2010. március 25., csütörtök

Távérzékelés Írországban

Szerencsére, az internet világában az ember értesül sok fejleményről, kezébe jut sok minden, videóanyagok, blogok, honlapok. A jelek szerint a távérzékelés nagy öregjei mellett (Ingo Swann 2009 májusában adott utoljára élő előadást/prezentációt), Joe Mc'Moneagle 2010 februárjában szerepelt a francia TF1 sóműsorában. Az ingyenes videómegosztókon további frisebb, valamint újonnan előkerült videók találhatók meg Russel Targ, Hal Puthoff,és mások szereplésével.

Örvendetes tény azonban, hogy aktívan tevékenykedik a második generáció, a távérzékelést 10-15 éve megismerő és gyakorló középnemzedék, publicisztikával, szervező és előadótevékenységgel.

Az egyik ilyen ember a jelek szerint az ír Paul O'Connor, akinek immár felvételek is bemutatják munkáit. Ő közvetlenül Lyn Buchanantől tanulja a technikát. Egy konferenciaanyag már elkészült, amely az ingyenes videómegosztón is elérhető: A Controlled Remote Viewing előadás után beillesztve egy konkrét vizsgálat felvétele is szerepel, ezúttal egy képzőművész állította össze a feladványt.



valamint több saját blogja is van, ahol kicsit többet megtudhatunk róla, ez elsősorban kreativitásról, más írországi aktuális újdonságokról is szól: 

http://blogdaedalus.blogspot.com/


Ez a blog kimondottan a PSI témájú bejegyzéseket tartalmazza:

 http://purestreaminformation.blogspot.com/



Emellett publikál a szintén közismert Daz Smith ingyenesen letölthető szaklapjában:

http://www.eightmartinies.com/


A sikeres utódok azt bizonyítják, hogy a remote viewing kifejlesztőinek eredeti szándéka, egy tanulható, elsajátítható technika létrehozása sikerült! Ezenfelül el is terjedt, és kezd beépülni a hétköznapok életébe.

2010. március 10., szerda

Egy napilap távérzékelése - elemzéssel

Egy olyan feladatot improvizáltam nemrégiben, ami segített kilendülni egy számomra holtpontnak tekintett napszakból. Bizonyos külföldi, az adott ország egyik tömegközlekedési járművéről elnevezett ingyenes napilapjából került hozzám egy hétköznapi példány, és nem hagytam ki a lehetőséget, hogy vakon megpróbáljak ,,beleolvasni". Mivel több nappal azelőtti, idegen nyelvű és az adott ország belpolitikájával, kulturális életével foglalkozó lapszámról van szó, nem fenyegetett a veszély, hogy a hazai tévé-híradókból ismert 1-2 hír köszönne vissza. A napilap ott hevert összehajtva az asztalon még kézzel se értem előtte hozá, így a pszichometria által történő információszerzés is ki volt zárva [bár az se lenne megvetendő teljesítmény - HunViewer]. A cél a legbelső lap belső két oldalának érzékelése volt. A vázlatpapírra skicceltem néhány szót,ami felmerült, valamint pár ábrát, kb. 5-6 perc időtartalomban (ezt persze lehetett volna tovább húzni is). Lássuk, mi sikerült:
A baloldal: a legerősebb impulzus egy konkrét szó volt, amit közép-résztől felfelé helyeztem el: le perreux. A folyóirat francia nyelvü, ezt persze tudtam előre. A szótár szerint ez egy párizsi kerület neve, és családnevek is feljöttek a kereséskor. A hozzá legjobban hasonlító szó: perruche jelentése törpe papagály, sokat fecsegő asszony. Még ide vehető a les pertubations, "zavar" kifejezés is. Az adott helyen egy egész oldalas mobiltelefon reklám van, a szó helyén pedig egy idős nyugdíjas nő áll (úgy felöltözve,mint a piacon, egész nap ráérő pletykafészkek, kis ölebbel, kosárral) egy gúlának a tetején, alatta egy lány, azalatt egy férfi. Erre az oldalra még rajzoltam a vak vázlatomon a felső oldalon jobb felé tartó negyedbe egy nagy labdán attól kisebb labda formát, valamint a lap közepén alulra egy háztetőn kéményre hasonlító, piramisszerűen kihegyesedő alakzatot. Ezek a középen felépített ember piramishoz álltak közel, kontúrban, a 3as tagolás nem egyértelmű.
A jobboldalon (szemből nézve) bal felső 4/5 ödnél egy szó: qairclée (quair=rakpart, folyópart, clée=clé, kulcs). Az újságban ebban a magassában egy mondat volt, aminek a végén, az elhelyezéstől távolabb, a qualité szó volt, ami a minőséget jelenti ott is.
Középen jobboldalt egy macskak konturját vetettem papírra, ott a valóságos újságban egy csoportkép szélső tagja egy sötét hajú hölgy állt. Középen balfelé a métre, méter szó jött nekem, az ide eső valós szó az újságban a maitre, maitresse, fő, legfontosabb szó állt. A jobb oldal alján balfelé húzva egy nő feje "látszott". Ez valóságos is lett volna, ha a napilap másik hivatalos nyelvű azonos napi kiadását néztem volna, a hölgyet felfelé csúsztatva 1/3 nyi távolságban éppen az említett csoportképbe került volna a fej. A lap alján sorban 3 db kocka vízszintesen jött nekem, ami ott volt, csak éppen a jobb szél alján, függőlegesen.

Összegezve: ha szöveg, szöveges ábra távérzékelését végezzük, a sajtóterméket, a szavak és a képek átválthatnak egymásba, a képi tartalom szövegként jelenhet meg. Ez pont ellentétes a chates monitoringnál tapasztalt jelenséggel, mikoris a képi látvány jelenik meg egyből szövegként. Információ érték szempontjából nincs jelentősége, de a dokumentumok pontos távérzékelésénél nagyobb figyelmet igényel a folyamat. Ezúttal a sok morzsa, részlet egymástól függetlenül érkezett, kiragadva, és nem is törekedtem arra, hogy a leírt információ egészének a tartalmát, nem szószerinti lényegét észleljem. Maga a folyamat érezhetően energetikai változásokat hozott létre bennem, tudat alatt sem akartam befolyásolni logikai keresgéléssel, asszociálással, a cél egyszerűen az volt, hogy kiragadjam magam egy gondolatfolyamból, és ez sikerült.
A jövőben további vizsgálatokkal szükséges megnézni, milyen eltérések jelentkeznek ha egy szövegben csak a szavak egyes betűit, a mondat egyes szavait keresem, illetve csak a tartalom mondanivalóját, mikor több oldalnak a témájául szolgáló lényeget kellene tömöríteni. Nyilván egy harmadik felfogás az oldal és a szöveg képszerű, fotorealista észlelése, ahol az írás, rajz, képek a maguk helyén vannak.


Aki most kezdi a távérzékelést vagy a dokumentációk érzékelésében kezdő még, azt mindenképpen vegye figyelembe, hogy a merész kihívásokat akkor is érdemes gyakorolni, ha az elején nem sok eredmény mutatkozik, hiszen a saját viszonyítási pontjaink kialakításában a gyakorlás tud a legtöbbet segíteni.

2010. március 1., hétfő

RV Hungary levelezőlista

Felhívjuk tisztelt látogatóink figyelmét arra, hogy megújult a RV Hungary levelezőlistája. Listánkra várunk minden elméleti és gyakorlati távérzékelőt, érdeklődőt, és témáinkban különféle élményeket átélt személyeket. Kérjük, hogy - az alábbi leírást figyelembe véve - érdeklődése esetén csatlakozzon levelező csoportunkhoz:

[rvhungary.jpg]

Üdvözöljük a magyarországi és közép-európai távérzékelők levelezőlistáján és vitafórumán.

Témáink: módszerek, felfedezések, tanulmányok, kísérletek, tervezetek, tervezett bemutatók és találkozók a távérzékelés, clairvoyance, tisztánérzékelés [pszichometria], tisztánmegismerés [claircognance], prekogníció, telepátia, ESP, pszi-tudományok, valamint ezekkel rokon témákkal kapcsolatban. Ne habozzon megosztani velünk effajta élményét, tapasztalatait és alkalmazott módszereit! Az Ön kérdése más számára válasz lehet. Ha érdeklődik témáink iránt, kérjük jelezze csatlakozási szándékát!

Listánkra magyarul és/vagy angolul írhat, tagjaink ezeken a nyelveken folytatják az eszmecserét.

Kérések lista-tagságunkhoz:
- hasznosnak találjuk, ha listatagunk megjelöli a használható idegennyelv tudását, amennyiben az nem az angol. Ha nincs ilyen, az nem baj
- haszontalannak találjuk, ha kulcsot-cipőt-gyűrűt-szemüveget-stb-t kerestetnek tagjaink távérzékelés segítségével egymással. Kérjük, vészhelyzet esetét leszámítva ne terheljük ezzel a listát - illetve maradjunk magánlevelezés keretei között
- a Remote Viewing Hungary levelezőlistája politikamentes. Kérjük tehát, hogy a nem kifejezetten távérzékelési összefüggésben lévő napi politikai témák megtárgyalását a listán a tagság kerülje el, valamint
- a levelezőlistánk a fentiek szerint tematikus. KIFEJEZETTEN KÉRJÜK tagságunkat, hogy témán kívüli levelek, felhívások, pps-ek, programajánlók, stb. ne kerüljenek fel a listára, ezt a tevékenységet a moderátorok a beküldő tagságának megvitatás nélküli felfüggesztésével szankcionálják.

Levelezőlistánk információs oldala a csatlakozási lehetőséggel:



2010. február 23., kedd

Személyes vizsgálat a magyarországi viszonyokról

Ezt a bejegyzést két ok miatt jelentetem meg most:
  1. Kellően hosszú idő telt el a vizsgálat és a mai nap között ahhoz, hogy az aktualitások ne legyenek veszélyesek. Ugyanakkor sok mindent még így is ki kellett hagyni belőle.
  2. Ma találtam meg a vizsgálat dokumentációját. Azt hiszem, mind a két ok elég jelentős a megjelenési dátumra vonatkoztatva.


Tehát a session, röviden:


2280/2099
a távérzékelés jelenlegi helyzete/helyszíne Magyarországon - a hatalom szintjén.

2008.június 30.
S.t.:15:49

Ideogram: egy kördiagram, ami két óráig három részre osztott, onnantól
egy érték körben. Meglehetősen nagy érdektelenség van jelen a hatalom irányából a téma felé.

A cél összetétele: ritka [kevesen alkotják].
Koordinátora: egy fekete bajszos férfi, itt volt egy Vezetéknév Keresztnév, dehát ugye...
Milyen szinten űzik és használják fel úgynevezett hivatalos körökben?
- nagyon alacsony szinten, alig mérhető. Csakis néhány kósza kísérlet.
Fő helyszíne: L[...] - Budapest között, elhagyatott területen.
Mennyire rejtik el az egészet?
- éppen csak annyira, hogy a népek ne ismerjenek rá, hogy mi is ez a tevékenység.
Saját kapcsolódási pontom hozzá: felismerték a tevékenységemet, figyelik az eredményeket, bár nem képesek kategorizálni és dokumentálni. Azzal változott semlegesre a megítélésem, hogy "tengerentúli" csoporthoz csatlakoztam.
[Hurrá! - teszem hozzá már most. Egyébként mi lett volna...?]

A következő résznél egy megjegyzés: néhány hónappal ezelőtt egy bizonyos személy jelezte nekem, hogy ő ismer egy [sok-sok törlés] egyént, akinek része volt a magyarországi rv folyamatokban. Az információ lekérése erre vonatkozott itt:
A vizsgálatom kiderítette, hogy a "része volt" tulajdonképpen annyit jelent: ott volt, ahol foglalkoztak a távérzékelési kísérletekkel, ez minden. Sok mindent nem értett meg belőle, meghaladta a tudásást a tapasztaltak feldolgozása.
A következő információ-lekérés erre a személyre irányult:
- messze van tőle, magas neki, csupán csak hallott róla - ezt mutatja kifelé. Valójában igen keveset osztottak meg vele a dologról.

A magyarországi hatalmi megbízásból eredő távérzékelési kísérletek eddigi legjelentősebb eredménye:
- elhagyott katonai bunker felderítése, ahol [titkolt/tiltott] fegyverek voltak
- 1997-ben volt
- ki végezte? [ez még ma is törölni kell] ->magyar volt, de utána eltűnt a folyamatból, nem foglalkozott vele tovább. A session közben lehallgatták.

A cél [2280/2099] egy jellegzetes részletének rajza:
- egy amerikai autó hátulja, jellegzetes, Cadillac-hát, oldalnézetből

Itt egy személyes rész következik, arra irányult az információ-lekérés, hogy a szűk környezetemben van-e olyan személy, akivel kapcsolatba kerülve a "hivatalos" rv elenyészőnek tekinthető berkeibe tudnék betekinteni?
- van, egy városrész a válasz X-ben [magyar város]
- a városrészen belül további finomítás a lakcímre [...]
- akkori telefonszáma: 06 70 ... ....
- érintőleges tudomása van csak, nem "avatták be"

Információ lekérése arról, hogy hatalmi oldalról figyelnek-e a RV Hungary tevékenységére?
- legalább három irányból figyelnek, ebből az egyik oldal nyitott, azaz lehet publikus is
- nincs veszély, érdeklődés, információszerzés a cél
Mire kell figyelnünk ezzel kapcsolatban?
- az információk és a módszer megosztására. Minél többen vagyunk, annál védettebbek leszünk.


E.t.: 16:48

No comment.