Tudatkivetítés a gyakorlatban, önálló gyakorlásra is

A közelmúltban több emberrel is beszéltem, mert a leginkább a Silva-agykontrol tanfolyam anyagából megismerhető "tudatkivetítés" leírásával kapcsolatban voltak kérdéseim. Egyedül gyakorolgattam ezt, és nem volt elégséges az a pár sor, amit ott leírtak [amikor anyagba, növénybe, állatba vetítették a hallgatók a tudatukat]. Nem éreztem megfoghatónak, és persze a visszajelzés is problémát okozott. Mivel más dolog RV-al valamit meglátni, legalábbis bizonyos esetekben biztosan, a válaszokat nagyon hasznosnak találtam, és itt közlöm. Elsőnek valaki olyantól, akinek egyedül kellett sok minden képességét megértenie, ezért különösen hasznos a magányosabb tanulóknak a leírt metodika - persze szabad csoportban, párosan szintén ugyanígy eljárni. Az illető saját szavaival:

"Szóval a tudatkihelyezésről, amit tudok: Azt beszéltük korábban, hogy saját testen belül érdemes tapasztalatot szerezni, mert sok szabályszerűséget felfed, és könnyen ellenőrizhető. Azzal kezdődik, hogy elcsendesedés után az ember a figyelmét egy helyre összpontosítja, majd ezt a fókuszt oda illeszti, ahová szeretné. Vagyis: előbb kizárja az egyéb ingereket, és sűrített módon figyel, majd ez a koncentrált figyelem az, ami elkezd vándorolni. Az elv az, hogy [mint meditációban] ami eltűnik a tudati szűrők elől, az megjelenik a maga valóságában. Ilyen módon érzékelheted egy anyag szerkezetét, úgy, hogy ránézel, de nem a szemeddel nézed, hanem a tudatoddal figyeled. Az első dolog, amit érzékelni lehet, a különböző anyagok eltérő rezgése. Minden anyagnak, és azon belül is minden egyes dolognak van egy egyedi, jellemző hullámhossza. Ezt nagyon nehéz leírni, megfogalmazni, de némi gyakorlattal a különbség nyilvánvaló. Nem csak anyagi dolgoknak, hanem minden eszmének, gondolatnak, és lénynek is van saját rezgése. Azért az anyaggal kell kezdeni [azon belül is a saját anyagunkkal], hogy a finom különbségeket megtanuljuk észrevenni.

Ha ez megy, akkor a rezgés felidézésével rá lehet hangolódni egy adott dologra. Ilyenkor a rezgés hívójelként működik, vagy olyasmivé válik, mint például egy ember neve. Megtanulható, felidézhető, egyértelműen beazonosít.

Attól függően, mi a tudatkihelyezés célja, az adott rezgés felidézésével vagy közvetlen ráhangolódással belemegyünk az anyagba [vagy bármibe], és megnézzük, amire kíváncsiak vagyunk. Többféleképpen működhet a dolog, általában spontán módon eldől, hogy adott esetben melyik a járható út: van, hogy az agyag közvetlenül tartalmazza a kért információt, ekkor a rezgésével együtt felvesszük a kért információt is. Van, hogy az anyag közvetett módon kapcsolódik a nézelődés tárgyához, ekkor újabb és újabb kérdésekkel építünk hidat a kért információig."

Ez így leírva triviálisnak tűnhet, de amikor az ember tudata benne van egy kőben, és kiderül, hogy nem találja benne, amit keresett, hasznos, ha eszébe jut, hogy kérdezzen tovább. Én magam hajlamos vagyok rá, hogy rácsodálkozzak valamire, amire eredetileg nem is voltam kíváncsi, és ottfelejtsem magam benne, majd dolgom végezetlen visszajöjjek belőle.

Célszerű megtervezni az "útvonalat", mert a csapongás vagy gyors léptékváltogatás - nálam legalábbis - a figyelem rovására megy, könnyen elkezdek sodródni. Élvezem, de a legtöbb esetben teljesen haszontalan. A léptékváltások, a mérettartományok közötti ugrások torzítják is a felvett infót, minél több léptéket jár be az ember adott alkalommal, annál nehezebb végül kisütni, melyikben értelmezendőek a látottak.

Egészen más egy hangyaboly fizikai aspektusát megnézni, bejárni a járatait, megfigyelni az építmény szerkezetét, és más magát a hangyabolyt, mint az osztott tudat élő példáját átélni, megérezni. Mintha nem is ugyanaz az objektum lenne a vizsgálat tárgya, nagy léptékbeli nyilvánvaló különbség van a kettő között. Az egyik anyagi rezgés, a másik tudatforma, ami megosztva működik.

Gyakorolni kell, érdemes jegyzetet készíteni, dátummal, hogy visszakereshető legyen; kis idő múlva hasznosabb kézikönyv lesz, mint bárki tanácsa...

Tőle függetlenül HunViewer így fogalmazta meg, mire kell figyelni:

Amikor valamibe kivetíted a tudatodat, akkor egyfajta referenciapontot, kontroll-érzetet kapsz az adott dologról. Például az ezüstről kialakított érzeted később, amikor ezüst tárggyal dolgozol újra, ismét olyan lesz, mint amit korábban ezüstként tapasztaltál meg. Nincs ugyanakkor egy előzetes leírás, jegyzék, ami alapján minden embernek kivétel nélkül ugyanazt az érzetet kell tapasztalnia egy adott dologban, struktúrában. Ezt általában para-képességekkel vizsgálatokat végző csoportok a saját tagjaiktól se várják el, a lényeg az, hogy mindenki saját magában alakítsa ki ezt a viszonyítási alapot, pontot. Később ez nagy jelentőséget kap, mert csak megfelelően megalapozott és széleskörű tapasztalatokkal lehet megítélni bizonyos tárgyakról, objektumokról, hogy valójában mik azok, és honnan erednek.
Megfelelően mély vizsgálattal igen sokféle mimikri, álca, hasonlóság lelepleződhet.
Azt én teszem hozzá, hogy amire példaként gondolt, kissé sejtelmesebben fogalmaztam meg, mert ha nem is titok, de logikusan továbbgondolva a technika lehetőségeit, egyértelmű, hogy nem csak egy fogkefébe lehet a tudatot küldeni, hanem jóval bonyolultabb szerkezetekbe is....

Kiegészítésképpen hozzáteszem még, hogy elég sok irodalom fellelhető ezzel kapcsolatban, a legkülönfélébb nevek alatt: távolbalátás, ihletve látás, asztrális látás, mentális látás, részben ide is tartozó írások az asztrális utazás, és a szinesztézia jelenség leírásainál. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorló távérzékelő, remote viewer is akár tudatosan, akár nem, de használja ezt a képességet. Maga az, hogy elkülönítve foglalkozunk vele, elsősorban a logikus elemző, leíró ezáltal a feladatot hétköznapi nyelvre lefordító elme igénye: ha jobban megragadjuk, megértjük, nem félünk alkalmazni és fejleszteni. Ha pedig tudjuk, mit várhatunk el a gyakorlástól, az felszabadíthat olyan gátakat, amik eddig talán előttünk álltak.