Halálközeli élmény: találkozás "lényekkel"

Az alábbiakban egy különleges élményt megtapasztaló ember beszámolóját olvashatjuk, amelyet gyomorvérzése következtében beálló állapotban élt át. Úgy is nevezhetjük, hogy halálközeli élmény. Azt a közhelyet, hogy a halál az életnek ugyan a vége, de valami másnak a kezdete, nem szeretném a tartalmának megfelelően boncolgatni, de távérzékelési szempontból mégis érdemes néhány szót ejteni róla. A halállal kezdődő ciklus ugyanis folyamatossá teszi a tudat számára azt az állapotot, amelyet távérzékelés, meditáció (stb) során tevőlegesen igyekszik elérni az egyén. Nyilván nem a halálnak, mint állapotnak az előállításán dolgozik ilyenkor az anyagi világba zárt test és tudat, hanem a küszöböt átlépő elme mindent megtapasztalására, az "odaát" rendelkezésre álló végtelen információnak a megismerésére törekszik. Természetesen a veszélye sem áll fenn bármilyen végzetes dolognak a távérzékelés gyakorlása közben, a legtöbb az lehet, hogy a távérzékelő belealszik a kísérletbe (és rosszat álmodik). A távérzékelés lényege ugyanis éppen annak az ideális állapotnak az elérése, amelynél élő testben, delta szint alá csökkentett agyhullám-intenzitással hozzá lehessen férni például afféle információkhoz, amelyekről ez a rövid történet is szól.

Megjegyzés: a leírás egy személyes vonatkozás miatt került be a blogba. E sorok írója tizenéves korában, makkegészségesen, egyszerű éjszakai alvás során hajszálra ugyanezt átélte. Sőt, a későbbi élmény is megvolt, és sajnos az is fennáll, hogy azóta ugyanebben a "felbontásban" nem történt ilyen velem.

Különös velejárója a sztorinak, hogy a Kapcsolat című filmben feldolgozott élmények egy részét is elmondja az illető, holott az eset megtörténte idején a film még nem készült el, nem mutatták be, tehát az analógia nem származhat belőle.

Gyomorvérzés következtében rosszul lettem. Azt hiszem, egy kis időre "át" is kerülhettem, és amiket ott tapasztaltam, számomra hihetetlenek voltak.

Arra emlékszem, hogy egy csillagokkal sűrűn telített területen száguldottam át. Eközben különféle "emberekkel" társalogtam, akik mindent megymagyaráztak. MINDENT. És én mindent meg is értettem, amit mondtak nekem. Emlékszem, akkor arra gondoltam: ahá, most már értem!

Egyáltalán nem volt vallási megközelítése a dolgoknak, csupán az Univerzum teljes megértése volt, amit átéltem - vagy legalábbis úgy gondolom, hogy az volt. Fogalmam sincs, hogy kik voltak azok az "emberek", akikkel beszélgettem. Voltak "lények", akik válaszoltak a kérdéseimre és mindent megmagyaráztak nekem, de olyan mélyen és olyan gyönyörűen, hogy sírva fakadtam.

Ez tizenkét évvel ezelőtt történt, és nagyon szeretnék visszaemlékezni arra, amiket mondtak nekem. Azóta még egyszer volt ilyen élményem, amit nem betegség váltott ki.

Az élmény megváltoztatta az életemet, de nem mélységeiben. Számomra az volt az üzenete, hogy ne keressem a válaszokat, egyszerűen csak éljek.

Kiegészítés: ez tipikus halálközeli élmény volt. Gyors utazás egy távoli helyre egy másik világban, találkozás furcsa, szellem-szerű lényekkel, megismerkedés a titkos tudással, amelyre a Földre való visszatéréskor nem emlékszik az egyén.

A szerencsések közé sorolhatja magát az a személy, aki ilyet átélhetett.

Többen kérdik és vitatják, hogy miért nem maradnak meg a közölt információk, miután egy ilyen ember újra a földi testében és tudatában tér magához a halálközeli élmény után. Miért csak az élmény emléke marad meg? Továbbmenve: egy távérzékelő miért nem tudja leírni a valós világ összes információját egy-egy session után?

Nos, a válasz: a kapacitás. Különféle magyarázatok nélkül egy példázattal lehet jól megvilágítani a kérdésre adott feleletet.

Egy jó horgász az óceán partján képes arra, hogy halat fogjon, de nem képes arra, hogy az összes halat kifogja. (HunViewer)

(Ha mégis ezt mondaná, az valószínűleg nem áll az igazmondás talaján.)