2010. október 24., vasárnap

Vörösiszap-katasztrófa: ideogram és az internetes tartalom szűrése

2010. október 4-én átszakadt a MAL Zrt. Kolontár és Ajka között létesített vörösiszap-tárolójának a gátja, amelyből mintegy 700.000 köbméter iszap öntötte el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települések egyes részeit. Az iszapkiömlés emberéleteket követelő súlyos katasztrófát okozott, amelynek utóhatásai hosszú évtizedeken keresztül meghatározzák majd a környék életét. Ez a katasztrófa sajnos már megtörtént, mindenki előtt közismert, a nyomában keletkezett események szintúgy.

Mi itt, a RV Hungary berkein belül az esemény vizsgálatára szántuk el magunkat. A katasztrófát követően egymástól függetlenül három, különböző földrajzi helyen [nem az események helyszínén] élő távérzékelő is az első szándékú, úgynevezett "ideogram"-jellegű érzékelésében kapott azonos mintájú információi szerint a gát átszakadása nem természetes folyamatok miatt következett be [hogy úgy mondjuk].
A vizsgálat még nem zajlott le, jelenleg az előkészítése folyik. Az eredmény - a körülményeket figyelembe véve - nem lesz publikus, a megszokott gyakorlat szerint csak a vizsgálatban részt vevők olvashatják majd a teljes dokumentumot, ezért kérjük, hogy a levelezőlistán jelezze a szándékát az, aki szeretne a részese lenni a folyamatnak.

Utóirat-féle: megfelelő képet kerestem e bejegyzéshez az interneten. Valamilyen érdekes véletlen folytán [...] magyar IP-ről az alábbi kifejezésekre: "devecser vörösiszap katasztrófa", a települést a fenti helyszínek szerint változtatva, illetve a települések nélkül a keresőbe beírva semmilyen, a témával kapcsolatos képet nem hozott találatként a Google keresőjének első 66 oldala - pedig van bőven. Ugyanez működik, illetve nem működik a "red mud disaster hungary" kombinációra is. NC.
Ez a fenti kép a vorosiszap.com oldalról származik.



2010. szeptember 23., csütörtök

Lássuk tisztán a tisztánlátás árnyoldalait!

Garry's pic from flickr Hónapról hónapra egyre több, úgynevezett parafenomén, látó ember jelenik meg a médiában. Többen bérelt hellyel rendelkeznek, de van, akit csak most talált meg az éppen aktuális szórakoztató műsorok stábja. Az egyes karrier-oldalakon feltűnő "jósokat, tisztánlátókat, médiumokat keresünk"-témájú hirdetésekről ezúttal ne beszéljünk. A forgatókönyvileg szilárdan felépített, megkomponált izgalom, varázslat létrehozói néha valóban úgynevezett valódi tisztánlátók, esetenként becsúszik egy-két mentalista is. E bejegyzésben nem róluk lesz szó, hanem az ilyen műsorokat okkal kerülő, gyakran a közszereplőknél jóval tehetségesebb emberekről, mintegy a védelmükben, hogy a tendenciózusan felépített imázs mögé lássunk. A kereskedelmi média céljainak az felel meg ugyanis a legjobban, ha egy féloldalas képet mutatnak meg az esendő, néha gyötrődő ember helyett egy szupersikeres, mindenből 100%os eredményt kovácsoló mosolygós, jóképű sikerhuszárról, vagy éppen a nézői azonosulásra alkalmas háziasszonyról. Mielőtt észrevétlenül elfogadnánk, és elvárnánk hogy ez a jelenség erről szól, nézzünk a kulisszák mögé, gondoljunk bele a ,,másik oldalon" levő emberek életébe!

A showműsorokban úgy néz ki, mintha gombnyomásra működne a tisztánlátó, gyógyító vagy "rontást megszüntető" képesség. Ebben lehet részigazság, sok - főleg született képességgel bíró - ember valóban így éli meg a képességet. Abba már a müsorkészítők kevésbé gondolnak bele, hogy egy részüknek ez a fajta érzékelés 24 órás nonstop elfoglaltság, van, aki képtelen elzárni e képességének működéséet. Egy idő után aztán mégis képessé teszi rá magát akaratlagosan, mert ha minden szembejövő embernél látja az élete, egészsége gondjait, nehéz megállnia, hogy ne adjon kéretlenül is tanácsokat. Nyilván van, aki ezekre a tanácsokra nem is kíváncsi, ezt el kell fogadni. A született tisztánlátás leginkább abban tér el a tanult, kiképzéses távérzékeléstől, hogy egyénileg mindenkinél más és más szint áll be, másban jók: van aki nem is képileg, hanem érzelmileg, hangulatilag tud empataként tekinteni másokra. A képesség egyre bonyolódik, a skála nagyjából így néz ki:

- saját élettel kapcsolatos látomások, deja vu, azonnali megérzések, prekogníciók

- fizikai közelségben, kapcsolatban levőkkel, rokonokkal, ismerősökkel kapcsolatos benyomások

- tágabb közösségen belüli benyomások

- ismeretlen hazai és külföldi személyekkel, eseményekkel, meteorológiai, geológiai (árvíz, vulkánkitörés, földrengés) kapcsolatos megérzések

- a Földet globálisan, mint egységet érő, érintő események észlelése

- a Földet körbevevő, és azon túli világban folyó, fizikai szemmel nem észlelhető események megismerése, természetes csillagászati jelenségek, földről kinduló illetve a földre ható emberi és nem emberi eredetü tevékenységek


A laza felsorolásból kimaradt, hogy általában minnél távolabbi az esemény, például a Föld légkörén kívüli tevékenység, űrállomások, űrhajók, egyebek által, egyre kevésbé képszerűek és visszaadhatóak, de maga az érzékelt információ pontos róla. Szintén külön kategóriákba sorolható hogy valaki csak fizikailag létező, éppen élő emberekkel, vagy ettől eltérő entitásokkal (elhunytak, eltűntek, nem földi életformák, stb.) kapcsolatban észlel információkat. Van akinél idővel tompulnak a benyomások, vagy megtanulja elnyomni, akaratlagossá tenni. Az ő beszámolóik alapján annak, aki tanulás útján szerzi meg a készségeket, és tudja teljesen kizárni, kimondotan szerencséje van, elkerüli a kiégést, stresszelést, a nappali életben. A tévéfilmekben feldolgozott látó emberes médiumos történetek azt az altípust mutatja be főleg, ahol kizárólag álombeli, vagy testen kívüli élmények jelentkeznek, és ezeket lényegében csak alvási időszakban, emellett a nappali életben nincs változás a megszokotthoz képest.

Az olvasó most felvethetné, hogy ha tényleg itt él körülöttünk a rengeteg csalhatatlan, a valóságot, valódi gondolatokat és eseményeket észlelő ember, miért nem avatkoznak bele a világ eseményeibe, vagy miért nem írják meg előre, mi történhet? A jövő egy ilyen ember elmondása szerint több lehetséges "út" közül egynek a választása. Azt, hogy melyiket választja ki az adott (vizsgált) személy, azt nem a "látó" dönti el, ő csupán az információk által felépített lehetőségeket észleli. Amiatt, mert döntési feleőssége van az embereknek, nem is szívesen beszélnek, különösen akkor nem, ha valaki csak emiatt akarna velük barátkozni, láthatóan azt elvárva hogy helyettük döntsön az illető tisztánlátó, tisztánérzékelő. Ilyen esetekben nem számít hogy 3 diplomás a kiváncsiskodó, vagy csak 4 elemit végzett, az emberi érettség egy szintje alatt az esetleges jószándékú tanácsadás sem lehetséges. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy az ilyen tehetségü emberek többnyire mégis olyan területen dolgoznak, ahol számos emberrel vannak napi kapcsolatban, mert a munka világában mégiscsak kamatozik a képesség... A túlérzékenyek, akiket megterhel a másokról érzékelt rengeteg információ, pontosan ellenkezőleg reagálnak: teljesen visszavonulnak a képességeikkel. Az ilyen tehetségű emberek egymást felismerik, és ettől függetlenül barátkoznak sokféle ,,átlagos" emberrel. Nagyon sok közülük nem is örül a plussz képességnek, mert zavarja őket ha sok olyasmit is megtudnak másokról, családjukról, kollégáikról, amit nem akarnak (kezdve attól, hogy mik a valói céljai, vágyai valakinek, hogyan él, az intimszféráig bezárólag minden, ne feledjük, manapság rengeteg a frusztrált, sérült, fáradt ember). Ezeket az érzéseket átvenni naponta nem könnyű dolog. Egy, a tévében szereplőknél jóval erősebb tisztán érzékelő elmondta, hogy minden emberben látja, hogy megvannak a csírái ennek a készségnek, és azt is látja ahogy napjaink városi civilizációja az eredetileg jó adottságokat, az embert magát hogyan nyomorítja meg, hogy ne legyen képes használni őket.

Összefoglalva az eddigieket: a clairvoyance - tisztánlátás - az eddigi irodalomban főleg a született, olyan nem kontrollált észlelési mód, amikor eseményeket, emberek életörténetét valaki gyakran előzetes cél, elvárás és kérés nélkül, nem akaratosan éli meg. Lényegi eseményeket, vagy lehetséges jövőbeni eseményeket, akár mint egymást kizáró alternatívákat tudatosan észlel. Ezek az információk jöhetnek álomban, testen kívüli élményben, pszichometria, vagy nappali vízió képében. A remote viewingot az különbözteti meg az effajta spontán észlelésektől, hogy ott tudatosan tüzik ki a célt, irányítják a munkafolyamatot, elemzik, ellenőrzik az észlelési eredményeket.

Természetesen a két képesség összeér, egyik a másikat nem zárja ki!

2010. szeptember 22., szerda

Túl a 15.000-en

A blog átlépte a bűvös, 15.000-dik magyar megtekintés határát! Köszönjük minden kedves olvasónak, azoknak, akiknek a szerkesztők küldték meg a linket, és megnézték minden alkalommal, az állandó olvasóknak, akik láthatatlan törzsgárdaként mögöttünk vannak, és igényes cikkeket várnak, valamint mindenki másnak, akik valamilyen úton-módon megtaláltak minket. Jó tudni, hogy a teljesen non-profit tevékenységünk mögött ilyen érdeklődés áll. Jó tudni azt is, hogy a távérzékeléssel való foglalkozás nyílt megjelenése érdeklődő reakciókat szül, ezt jelzik az időről-időre befutó levelek, az ötletekkel, megkeresések. A továbbiakban is igyekszünk a magunk és az olvasók által magasra tett mércét minden további alkalommal átugorni.

A szerkesztők.

2010. július 24., szombat

Dowsing-varázsvessző és távérzékelés

Nemrégiben valaki próbát tett velem vendégségben. A varázsvessző gyakorlati alkalmazása lett volna a feladatom, ami eddig kimaradt az életemből... Az egyik alapgyakorlat a terítő alá elrejtett fém és műanyag pénz megtalálása lett volna a kísérlet célja, de már az előjelek is borúsak voltak, nem tudtam rendesen megfogni a vörösréz célszerszámot, szinte fogantyúként kapaszkodtam bele, nem esett kézre...

A próba se volt eredményes, de ez mégis jól sült el, mert a téma továbbgondolására sarkalt, nem hagytam annyiban a kudarcot. Megvizsgáltam mindjárt helyben, mi a baj, mit rontottam el, hogy a testközelben levő tárgyakat nem tudom helyesen felismerni. Így már rögtön megértettem, hogy miért is lehet hasznos a varázsvessző alkalmazása, ami több magasan képzett távérzékelőnél is napi gyakorlat. Rájöttem, hogy nagyonis hasznos dolog egy segédeszközt a tudatalatti számára beiktatni, hogy ne kelljen minden részinformációnak tudatosodnia, mert az idő rohan, és az első hírtelen benyomások gyakran helyesek, "csak" a tudaton keresztüli feldolgozásuk, pontosításuk rontja le a hatékonyságot. Például ha egy gyémántbányát kellene megkeresnünk a térképen, a varázsvesszővel rövid rákészülés majd 1-2 pásztázás után a helyet meg lehet találni, ráközelíteni. Ugyanez meditatívan végezve időben hoszabb folyamat lehet, ráadásul ha képeket, formákat látunk, vagy egy tájat, azt még tovább kell szükíteni. Trükközni persze lehet, ha megpróbálunk fejben térképet nézni,vagy azon mozgást, útvonalat, de ez nem mindíg sikerül, vagy ellentmondásba kerül más benyomásokkal, vagy pl. zavaró módon "ugrál" ide-oda a nyomkövetőnk (tipikusan, ha mozgásban van egy keresett személy,nemcsak adott pillanatban, hanem folyamatosan váltja pl. naponta a szállását, az ilyen mozgás időrendjének megállapítása is a feladat része, tudatosan kell végezni). Jól összekomponált segédeszközökkel lehetséges fizikailag jelen nem lévő célszemély, célpont, tárgy "megkeresése" is, térképpel, minták,vagy a személyhez köthető használati tárgyak, fotók, stb. közötti választással...

A jó kérdésfeltevés itt is alapfeltétel (vak kód, vagy direkt kérdés egyaránt használható). A konkrét esetnél - mivel nem forgott a kezemben a varázsvessző -, megpróbáltam meditatívan is keresgélni, ami szintén nem volt sikeres, a hiba nem is volt elsőre nyílvánvaló: láttam úgymond a két pénzérmét, de hát nem ez volt a feladat, hanem hogy a nem fémből készültet felderítsem. Ez esetben a képi információ nem volt elégséges, és az alatt az idő alatt, amíg pl. más benyomásokkal próbálnám ellenőrizni újra és újra, egy gyakorlott ember ingával, varázsvesszővel simán megoldja a feladatot. Kissé paradox módon egy másik feladat, a szomszéd szobában eldugott vizespalackok színe, tartalma jobban sikerült.

A nagy tanulság mindenképpen az, hogy a kutatónak olyan technikákat is kell értenie, ismerni, amit esetleg nem használ. Itt az elemzés eredménye az lett, hogy ha a jövőben nem is akarok ilyen eszközzel dolgozni, a sima képi megjelenítés nem elégséges: a tudatkivetítés, kihelyezés a célpontba (anyag, szerkezet-vizsgálat) adhatja meg azt a kötelező kiegészítést, ami segíthet olyan személynek is, aki eszközzel dolgozik, de éppen nincs nála, vagy nem tudja elővenni azt.

Az alábbi videón a kiképzett katonai remote viewer Paul H.Smith foglalja össze röviden a dowsing lényegét:



Mások is használják, Lyn Buchanan például úgy szerkeszti a gyakorló feladványait, hogy a vak kódos esetekhez térképmelléklet is tartozik, melyeket ingás, varázsvesszős gyakorlásra szán. Ahol fogalmilag kizárt a térképhasználat, jelöli:

http://www.crviewer.com/TARGETS/TargetIndex.asp


Lezárásul: a saját stílusunk kialakítása érdekében mindent próbáljunk ki, a korábban említet pszichometriát, valamint a másfajta eszközhasználatot, a spontán rajzolást (ideogramm) és a hibáink elemzésén át keressük meg a személyiségünknek megfelelő érzékelési módszereket. Ha hasznos dolgokat akarunk csinálni, pl. eltűnt embert megkeresni, a végeredmény számít, nincs is értelme osztályozni hogy melyik technika elegánsabb, vagy igényel erősebb mentális képességeket. Egy szükséges alapintelligencia, müveltség ami a legtöbb embernek rendelkezésére áll már biztosítja hogy kitartással és önképzéssel egészen bonyolult kérdéseket is megválaszoljon az, akinek esetleg nehezére esik meditálni, vizualizálni egy feladat megoldását.


2010. július 7., szerda

remote viewing vagy testen kívüli élmény?

A két technika, képesség müvelői már a kezdet kezdetén szoros kapcsolatban és személyes átfedésben voltak. A legismertebb példa Ingo Swann és Robert ,,Bob" Monroe barátsága, a két kutató gyakran hosszasan elidőzött Monroe nyári lakában, nem messze az általa létrehozott intézettől, az erdőt is szívesen járták, az őket kereső családtagok többnyire a messze bodorodó cigarettafüstöt követve tudták megtalálni őket.

Ennél kevésbé ismert dolog, hogy Joe Mcmoneagle felesége, Nancy, Monroe nevelt lánya volt, így korán belecsöppent a nem szokványos PSI témák világába. A házaspár ma is a Monroe intézet közelében lakik.


Az intézet jelenlegi igazgatója Frederick Skip Atwater is régebbóta ismert a Star Gate Project beli szerepe révén, a mostanság kikerült videofelvételeken több témát is érint. 


Atwater -ről röviden itt olvashatunk:


http://www.world-of-lucid-dreaming.com/stargate-project.html


Számos más távérzékelő jelentős tevékenységet fejtett ki, az asztrálutazás kutatásában és felhasználása terén.