2011. november 29., kedd

Testen kívüli élmények - kérdések és válaszok

Több alkalommal kaptunk levélben megkereséseket, kérdéseket a testen kívüli élménnyel kapcsolatban, hiszen maga a klasszikus távérzékelés is egy formája a testenkívüliségnek, a tudatnak a fizikai testen kívülre vetülésének (erre említés is történik az egyik kérdésre adott válasznál). Ennek megfelelően röviden, néhány fontos alapkérdéssel és az azokra adott válaszokkal jelentkezünk, amelyekből az alapkérdésekre választ kaphat az érdeklődő. A blog e-mail fiókja továbbra is nyitott, szívesen veszünk kiegészítést, vendégposztot, élmény-leírást. Nem tisztünk elbírálni mások élményeit, definícióit és felfogását, így az alábbiakban a magunk summázatát tesszük itt hozzáférhetővé. 

A testen kívüli élmény veszélyes, mert olyan, mint a halálközeli élmény? 
- A testen kívüli élmény, testelhagyás szervesen hozzátartozik minden ember életéhez, mert amikor elalszik, akkor minden esetben egy része elhagyja a fizikai testét, majd visszatér. Minden esetben ez történik, amikor valaki elveszti az eszméletét VAGY tudatosan kilép a testéből. A halálközeli élmények részben, vagy teljesen megfelelnek a testen kívüli élményekről készült beszámolóknak, még az is, hogy elhunyt személyekkel találkozik valaki. Sokan beszámolnak félelmetes benyomásokról, szörnyekről, szellemekről, stb. vagy éppen kedves fénylényekről... A csodálatostól az ijesztőig mindenféle benyomásról tudunk, Ami itt elmondható, hogy a testen kívüli élmény nem jelent automatikusan és kizárólagosan halálközeli, meghaláshoz, életveszélyes állapothoz kapcsolódó helyzetet.

Mit kell csinálni, hogy én is tudatosan ki tudjak lépni a testemből?
- Ez a legnagyobb kifejtést igénylő, legbonyolultabb kérdés a témában. Minden ember egy teljesen egyedi személyiség, félelmei, tehetsége, korlátai, lehetőségei az életben eltérnek. Ennek fényében kell megvizsgálni, hogy hol, mit kell fejleszteni, megváltoztatni, a siker érdekében. Ami korlátlanul fejleszthető, az a tanulás, olvasás a témában, a napi gyakorlás, ennek van egy észszerű felső és alsó határa. A lényege, hogy ne borítsa fel a napi normális társadalmi életünket, megszokott életvitelünket. Az eltúlzott gyakorlás, csakúgy mint más téren, kontraproduktív. A kissé nehezebben ugyan, de valamennyire mégis változtatható dolgok az életkörülmények, kondíció, étrend felülvizsgálata, javítása. Itt az egészséges kondícióra kell törekedni. Az első pozitívnak vett eredmények felbukkanásának idejét nem lehet előre megjelölni, viszont ez a távérzékelés gyakorlásával felgyorsítható.

Több népszerű könyvet elolvastam a témában, de az én élményeim nem hasonlítanak az ott leírtakra, mit kell tennem, hogy elérjem az ott felsorolt élményeket?
- Az a legfontosabb dolog, hogy megértsük: egyéniségek vagyunk, és bár nagyon sok ponton hasonlóak az ilyesfajta élményeink, rengeteg az egyéni eltérés. Nem szabad mechanikusan másolni, hajszolni más élményeit. Határozzuk meg magunknak, mit szeretnénk ettől a dologtól, mire használnánk, mit fogunk megnézni, ha lehetőségünk nyílik majd rá. Sok általunk ismert igen tehetséges távolbalátó, szellemi segítő, távgyógyító igen szerényen, esetenként kérdezve számol be sajátos élményeiről, és szinte megerősítést várnak, miközben olyan mentális szinten dolgoznak, mozognak, amit mi is irigylünk. Tipikus példa erre, amikor a Holddal kapcsolatos beszámolóikat olvassuk, lényegében kommunikációt írnak le az Ingo Swann által leírt "őrökkel", miközben a klasszikus testelhagyás több, úgymond alapjellemzőjét NEM produkálják. Ezek példákkal: a kilépés élményének elmaradása. Az eseményeket álomnak, vagy meditációnak indították, annak részeként fogták fel, elmaradt, kimaradt az alvási paralízis, energia-bizsergés, elszakadás élmény. Minden szempontból a legnehezebb dolog az, amikor valaki tudatosan, akaratlagosan kilép a fizikai testéből és a földi fizikai világban kezd el mozogni ebben az állapotban, majd visszatér a tudat megszakadása nélkül. Ennél lényegesen könnyebb más dimenziókban mozogni. További hozadéka a dolognak: a remote viewing vizsgálatok is lényegesen könnyebben sikerülnek! Sokan álomból feltisztuló tudattal, bealvással működnek jól, ahol a dolog természetéből adódóan eleinte ezek a mechanizmusok nem működnek, vagy nem megfelelően működnek.

Milyen körülmények segítik elő, hogy sikerüljön ilyen élményt elérnem? 
- Rengeteg fel nem ismert belső gátlás, hárítás él minden emberben. Lehet, hogy nagyon vágyja, hajtja az élményt, de ugyanakkor talán rejtve, de elzárja, kizárja, elítéli ezt a lehetőséget, módszert. Ennek rengeteg oka lehet. Általában valami aznapi erős, pozitív vagy éppen negatív érzelmi élmény, ami igazán "eltalál" minket, és olyan löketet adhat, ami segít. Elősegítik a testen kívüli élmény sikerét az egyénileg meghatározott diéta, a mesterséges adalékok kizárása, bőséges folyadékellátás (nem is csak  vízivás, hanem a természetes zöldségben, gyümölcsben kötött víz bevitele), az egyén számára zavaró körülmények elkerülése. Ez utóbbi kizárása pofonegyszerű, olyan napszakban ne gyakoroljunk, amikor telefont, látogatót várunk, vagy más, ütemezett feladatunk van. 

Mennyi ideig tart egy testelhagyás?
- Az élmény alatt nem a megszokott módon folyik az idő. Ami a szubjektív időérzéknek 25 perc, az a valóságban, itt a lineáris világban lehet 1 óra is. Ha elkezdünk foglalkozni az idővel, jó esetben hamar megismerjük a másik oldalát, mikor valós időben kevesebb telik el, mint amit megélünk tudatosan „odaát". A legtöbb kezdő élmény 1-2 percig tart ki. A tárgykörben elmélyültek, akiknél a családi- és munkakörülmények (kizárásával) lehetővé teszik, akár 3 napos "alvó" periódust is beiktatnak. Ez ritka eset, és úgy kell fogalmaznunk, hogy ilyen helyzetben nem feltétlenül ez az utazó célja, de feltételezhetően valami olyan feladat, cél adódik elő, ami csak így oldható meg.  Többnyire a hajnali 4-6 óra közti periódus tűnik a legaktívabbnak minden téren. Ne feledjük el, az időzónák miatt az emberiségnek mintegy a fele folyamatosan "alszik". Van rá mód és példa is, hogy valaki "visszaaludva" tudta folytatni a megszakadt élményt.

Mindent teljes valóságosan látok, érzek a testen kívül?
- Az elme szereti a legkönnyebb, legrövidebb utat, megoldást választani. Sok esetben szükségtelen testelhagyással próbálkozni, ha olyan  a kérdés, cél. Rendkívül változó, hogy az információ milyen formában jelenik meg, vagyis a betűpontos szövegolvasástól, illetve a szöveggé transzformált magasabb dimenziós információtól az egészen elmosódott érzelmi benyomásokig széles a skála. Ha a testelhagyás során érzetünk szerint a fizikai testünk is jelen van, az valójában csupán érzet, az élményekben nem játszik szerepet, nem bír jelentőséggel.

2011. november 27., vasárnap

Gyakorló feladat: 7382/1020

E kód által fedett cél eredményeit 2011.12.04. reggelig vártuk e-mail-ben, vagy a bejegyzéshez tett hozzászólásként. A kód által fedett cél megtekintéséhez kattints a kódra!


Írd le a célt! Mit ábrázol a kép?
(Describe the target! 
Feedback photo will appear when you click on the code.)



Figyelem! Ettől kezdve megváltozik a visszajelzés megadása! A később az oldalra érkező, és ezeken a célokon gyakorolni szándékozó látogatók miatt ezentúl a cél kódjára kattintva töltődik be a visszajelzésként megadott fotó, és egy, a kódra született megoldás.


Vizsgálati módszerekről ittitt, továbbá itt is olvashat.
Régebbi gyakorló-vizsgálatok eredményei a gyakorló_kód címkén olvashatók.
Azonnali kódok gyors vizsgálathoz itt találhatók.

2011. november 25., péntek

Telepatikus kapcsolat pszichometriával?

Lehetséges-e telepatikus kapcsolat létesítése pszichometria használatával?

Az alábbi kérdésekre és válaszokra Stephen Wagner paranormális tevékenységekkel foglalkozó blogjában találtam rá. Egy férfi kérdéseket tesz fel, amelyekre egy pszcihometria-szakértő válaszokat ad. Személyes kiegészítésként hozzáteszem, hogy a szakértő igyekszik megőrizni a pszichikus szkennelés felhasználásának a jó ízlés által kialakított határait azzal, hogy a vizsgált személy engedélyének meglétéhez köti az információszerzést. A valóságban ennek csakis erkölcsi jelentősége van. Íme a beszélgetés:

Kérdések: Kinyomtattam egy személy fotóját az internetről. Próbáltam benyomásokat és érzéseket venni róla. Helyenként tiszta, máshol zavaros képeket kaptam. Ha képeket szeretnék látni az elmémmel, akkor vajon látnom kell ennek a személynek az arcát? Be kell csuknom a szememet és úgy koncentráljak az arcára? Ha nem, akkor hogyan tudom az elmémmel érzékelni őt? Valóban igaz az, hogy az adott személy érzi azt, hogy a fotóját tanulmányozzák, annak ellenére, hogy mérföldekkel messzebb van? Ha egy fotóval a párnád alatt alszol, létesíthetsz pszichikus kapcsolatot az illetővel? Lehetséges telepatikus kapcsolat létesítése pszichometria használatával?

A választ ezekre a kérdésekre Becky Walsh, pszichometria-szakértő adja meg. Az ő magyarázata:

Az intuíció illetve a pszichikus kapcsolat mindig egy igen jelentős univerzális törvény alapján működik, amelynek lényege, hogy nem láthatnak vagy tudhatnak rólunk, ha mi nem akarjuk. Ennek oka az, hogy zavarnák mások szabad akaratát, azt a szabad akaratot, amely egy személy számára a legnagyobb ajándék: hogy lehetősége legyen a választásra. Vegyes eredményeket fogsz tehát kapni, ha a személy, akit a fotó ábrázol nem adott neked engedélyt arra, hogy információkat szerezz róla, azaz nem élt a szabad akaratával ezzel kapcsolatban. Így le tudod olvasni valaki személyiségét egy fotóról, de az életéről nem.

Miközben egy fotót olvasunk ilyen módon, kíváncsian belenézünk a szemébe: ki lehet ő? Ekkor érzéseket kaphatunk, nemcsak látnoki képeket és látásokat. A tisztánlátás saját képzeletünket használja fel filmként információk továbbítására, még akkor is, ha ezek a mi magunk élményeinkből erednek.

Egy személy megérezheti azt, hogy vizsgáljuk őt, még ha mérföldekkel távolabb van, akkor is. Ez az érzés gyakran kellemetlen, ahhoz hasonló, amikor valaki figyel minket az utcán és ezt észrevesszük. Ugyanakkor vannak, akik kevésbé érzékenyek és nem érzik meg, mint ahogyan az egyik ember csiklandós, a másik meg nem.

A fénykép a párna alatt módszer arra alkalmas annak a szándékodnak a kifejezésére, hogy valakiről álmodni akarsz. Túlzott jelentősége nincsen, egyszerűen a szándék kifejezésére alkalmas a dolog. Ezzel együtt az alvás bármilyen befolyásolása energetikai egyensúlyvesztést okoz.

Telepatikus kapcsolat létesítése lehetséges pszichometriával, de amint már említettem: csakis az adott személy engedélyével. A telepátia arról szól, hogy szavak nélkül érzékeled egy másik ember gondolatait, amely így egy mély formája az empátiának, az összekapcsolódásnak és a belső megismerésnek, mindezek tehetnek széppé egy kapcsolatot.



További cikkeink a témában:
Pszichometria a gyakorlatban >>>
Rokon lelkek: pszichometria >>>
Pszichikus vizsgálat >>>
Könyvajánló: Ted Andrews: Érints és láss! >>>
Éterikus látás: Röntgenszem >>>

2011. november 22., kedd

Holografikus univerzum


Interjú Michael Talbot íróval a Holographic Universe című könyvéről
(magyar feliratos). A beszélgetés nagyon jó megvilágítása - többek között - a távérzékelés lényegének.
Interview with Michael Talbot, author of the book Holographic Universe.
About the author >>>



Thinking allowed collection >>>

Az interjúban említett könyv megrendelhető innen.
Ízelítő: a könyv 5. fejezete (pdf).

2011. november 21., hétfő

Egy helikopter-baleset távérzékelése

Az alábbi videón egy helikopter-baleset távérzékelését (TRV) kísérhetjük figyelemmel négy percben. A távérzékelő vak kódra készíti el a vizsgálatot. A film ugyan angol nyelvű, de aki kevésbé ismeri a nyelvet, az is követheti benne a távérzékelési folyamatot és a megszülető eredményt. A filmet tartalmazó oldalt a linkre kattintva érhetik el.


Video clip demonstrating remote viewing of a helicopter crash (4 min),
click on this link:

2011. november 20., vasárnap

Gyakorló kód: 7410/3810

E kód által fedett cél eredményeit 2011.11.27. reggelig vártuk e-mail-ben, vagy a bejegyzéshez tett hozzászólásként.


7410/3810
Visszajelzés: kattintson a kódra!
Írd le a célt! Mit ábrázol a kép?
(Describe the target! Send us your view
via e-mail or comment till next sunday: 27th of November!
Feedback photo will appear on this date. If you are out of date, just click on the code to get a feedback.)



Figyelem! Ettől kezdve megváltozik a visszajelzés megadása! A később az oldalra érkező, és ezeken a célokon gyakorolni szándékozó látogatók miatt ezentúl a cél kódjára kattintva töltődik be a visszajelzésként megadott fotó, és egy, a kódra született megoldás.


Vizsgálati módszerekről ittitt, továbbá itt is olvashat.
Régebbi gyakorló-vizsgálatok eredményei a gyakorló_kód címkén olvashatók.

2011. november 13., vasárnap

Gyakorló kód: 2801/9465

E kód által fedett cél eredményeit 2011.11.20. reggelig vártuk e-mail-ben, vagy a bejegyzéshez tett hozzászólásként.


2801/9465
Írd le a célt! Mit ábrázol a kép?
(Describe the target! Send us your view
via e-mail or comment till next sunday: 20th of November!
Feedback photo published.)




Egy megoldás erre a kódra: szögletes alakzat az ideogram. Sokszög. A cél egy sötétben, szürkületben lévő bonyolult struktúra. Az embernél jóval nagyobb, de alapvetően emberi léptékű, emberi használatra való. Természetes anyagok jelenléte: kő, szikla, beton, de a cél felső részén üveg, vas- és acél, valamint műanyag is jelen van. Szellős, zárt, de egyben nyitott is. A cél fölött sötétes levegő vagy égbolt, napsütés nélkül, derengő fénnyel. Az első asszociáció, hogy ez egy hegyre, sziklára épült ház. Többféle fényforrást észlelek a célon, ezeknek a színe nem egyezik meg, a legtöbbje mesterséges, a jellemző színek: fehér, sárga, zöld, kék, de ezek a fények nem a fényforrásukból láthatók, hanem valamilyen takarásból, az impresszió az, mint amikor sötét utcán a házak ablakából láthatók a fények. Az egész strukúra furcsa, inkább rendhagyó, erődítmény-szerű épület alul, a felső része bástya-szerűen kiugró alakzatokból áll, de azoknak a belseje rendezett és ember számára kényelmes tartózkodási hely, a továbbiakban nem utal bástyára, csak a kinézete hasonló. Kiugró részek, kilátás. Az egész struktúra belsejében lehet mozogni, közlekedni, be- és kijárata több van, de a célon csak egy érzékelhető. Ez az alsó részén van, világító, keskeny rés, ami lefelé vezet, szintkülönbségek a lépéseknél (lépcső?). Víz felé vezet, ami nem látszik a célon. Emberi jelenlét nem tapasztalható, de ez a struktúra kifejezetten emberi tartózkodásra készült, mesterséges építmény egy stabil, erős természetes alapon, sziklakövön. Fizetnek a tartózkodásért.

Kép egy másik megoldásból erre a kódra (adott képminőség):




Kép nem teljes, de felismerhető rajta a sötét-világos területek jelölése, a szögletes épület-struktúra, azon belül is a sötét-világos terek, a lefelé vezető út (lépcső), a kilátási lehetőség a struktúrából, az égbolt, valamint ebben az eredményben is megjelenik a víz, a tenger, aminek a partján ez az építmény áll.


* * *


Az eddigi gyakorló kódokat és azok eredményeit a gyakorló_kód címkén tekinthetik meg.

2011. november 7., hétfő

Describe the future? Yes!

Did we predict the future? No. Did we describe the future? Yes!
2012: A Remote Viewing Experiment. A video from The Farsight Institute.
Click on the image to watch the video (length 18:52).


2011. november 6., vasárnap

Kód gyakorláshoz: 2210/3868


Az itt látható kódról vasárnap reggelig (2011.11.13.) vártuk az eredményeket. Visszajelzést, valamint egy eredményt a kód alatt olvashat.


2210/3868
Írd le a célt!
Mit ábrázol a kép?

Tűztorony, Sopron


Egy eredmény erről a célról: Ideogram: egy oldalára fektetett E-betű, szárai felfelé állnak. A képen egybefüggő, de nem egymáshoz tartozó struktúra látható. Mesterséges tárgy, sok apró részlettel, mint például egy régi épület. A kép témája főleg a középső struktúra, az magasabb a többitől, de magasabbnak tűnik az összes környező, a célon nem látható alakzattól is. A formák vegyesek, a képen látható szögletes, hengeres forma is, de a kettő keveréke is: szögletes formán hengeres. A kép középső részén található legmagasabb struktúra henger formájú, a teteje felé keskenyedik. Emberi jelenlét érzékelhető a célon, a központi, magas henger felé mennek. Napsütés van, de a levegő hűvös. A középső épület múzeum vagy valamiféle látványosság, amit tűz égetett meg, vagy inkább a tűzzel van valamilyen kapcsolatban, a tűz oltásával, jelzésével, megszüntetésével. Sok lépcső a belsejében. Kőből épült. Ennek a helynek ez egyfajta jelképe. Ha távolodom a képtől, akkor egy városka régi részét látom. Magyarország, magyar jelkép is van kirakva egy helyen, a másik struktúrán pedig fehér alapon magyar nyelvű felirat. Térkép-szerűen szemlélve a helyet nagy magasságból, észak-nyugat Magyarország mutatkozik, magyarul beszélnek, de nyugat felé néznek, már nem sok hely van arra az országból, egy beugróban. A képen tehát egy város régi kerületének épületei láthatóak, a központi részén egy látványosságként jelenlévő toronnyal, ami a tűzzel kapcsolatos, és felé mennek az emberek, nemcsak azok, akik a képen láthatóak, hanem máskor is, sok ember. 

Vizsgálati módszerekről ittitt, továbbá itt is olvashat.
Régebbi gyakorló-vizsgálatok eredményei a gyakorló_kód címkén olvashatók.