbnak éreztem magam, csaknem csilingeltem a könnyedségtől.
- Máskor is repültél már, Dorotea?
- Számtalanszor, Antoni.
- Hányszor?
- Nem tudom. De ez nem olyan egyszerű, nem szállhatsz úgy, mint a madarak, amikor csak akarsz...
...
- Megtalálod a házat, Dorotea?
- Ne beszélj, Antoni! - mondta könyörögve.
Alig vettem észre, mikor érintettük meg a terasz meleg betonját. Nem is leszálltunk, hanem földet értünk, mint a madarak. Nem láttam az arcát, de sápadtnak tűnt. ... Azután éreztem, ahogy eltávolodik tőlem és eltűnik, mintha levegővé válna. Úgy éreztem, didergek, bizonyára félelmemben, mindazok után, ami történt.
...
Ebben a pillanatban vadállatokhoz és fákhoz hasonlóan hordoztam magamban az egyszerű igazságot, hogy mindkettő, az élet is meg a halál is puszta illúzió, az öröklét egymást váltogató két arca."
A repülés képessége az egyik legmélyebb titka volt Doroteának. A történet ezen a ponton vesz fordulatot, hiszen a repülés olyan interakció volt mindkettőjüknek, amely a lány részéről egyfajta önfeladást, a zeneszerző részéről szinte feldolgozhatatlan fizikai vagy tudati csodát jelentett. E katarzis állapotában egymáséi lesznek, amelyet másként értékelnek mindketten, abban viszont kimondatlanul egyetértenek, hogy elérkeztek ahhoz a ponthoz, ahol az egymáshoz közelítő vonalak egymástól távolodóvá válnak. Elérkeztek a sorompóhoz.
Antoni Manev emlékezetében felrémlenek azok a szavak, amelyeket Jurukova doktornő, Dorotea utógondozója mondott el neki: sohasem juthat át a sorompón - éppen csak ezt nem tudta eddig, hogy az hol van. Íme, elérkezett.
Megjegyzés: egy hasonló dologról ír Robert A. Monroe a Testen kívüli élmények című könyvében, nála ez "a félelem sorompója".
Megjegyzés: egy hasonló dologról ír Robert A. Monroe a Testen kívüli élmények című könyvében, nála ez "a félelem sorompója".
Másnap mindketten eltűnnek. Miután Manev nem találja Doroteát, búskomorságában a hegyekbe utazik egy pihenőhelyre, ahol viszont csak szárnyaszegetten üldögél, és dönti magába az italt. Mi történt, és miért?
"A teljesen normális emberek nem szoktak repülni!"
Soha semmi nem lett már a régi ezt követően. Manev képtelen eldönteni, hogy Doroteával vagy nélküle éljen-e tovább, illetve van-e értelme egyáltalán bárminek is ezután. A helyzetet Dorotea oldja meg. A férfi következő menekülését követő hazatérésekor a lányt nem találja otthon tizennegyedik emeleti lakásában, csupán levetett cipőjét a teraszon. Vajon csak új cipőt vett? Ő, Dorotea, akinek mindenből egy valamije volt?
"Máig nem tudom, mi is történt valójában. Soha senki nem fogja megtudni. Lehet, hogy szándékosan csukta össze a szárnyait. Az is lehet, hogy önmaga számára is váratlanul veszítette el az erejét, és zuhant le a feneketlen mélységbe. De mi értelme, hogy a hibát keressem, vagy mentegetőzzem? Mindez csupán saját személyemre tartozik. És Dorotea? A világon semmiféle erő nem volt képes életre kelteni az egyetlen élő emberi lényt, aki repült. Mindegy, hova. Mindegy, hogyan."
Kuczka Péter, a könysorozat szerkesztője Vezsinov könyvének utószavában ezt írja a szerzőről:
"És Vezsinov művészete (...) több és értékesebb az átlagos tudományos-fantasztikus irodalomnál. Az írónak a kisujjában van az emberismeret és a lélekábrázolás minden eszköze. Alakjai meghökkentőek és lenyűgözőek, s a történeteket elönti az igazi és mély szojmorúság, hiszen azt tudjuk meg belőlük, hogy milyen 'hosszú az út lélektől lélekig', és hogy milyen nehéz a Földön emberként, felszabadult és teljes emberként élni. Vezsinov tisztán lát világunkban, de látomásában mégis megőrzi a reményt, a személyiség megvalósításának és szabadságának eszményét."
*
A kötet másik regénye A fehér szalamandra, amelyben szintén egy különös emberi lény a főszereplő. A történet egy fiatalemberről szól, aki nemcsak ideális testi felépítésével, hanem rendkívüli intellektuális képességeivel is bámulatba ejti környezetét: tudósok, orvosok, matematikusok, filozófusok tanulmányozzák, nők rajongják körül szerelmükkel. Ám a rendkívüli külső mögött egy félelmetes belső lappang...
A bejegyzés szerzője itt vásárolta a könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése