2011. december 6., kedd

Távérzékelés gyerekeknek, fiataloknak

Gyerekek, fiatalok távérzékelésének fejlesztése

A lelki aspektusok az élet különböző területein szerteágazóak. A rendhagyónak mondható mentális képességeik felismerése esetén a gyerekek, fiatalok vonatkozásában érdemes ügyelni arra, hogy erőltetéssel, túlzott elvárások megfogalmazásával ne riasszuk el az adottsága fejlesztésében. Egy gyermek számára  lehetetlenség volna évre, hónapra lebontott listát adni arról, hogy éppen mikor, mire figyeljen, vagy éppen mit csináljon. Mondhatnánk, hogy a mai világ pedig éppen erről szól, de ha ezt így fogadjuk el, szemléljük meg gyermekeinket, hogy rájuk ez milyen hatással van, és mennyire hasznos ez nekik. Mentális képességük továbbfejlesztésében ennek folyományaként idősebb, tapasztaltabb távérzékelők számára szeretnénk ötleteket adni arra, hogyan adjanak át az ifjú, feltörekvő nemzedéknek egy olyan technikát, amelyek a gyermekkorral talán feledésbe merülnének, illetve hogyan fejlesszék a fiatalok meglévő adottságukat.

Ha eljutottunk tehát oda, hogy a saját gyermekünk, vagy akár egy rokon ifjú családtagja, barátja érdeklődik a távérzékelési gyakorlatok iránt, legfontosabb teendőként biztosítsuk a megfelelő gyakorló közeget. Manapság a média által (túl)generálva sok-sok csúnya történet kereng visszaélésekről fiatalokkal kapcsolatban, ezt érdemes előrelátóan megelőzni. A legjobb, ha közelebbi ismeretségünk van a szülőkkel, családdal, akik szintén tudjanak a távérzékelés mibenlétéről, azaz tájékoztassuk őket, hogy mit fog tenni az ifjú. A misztikusnak tűnő titkolózás egyáltalán nem javítja az eredményességet, a mesterkélten steril környezet, csend, lefüggönyözött ablak ugyanúgy nem.
A fiatalok esetében a legnagyobb nehézséget magának a feladatsornak az összeállítása jelenti, azaz a feladat egyértelmű, ellenőrizhető, elégségesen tartalmas legyen, de ugyanakkor le se butítsuk amiatt, mert gyerekről van szó. 
További csapda az általános körülmények és tapasztalatok meglétének a feltételezése, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy egy gyermeknek hasonló fogalmai vannak akár alap-dolgokról is, mint nekünk, felnőtteknek. Egy matematika tanárnő vette észre például, hogy a kisebb tanulóknál rosszul váltak be azok a szöveges feladatok, ahol pénzben is kellett számolni: ha egy kiló krumpli 20 forint akkor 300 kg mennyibe kerül? Rájött, hogy a gond nem a feladat típusában van, hanem ott, hogy a gyerek leragad az általa még nem értelmezhető részleteknél: mi az hogy ennyibe kerül? Ha ugyanez a gyerek nem jár családdal vásárolni, nincs erről tapasztalata. Miért kerül annyiba? Magyarázzuk el tehát még a teljesen kézenfekvő alapokat is. A felnőtteknél kialakult praktikumon alapuló relativizálás, egymás mellé rendelés, osztályozás a gyerekeknél még nem feltétlenül működik, ha nem volt rá mód, hogy az életben ilyen paneleket kialakítson. Így leegyszerűsítve egy egészen kis gyereknek mindegyik körülötte lévő ember apa, anya is.
Nagyon jó példa arra, hogy felnőttként mennyire máshogy lehetséges megítélni egy dolgot Mérei Ferencnek a tárgyra vonatkozó munkássága. Ő pszichológusként több évtizede tett igen pontos megfigyeléseket a gyermeklélektannal kapcsolatosan. Leírásait szinte szó szerint (csak éppen ellenkező előjellel) divatos ezoterikus folyóiratok szakírói is átveszik, idézek, illetve saját maguk önállóan is eljutottak hasonló megfigyelésekig.
A magam részéről felesleges lebutításnak, visszalépésnek tartanám a klasszikus (akár Zehner-) kártyás gyakorlást. Ez a gyakorlás esetleg felnőttnek adna önbizalmat vagy pozitív visszajelzést telepátia vizsgálatokban, valamint a kísérlet minimalizált információtartalma a statisztikai elemzésekhez segítség. Ugyanakkor felesleges volna bonyolult, "felnőtteket" izgató kérdéseket becsomagolni kamaszkor alatt, például: ki ölte meg Kennedyt? Egy kamasznak biztos nagy motivációt jelenthetnek, de egy 12 éves gyerek számára, ha klasszikus 2-ős vak feladványként megkapja, nyílván nehezen értelmezhető lesz az egész történet.
Ezen a ponton el is jutottunk oda, hogy a kulcsgondolatot megragadjuk: az ideális, hasznavehető gyakorlati feladat mind képi világban, mind tartalomban az adott fiatal személyiségéhez életkorához igazodik, értelmezhető, alkalmas logikai megértésre is. A távérzékelési folyamat során képes asszociálni rá, meg tudja fogalmazni, hogy amit lát, az  például egy híd, repülőgép, stb. Rendkívül ajánlott dolog a más irányú fejlesztési lehetőségeket, vagy akár a tanulást is kihasználni az asszociációs képesség fejlesztésére. Ezek esetében teljesen hétköznapi dolgokra gondoljunk, mint múzeumok, képzőművészeti kiállítások (klasszikus, már bizonyítottan értékes művek, alkotók, nem pedig a kísérletezgető kortársak) botanikus kertek, látogatása.


A mai, folyton változó oktatási környezetben tagozatok, követelmények, plusz elvárások a felnőttek számára is követhetetlen módon alakulnak, A különórák, délutáni kötelező elfoglaltságok, egyebek megnehezítik a napi szintű gyakorlást. Mégis, ha figyelembe vesszük, hogy egy statikusnak mondható egyszerű alap-feladvány, például amelyeket a blogban heti szinten folyamatosan megjelenítünk, beleférhet 15-20 percbe még a metodika megértése, meditatív ráhangolódás, az ideogramm rajzolás, szöveges jegyzetelés, végül az elemzés és kiértékelés együttesével is.

Az összetettebb, gyerekek számára már nem ajánlott, bonyolultabb feladványokat a gyakorlott távérzékelők is több részletben, esetenként több kóddal vizsgáljuk olyan alkalmakkor, amkkor előre láthatóan legalább 45-60 perc perc biztosan rendelkezésre áll, vagy akár hétvégéken. Ebben a cikkben nem tárgyaltuk, de megfelelő lelki-szellemi öntudat esetén már kamaszok is élnek meg visszatérően testen kívüli élményt, asztrálutazást. Bizonyság erre az, hogy például angolszász fórumok, honlapok mintegy 50% ban 14-22 év köztiek élménybeszámolóit, kérdéseit taglalják. A szabvány alap-szintű távolbalátás esetén, bármilyen eltérő alaptechnikát is használ valaki, nem fog a valós fizikai világból a tudata annyira kikerülni, hogy elveszítse a kontrollját, szélsőséges esetben eszméletét, de extraszensz, különösen átlagtól jelentősen eltérő lelki alkatú személyiség esetén ezt 100%-ban nem lehet kizárni. Ez azonban az általunk ismert esetben akkor történt meg kizárólag, amikor a kamasz tudatosan a testen kívüli élményt próbálta meg előidézni, erről pedig alapesetben nincs szó a távérzékelés gyakorlásakor. Ezt az esetet mindenképpen elkerülendő, javasolt a monitoros vizsgálat alkalmazás, ahol jelenlévő kérdező szerepe abban is áll, hogy a monitoros vizsgálat szabályai szerint fenntartsa a kommunikációt a vizsgálat alatt a távérzékelővel. Arról pedig, hogy veszélyesnek tűnő feladványokkal bombázza a tanítványt, szó se eshet, mivel a korábban említett érthetetlen, értelmetlen válasz, esetleg zavarodottság, életkornak nem megfelelő célok esetén ösztönös ijedtség, elzárkózás és visszalépés várható. A monitor, a segítő minden esetben egyenjogú résztvevőként tekint a másikra, fenyegetés, vagy bármiféle hierarchia sugallása nélkül. Ezek egyáltalán nem segítenék az eredményességet, de kimondottan az értékelhető szint alá vinnék azt, de mindenképpen blokkolnák a további fejlődést, hiszen az érzékelési folyamatot zsákutcába vinné.


A legfontosabb annak a megértetése és támogatása, hogy a felfedezett képességet az ifjú az élete természetes részévé tegye. Az élet aktuális területén az  információknak távérzékelés útján történő megszerzése, használata a mai felgyorsult, és gyakran a fair play-t teljesen nélkülöző világban nem is luxus, de egy kevésbé jómódú családban szinte létszükséglet. A távérzékelési képesség, vagy a begyakorolt módszer segítségével megszűnik az a görcs, ami szerint a tanulás csak unalmas magolás lehet. És még egy fontos dolgot tisztáz ennek a módszernek a használata: a mechanikus tanulás, a lexikális ismeretek felhalmozása önmagában még nem jelent intelligenciát, csupán egy megfelelő alapot arra, hogy a a döntések és választások esetén széleskörűbb tapasztalatokból lehessen választani. Azaz: ez a új típusú, tanulást segítő lehetőség nem helyettesíti a kreativitást és a szorgalmat, hanem inkább elősegíti azok fejlődését és készségszintre emelését.


További cikkeink a témában:
Távérzékelés fejlesztése fiataloknál - a társadalmi körülmények >>>
Az átlagon felüli pszichikus képesség 6 jele >>>
Mentális gyakorlatok elfoglalt embereknek >>>

Nincsenek megjegyzések: