Testen kívüli élmény vagy álom?

Alább egy prekogníciós élményt olvashatnak, amelyet egy amerikai nő osztott meg a közvéleménnyel a vele történt élmények hatására. Testen kívüli élmény, álom vagy "második látás"? És mi van az idő-tényezővel? Hiba a mátrixban? Esetleg ez a normális működés, és mi egy hibában élünk? Íme a történet:

Személyes megtapasztalásaim a testen kívüli élményekről még kicsi gyermek koromban kezdődtek, bár a családom nem támogatott ebben és én magam is elnyomtam a dolgot egészen néhány évvel ezelőttig. Én egy egypetéjű ikerpár egyike vagyok, és egy 1986 november 11-én történt esemény késztetett arra, hogy papírra vessem az alábbiakat. Megjegyzem, hogy felismeréseim az életről és Istenről attól az időponttól jelentősen bővültek. 1986. szeptember 9-én éjszaka aludtam, de hajnali 3-kor felébredtem, úgy éreztem magam, mintha egy másik térben és időben tartózkodnék. Az alábbi rémálomban volt részem:
Az ikertestvéremmel egy kocsiban ültünk, ő vezetett. Egy kanyarban haladtunk, ami egy fedett hídon vezetett keresztül, de a kocsi mindenestől megindult a korláton át a folyó felé. Én az utas-oldali ajtón kiugrottam a kocsiból, a földre zuhantam, és kézzel igyekeztem megtartani a kocsit, hogy le ne zuhanjon a mélybe egy nagy szikláról. Az ikertestvérem imádkozni kezdett az Úrhoz, hogy segítsen nekem megtartani a kocsit a biztonságos részen és ne zuhanjon le. Én attól tartottam, hogy nem fogom sokáig bírni és a hátam felmondja a szolgálatot. Néhány gondolatom negatív volt, sőt talán még dühöt is éreztem a testvérem felé. Aztán arra gondoltam, hogy a kocsi biztonságosan fent marad a sziklán. Amikor a negatív gondolatok jöttek, elkezdtem folyamatosan arra gondolni: "Ez nem fog megtörténni! Ez nem fog megtörténni!" Végül a kocsi biztonságban fent maradt a szikla tetején. Később lágy, puha esőt éreztem magamon. Megfigyeltem azt is, hogy vagyok felöltözve, távolabb egy házat is észleltem, amit lombos fák vettek körül. Soha azelőtt nem láttam azt a házat, de tudtam, hogy innen segítséget kaphatok.

Amikor felébredtem, az ágyneműm teljesen el volt ázva, és úgy éreztem, hogy minden energia távozott a testemből, fizikailag kimerült voltam. Csak most, hogy ezt az írást papírra vetem, jöttem rá arra, hogy valamiféle asztrális energiát használtam arra, hogy az események kimenetelét pozitív irányba fordítsam.

Két hónappal később, 1986 novemberében Hawaii-ba mentem, spirituális elvonulás céljából. November 11-én délután 2 óra körül éppen mély meditatív állapotban voltam, amikor mentális üzenet jelent meg a tudatomban: "A testvéred meghalt", és éreztem is, hogy valami történt. Innentől a nap hátralévő részében a hideg és negatív energiákkal küzdöttem. Ez még este is tartott, de reggelre azt éreztem belül, hogy már minden rendben van.

November 12-én a reggeli meditációm közben erős késztetést éreztem arra, hogy fel kellene hívnom anyámat. Ő a New Hampshire-beli Warner-ben él, ami 6.000 kilométerre van innen. Később fel is hívtam, és első szavaimmal a testvérem felől érdeklődtem nála. Anyám meglepődött és elcsodálkozott azon, hogy honnan tudok én a balesetről: a testvérem New Yorkból Warner felé tartott kocsival november 11-én este 7 órakor (ez pontosan délután 2 óra a hawaii idő szerint, ahol én tartózkodtam). Az autó megcsúszott egy jeges részen, a levegőbe repült és egy szakadék aljában kötött ki. A kocsi többször is megfordult a zuhanás közben, és minden része összetört, kivéve azt a helyet, ahol a testvérem ült. Körülötte minden összezúzódott, de ő egy karcolás nélkül megúszta az esetet.

Elcsodálkoztam anyám szavain, de minden részletében eszembe jutott a két hónappal azelőtti álmom. Vajon álom volt-e, vagy egy prekogníciós tapasztalás, esetleg "második látás"? Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem. Ekkor vettem észre, hogy lágy eső hull rám, ez teljesen megszokott volt Hawain az évnek ebben a részében. Lágy eső hullt rám, és abban a házban voltam, a fák között, amit álmomban láttam két hónappal azelőtt.

[Forrás: healing.about.com]

*

Kapcsolódó bejegyzés:
Második látás - Second Sight >>

A távérzékelés és a szkeptikusok

"Az embereknek több, mint 85%-a lehetne tisztánlátó - mondja egy kutató."

Nekem, e bejegyzés szerzőjének a remote viewing megléte és működése annyira nyilvánvaló, mint ahogy az éjszaka után a nappal következik. Mégis - mondhatnám, hogy "természetesen" - vita folyik a távérzékelés tudományos bizonyításáról, illetve egyáltalán elfogadásának feltételezéséről. A cikkben egy bizonyos Richard Wiseman nevű tudós [még azt is fel tudnám tételezni, hogy egy fake tudósról van szó, hiszen éppen Tudós Richárd-nak hívják] említ egy paradoxont, bár ő nem így hívja. Ha azt mondjuk, hogy egy piros autó áll a ház előtt, az nem egyenértékű azzal, hogy egy ufó szállt le a ház előtt, mert az utóbbihoz több és alaposabb információ szükséges, hogy elhiggyék az emberek. De miért? Mert R. Wiseman ezt mondta? Az ő egyéni problematikája, hogy nem képes tudományos alapon "bizonyítani" a remote viewing létezését. Aki már megtapasztalta és gyakorolja, az nyilvánvalóan kétkedéssel fogadja egy szkeptikus tudós kételkedését. Viszont van egy olyan alaptétel, amit egy egyetemi wiseman-nek is figyelembe kéne vennie: attól, hogy nem tudod, az attól még van. Tudták Önök, kedves olvasók, hogy ha a macskaanya méhében egy nőstény magzat két hím magzat között fejlődik a vemhesség alatt, akkor az a megszületett nőstény egyed agresszívabb és támadóbb lesz, mint egyébként a nőstény macskák? Nem tudták? Ettől ez még így van, hogy úgy mondjam, tudományosan bizonyított.

A Daily Mail 2008. január 28-i cikkéből [Dean Radin összefoglalója]:

1995-ben az amerikai kongresszus két független tudóst kért fel annak kiderítésére, hogy annak a 20 millió dollárnak, amelyet a kormány a pszichikai kutatásra költött, van-e valamiféle érdemi eredménye egyáltalán? Nos, a vizsgálat némileg váratlan eredményt hozott.
Jessica Utts, a Kaliforniai Egyetem statisztikusa megállapította, hogy a távérzékelések 34 százaléka helyes volt, és ez a szám már túlmutat azon, hogy ezt az egész folyamatot "találgatás"-nak lehessen nevezni.
Azt mondja: "a tudomány bármely más területén is használt eljárásokat alkalmazva azt kell megállapítanom, hogy bizonyos pszichikus jelenségek, ahogy a remote viewing is, valóban bizonyítottan működnek. Ezeket az eredményeket nem lehet a kísérletekben előforduló véletleneknek tulajdonítani."

A szkeptikusokat persze ez nem győzi meg.

Richard Wiseman, a Hertfordshire Egyetem pszichológusa nem hajlandó hinni a távérzékelésben. Így nyilatkozott:
"Egyetértek azzal, hogy a tudomány más területén használt eljárásokkal vizsgálva a remote viewing működése bizonyított, de kérem, tegyük már fel a kérdést: vajon van-e szükségünk magasabb szintű megerősítésekre, ha a paranormális jelenségeket kutatjuk? Azt hiszem, a válasz: igen. Ha azt mondom: egy piros autó áll a házam előtt, azt nyilván el fogja hinni nekem. De ha azt mondom: egy ufó szállt le ott éppen, akkor valószínűleg több részletre lenne kíváncsi.
Mivel a távérzékelés egy rendkívül szokatlan folyamat, amely forradalmasíthatja a világot, megcáfolhatatlan bizonyítékokra van szükségünk, mielőtt következtetéseket kezdünk el levonni."

Ez a kiemelkedő szkeptikus tudós egyetért tehát azzal, hogy

1. a távérzékelés a tudománynak egy meghatározott területe, ezzel egyszer és mindenkorra megszünteti az "áltudományos" jelzőt vele kapcsolatban.
2. ha a nyilvánvaló tudományos eredmények által nyújtott bizonyítékokat tartjuk szem előtt, akkor a távérzékelés működése bizonyított.
   

A további érv, miszerint ez a jelenség annyira rendkívüli, hogy további, magasabb szintű bizonyítékok szükségesek, mert az eddigiek - annak ellenére nem egyértelműek, hogy megfelelnek a tudományos gyakorlatnak - a valósággal való azonosságot feltételezik.


Eddig a cikk és Dean Radin idézete. Az én személyes megjegyzésem az egészhez az, hogy rendben, a tudomány csak vizsgálja azokat a jelenségeket, amelyeket nem tud értelmezni vagy tényekkel bizonyítani. Viszont ha a tudomány, mint a tudás egyik forrása képtelen egy létező jelenséget beazonosítani, azért ne a tudomány által megérthetetlen dolgot állítsuk negatív példaként a közvélemény elé.
Csak így tovább, szkeptikusok, létező lesz az ismeretlen, ha megismeritek.

SCANATE: pozicionált távérzékelés és a földönkívüliek

1972-ben, az úgynevezett hidegháború kellős közepén az SRI [Stanford Research Institute, később "International"] gondolt egyet, és létrehozta a SCANATE Project nevű programot. A név a scanning by coordinate kifejezés rövidítéséből ered, azaz koordináta alapján történő megfigyelés. Az egészen véletlenül a védelmi minisztérium számára elindult programban többek között Pat Price és Ingo Swann is részt vett. Price a program fejlesztésnek eredményeképpen képes lett kódszavak alapján pszichikus képességei segítségével távoli, titkos amerikai katonai létesítményeket leírni és feltárni. A módszerben egyedülállóan jó eredményeket ért el, a CIA nem is hagyta magára a tudásával, a testület tagjává tették, és az 1975-ben bekövetkezett haláláig nekik dolgozot. Price halála nagyban összefügg a távérzékelésben elért teljesítményével, a részletekről itt olvashat.

A kísérletből egy kiragadott részlet: Ingo Swan és Pat Price egy olyan koordinátát kaptak, amelyen egy üdülőterület található az Egyesült Államok keleti részén. Egymástól függelenül mindketten katonai létesítménynek írták le a helyszínt, így elsőre rossz eredménynek könyvelték el a kísérletet. Kiderült azonban, hogy a koordinátán szereplő helyhez egészen közel van egy titkos katonai létesítmény, amelyre Price leírása teljesen ráillik. A megismételt kísérletben Price rengeteg pontos és helytálló adatot közölt erről a létesítményről, és ami a legfontosabb: e titkos bázisnak a kódneve az először vizsgált üdülőterület nevéből ered.


1977. augusztus 13-án a Chicago Tribune ezt írja:
"Stansfield Turner, a CIA igazgatója bejelentette, hogy a szervezet talált egy embert, aki pszichikus képességeivel "látni" képes mindazt, ami a világban történik, bárhol legyen is az. Tudósok és hivatalos személyek csupán egy képet mutatnak ennek az embernek a helyről, és ő képes megmondani, hogy mi történik ott éppen abban az időben. A CIA-igazgató szűkszavú bejelentésében nem volt szó arról, hogy milyen pontos eredményeket ért el ez az ember, de miután 1975-ben meghalt, a tervezettel felhagytak. "Meghalt" - mondta Turner, és azóta nem hallottunk sem a dologról sem róla."

A CIA tehát megszerezte magának az - akkoriban - egyetlen embert, aki képes volt koordináták vagy csupán egy kép alapján távérzékelni azt, hogy mi történik abban az időpillanatban a képen látható helyszínen. A CIA köztudottan nem dolgozik cirkuszi mutatványosokkal vagy trükköket alkalmazó, úgynevezett "mentalistákkal", így Pat Price tudása nyilvánvalóan fontos eredményeket hozott az amerikai hírszerzésnek - míg meg nem halt.

Price több más kérdésben is szerzett információkat távérzékelési képességének segítségével, többek között azt is, hogy tudomása szerint a földönkívüliek már több földrajzi helyen létesítettek bázisokat a Föld felszíne alatt. Ezeket a helyszíneket többször is pszichikusan megvizsgálta, majd jelentést adott róla Harold E. Puthoff-nak, aki akkoriban az SRI kebelében a SCANATE Project legfőbb tudományos kutatója volt. Ezeket a földrajzi pontokat csaknem egy évtizeddel később a titkos amerikai távérzékelési programban kiképzett távérzékelők is megvizsgálták. A remote viewing sajátosságaiból eredően a távérzékelők természetesen nem ismerték a célpontokat, úgynevezett "vak" célokként kapták a koordinátákat és a képeket, ennek ellenére jelentésükben mindegyikük megerősítette Price korábbi eredményeit. Ezek az információk a mai napig jelentős hatással bírnak a földönkívüli életformák és az úgynevezett UFO-jelenségek által felvetett kérdések értelmezésére.

Könyvajánló: Testen kívüli élmények

Robert A. Monroe: Testen kívüli élmények
Alcíme: Utazás az idő és halál nélküli élet világába
Journeys Out Of The Body, 1972
Magyar Kiadás: Budapest, 1993, Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó, Időgép Könyvek

A könyv igazi hiánypótlás. A téma jellegéből adódóan nem lehet egy leírásra alapozva az egész témakört átlátni, de a sok kortárs leírást nézve továbbra is aktuális ez a részletes beszámolókat tartalmazó könyv. A távérzékeléssel - mivel akkor még a mai módszertan és maga a személyes tanítás ötlete nem volt megfoganva - csak áttételesen foglalkozik, viszont pont ezért jelentős, amikre rámutatott: a testen kívüli élmények során és a jövőbe, későbbi eseményekbe való betekintés alatt "ismerős" jelenségek bukkannak elő.
A Második Állapotban, érzékelés közben rendszeresen találkozunk egy problémával. Lehet hogy testi érzékelés közben is gyakoribb, mint hosszuk. Arra célzok, amikor a tudat azonosít előzőleg nem ismert és nem érzékelt személyeket, helyeket és dolgokat. A válasz, hogy úgy mondjuk, értelmez és magyaráz. Az agy az emlékek és tapasztalatok közt kutat, hogy elvégezhesse az azonosítást. Ha nem talál olyat, ami azonos lenne a megfigyelésekkel, ekkor a leghasonlóbb emlékeket és állapotot választja: "Ezt látod, ezt tapasztalod". És csak kritikus elemzés mutathatja ki, mi köze az érzékelt dolognak a válaszokhoz. Nem pszichiáter a szerző, de a fogalomhasználata, leírásai zárt logikával készültek, amikor pedig valamire nem tud válaszolni, azt is megírja, nem bújik el valami ködös elmélet mögé.

Számos esetleírása felveti, hogy alaposabban nézzünk utána az éppen szóban forgó témának. Így a Faraday-kalitka, elektromosság és testből kilépés gátoltsága, és számos egyéb élménye. Az időben a szerző után következő generáció számunkra érdekes nagyjai jól mutatják be, hogy céltudatos fejlesztéssel mennyi mindent ki lehet hozni ebből a témából. Ugyanakkor rengeteg részletkérdés vár megválaszolásra, amelyek a legtöbb ember képzeletében meg se születnek, mint lehetséges probléma vagy lehetőség.
Kiegészítő információ: Robert A. Monroe 1978-ban megalapította a Monroe Intézet (The Monroe Institute) nevű nonprofit szervezetet, amely az évezred utolsó három évtizedében programjaiban foglalkozott többek között a meditáció, a tudatos álmodás (lucid dreaming) és a távérzékelés (remote viewing) kutatásával és gyakorlati alkalmazhatóságaikkal is.

A könyv fülszövege:
Először ugyancsak megriadt és hitetlenkedett Robert Monroe, amikor minden átmenet nélkül és akarata ellenére beköszöntöttek nála a testen kívüli élmények. Azon kapta magát, hogy kilép hús-vér testéből és olyan helyekre utazik, amelyek távol esnek a földi lét szellemi-anyagi körülményeitől; ő is átlépett abba a világba, amelyet nem béklyóz idő és halál.
Félelmei ugyan eloszlottak, amikor megismerkedett másokkal, akik ugyanezt tapasztalták és elolvasta a témával foglalkozó keleti irodalmat, de az egyre sűrűbbé váló utazások egész életét megváltoztatták.
Ebben az első kézből való, közvetlen beszámolóban Monroe arra biztat bennünket, hogy gondoljuk át az életről és a halálról vallott nézeteinket és aprólékos utasításokat mellékelve invitál meg bennünket is egy testünkön kívüli utazásra.

A könyv a bejegyzés időpontjában előjegyezhető volt:
Antikvárium.hu >>>


Robert A. Monroe az Answers.com-on
Robert A. Monroe és művei
Robert A. Monroe a szabad lexikonban

Kik vannak a Holdon?

Egy találkozás, 30 évvel Ingo Swann Hold-utazása után

Jó tudni, ha a blogunk utólag is segít embereknek, hogy egy-egy élményüket, bármilyen fura is volt, utólag feldolgozzák és elfogadják. Egy kedves olvasónk beszámolóját idézem be az alábbiakban, aki mentális élménye közben a Holdon pár éve olyan lénnyel találkozott, aki hasonlított a Swann által leírt ruhátlan alakokhoz [bővebben itt olvasható Swann esete, a Penetration-ből].

Vázlat-szerűen tehát a beszámoló:

A Holdat, mint relaxációs pontot választotta ki, mert szereti a kihalt, sivatagos tájat. Ingo Swann munkáit akkor még nem ismerte, az idézett könyv nem kapható Magyarországon könyvárusi forgalomban, a blogunkat pedig később kezdte olvasni. A beszámoló leírója tudatosan használja és fejleszti a képességeit, de egyúttal a hétköznapi életben is otthon van, nem lehetne csodabogárnak nevezni. Tudatos, meditatív módon Holdra projektálta magát, ott elhelyezkedett egy olyan napos oldalon levő ponton, ahonnan a Föld tisztán látszott. Nem csinált különösebben semmit, nem kezdett el kutatni, csak élvezte az egyedüllétet - egészen addig amíg egy fura figura meg nem jelent előtte... és innentől a beszámoló szavai, szó szerint idézve:

"Kilőttem" magam a Holdra. Nem volt vele különösebb célom, csak annyira elegem volt már mindenből, hogy gondoltam inkább nem akarok a Földön lenni. A Holdat választottam, egy olyan területen "landoltam" ahonnan látni a Földet. Ott ültem a porban, és néztem ki a fejemből. Gondoltam itt aztán lesz időm átgondolni a dolgaimat, senki sem zavarhat meg, mert a Hold lakatlan. Ahogy ott ültem, és néztem a Földet, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki néz engem.
Egy pasi volt. Látott engem, és megkérdezte mit keresek itt. Mondtam hogy semmit nem keresek, csak egy kicsit már elegem van. Idejöttem pihenni. Nem volt fenyegető, teljesen normális volt, a hiányos öltözékét leszámítva.
Eddig erről senkinek nem beszéltem, mert meg voltam róla győződve, hogy ez hülyeség. Azt hittem azért láttam a pasit, mert ki voltam akadva, és valami félresikerült. Most olvastam a beszámolót [Ingo Swann írását ugyanerről, a szerk.], és gondoltam most leírom. Mást én nem láttam, sem épületeket sem semmit, bár már ez is elég furcsa volt.

A pasi embeszerű volt, de nem volt ember. Fura volt a nagyon fehér bőre, és szőrzetet sem láttam rajta. Szemöldöke nem volt. Marilyn Mansonnak van hasonló karaktere egy fotón (ez is most elég érdekes, mert olvastam a Manson könyvet, és ő szokott a Holdra menni asztrális projekcióban, és sokmindent fel is használ a klipekben, a dalszövegeiben amiket egy-egy utazás során tapasztal. Ezek után már elképzelhetőnek tartom, hogy ő is látott ott ilyet, és azért használta fel). Szóval ilyasmit kell elképzelni: magas, vékony testalkatú volt, bár én 165 cm vagyok, úgyhogy nem nehéz nálam magasabbnak lenni.

Mostanáig azt hittem, hogy egy másik utazóval találkoztam, aki valamiért meztelen az utazás alatt. Vagy meghibbantam, és pucér pasikat látok a Holdon.
2004-ben volt ez egyébként, decemberben, de a pontos dátumot már nem tudom. Ezt is csak azért mert abban a hónapban történt ami miatt kibuktam.
Egyébként a pasi meg volt lepődve, bár én is. A beszélgetést már leírtam, ezen kívül más nem történt, megmondtam miért vagyok ott, szó szerint: rámutattam a Földre, és azt mondtam, hogy azért ülök itt, mert az a bolygó egy diliház és elegem van belőle. Azt mondta, hogy nem érti, mert nekem az az otthonom. Erre azt válaszoltam, hogy tényleg így van, csak most valahogy nem bírok ott megmaradni, és jobb nekem ha itt ülök. Ezután békén hagyott, és elment onnan, gondolom visszament a társaihoz. Ennyi történt.

Megjegyzendő, hogy egy testen kívüli élmények és ehez kapcsolódó képességek terén rutinos, józanéletű emberről van szó, aki megtisztelt minket a lehetőséggel, hogy közöljük mindezt. Nyilván még sok sok embernek volt hasonló élménye, amit álomnak, roszabb esetben valamilyen tudatmódosító anyag hatásának gondolt eddig. A beszámoló alapján érdemes levonni pár következtetést: a korábbi, szakmai protokolloknak, feltételeknek megfelelő beszámolók így sok év távlatában is jó referenciaanyagnak számítanak, érdemes forgatni a nyilvános remote viewing dokumentációkat. A hazai amatőr kutatók, asztrálutazók is képesek világszínvonalon érzékelni, és az adott szokatlan helyzetben jól reagálni.
És a legfontosabb: "ők" még mindig ott lehetnek a Holdon....


További cikkeink "Kik vannak a...?" - sorozatban:
Kik vannak a Holdon? (Ingo Swann RV) >>
Kik vannak a Marson? (Ingo Swann RV) >>
Kik vannak a Föld mélyén? (magyar érzékelőtől) >>