2010. október 29., péntek

Testen kívüli tanácsok

Újabb beszámolót tudunk megosztani a blog olvasóival, egy testen kívüli tevékenységgel intenzívebben foglalkozó, idősebb férfitól. Ami különösen értékessé teszi, az az a tény, hogy a leírás szerint képes volt képességét bemutatni más jelenlétében is. Változtatás nélkül adjuk közre a szavait. A figyelmes olvasó felfedezheti benne a távolbalátás, távérzékelés technikájának több részletét is.

"Mi történik akkor, ha én el kívánok menni egy asztrálutazásra? Elmegyek. Nem gondolatsémákkal és emlékképekkel utazok, vagy tekintek meg olyan tájakat, galaxisokat, ahol még legalábbis fizikai testemben még soha nem jártam.
Általában a homlokcsakrából lépek ki [harmadik szem, vagy másképpen hipofízis tobozmirigy], de előfordult már szívcsakrából, koronacsakrából történő távozásom is.
Mivel magyarázható az a tény, hogy [régen a táltosok "révületnek" mondták"] théta-delta szintre [tudtosan] jutván, asztrálba juttatom úgymond a lelkem, mely tudattal rendelkezik és szinte azt tesz, amit akar és közben kapcsolatban marad a fizikai testben maradt tudattal a fluid-fényszálon keresztül?
Elég bonyolultnak tűnő dolog ez, főleg így leírva. Hozzá kell tennem: nem is egyszerű, és főként egy kívülálló számára rettentő ijesztő tud lenni az "eseménydek láncolata". Egyetlen egyszer bírtam rá egy barátomat, aki különben tanárember, hogy egy ilyen tudatos asztrálkivetülést tekintsen végig, már csak abból a megközelítésből is, hogy mi történik "fizikai testemmel" a "távollétem" alatt. Ismertettem vele minden olyan körülményt, ami bekövetkezhet, hogy ne ijedjen meg és főleg ne féljen az események folyamatában.
Ezekről a kísérletekről nem szívesen beszélek, de cikked [egy itt nem hivatkozott írás - hw] most kihozta belőlem.
Hozzáteszem, hogy erre és sok másra minden egyes ember képes, csak ki kell fejlesztenie magában a képességet, ami rengeteg gyakorlást kíván.
Az én "gyakorlatomban" KULCSKÉRDÉS, hogy tökéletesen el tudjak lazulni, olyannyira, hogy abszolút ne érezzek fizikai súlyt, és a nem tér - nemidőben repülni tudjak. Ezalatt a fizikai test tetszhalott állapotba kerül, az életfunkciók abszolút minimálisak, üveges tekintet, színtelen bőr, ülő helyzetben abszolút mozdulatlanság látszik, ami a külső szemlélőben rémületet és döbbenetet okoz.

Mit látott a barátom?

Azt látta, hogy nyitott szemmel ez az ember [én, a fizikai önvaló] több mint két órahosszat mondta azokat az eseményeket, amit az asztráltestben a "másik" tapasztalt - amerre járt, amit látott, érzett, tapasztalt. Mindezt úgy élte meg a barátom, hogy egy merev mozdulatlan, érzéketlen "bábu" mondja a történéseket.
Hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem veszélytelen ilyenfajta kísérleteket végezni, azért fontos például a helyiség vagy a levegő hőmérséklete minimum 20 C fok legyen, mert kevesebb hőfok esetén bekövetkezhet a fizikai test kihűlése, mely szélsőséges esetben halálhoz vezet. Ez csak egy ok a folyamatban, más megfelelő körülménynek is kell lennie.

A 20 foknál kisebb hőmérséklet azért veszélyes, mert a fizikai test a minimumon üzemel, nem részletezem a fiziologiai összetevőket, de a szívverés a lehető legkevesebb, annyi, ami még a szervezet minimális működését el tudja látni. Ezt az állapotot megfelelő meditatív technikával lehet elérni [van aki született tehetség ebben a témakörben, ő ezt az állapotot egy pillanat alatt megtudja valósítani], mivel én nem vagyok az, "csak" 20-30 perc alatt tudom elérni ezt.
Elég sok mindent elmondtam már erről, melyet még hasonló állapotról sem mondott, vagy írt le senki.
A lehetőség bárki előtt fennáll, mindenki megtudja valósítani ebben a témában is, amit csak akar, a lényeg az, hogy tanuljon és gyakoroljon - biztonságosan. Ennyi a nyitja."

2010. október 24., vasárnap

Vörösiszap-katasztrófa: ideogram és az internetes tartalom szűrése

2010. október 4-én átszakadt a MAL Zrt. Kolontár és Ajka között létesített vörösiszap-tárolójának a gátja, amelyből mintegy 700.000 köbméter iszap öntötte el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települések egyes részeit. Az iszapkiömlés emberéleteket követelő súlyos katasztrófát okozott, amelynek utóhatásai hosszú évtizedeken keresztül meghatározzák majd a környék életét. Ez a katasztrófa sajnos már megtörtént, mindenki előtt közismert, a nyomában keletkezett események szintúgy.

Mi itt, a RV Hungary berkein belül az esemény vizsgálatára szántuk el magunkat. A katasztrófát követően egymástól függetlenül három, különböző földrajzi helyen [nem az események helyszínén] élő távérzékelő is az első szándékú, úgynevezett "ideogram"-jellegű érzékelésében kapott azonos mintájú információi szerint a gát átszakadása nem természetes folyamatok miatt következett be [hogy úgy mondjuk].
A vizsgálat még nem zajlott le, jelenleg az előkészítése folyik. Az eredmény - a körülményeket figyelembe véve - nem lesz publikus, a megszokott gyakorlat szerint csak a vizsgálatban részt vevők olvashatják majd a teljes dokumentumot, ezért kérjük, hogy a levelezőlistán jelezze a szándékát az, aki szeretne a részese lenni a folyamatnak.

Utóirat-féle: megfelelő képet kerestem e bejegyzéshez az interneten. Valamilyen érdekes véletlen folytán [...] magyar IP-ről az alábbi kifejezésekre: "devecser vörösiszap katasztrófa", a települést a fenti helyszínek szerint változtatva, illetve a települések nélkül a keresőbe beírva semmilyen, a témával kapcsolatos képet nem hozott találatként a Google keresőjének első 66 oldala - pedig van bőven. Ugyanez működik, illetve nem működik a "red mud disaster hungary" kombinációra is. NC.
Ez a fenti kép a vorosiszap.com oldalról származik.



2010. szeptember 23., csütörtök

Lássuk tisztán a tisztánlátás árnyoldalait!

Garry's pic from flickr Hónapról hónapra egyre több, úgynevezett parafenomén, látó ember jelenik meg a médiában. Többen bérelt hellyel rendelkeznek, de van, akit csak most talált meg az éppen aktuális szórakoztató műsorok stábja. Az egyes karrier-oldalakon feltűnő "jósokat, tisztánlátókat, médiumokat keresünk"-témájú hirdetésekről ezúttal ne beszéljünk. A forgatókönyvileg szilárdan felépített, megkomponált izgalom, varázslat létrehozói néha valóban úgynevezett valódi tisztánlátók, esetenként becsúszik egy-két mentalista is. E bejegyzésben nem róluk lesz szó, hanem az ilyen műsorokat okkal kerülő, gyakran a közszereplőknél jóval tehetségesebb emberekről, mintegy a védelmükben, hogy a tendenciózusan felépített imázs mögé lássunk. A kereskedelmi média céljainak az felel meg ugyanis a legjobban, ha egy féloldalas képet mutatnak meg az esendő, néha gyötrődő ember helyett egy szupersikeres, mindenből 100%os eredményt kovácsoló mosolygós, jóképű sikerhuszárról, vagy éppen a nézői azonosulásra alkalmas háziasszonyról. Mielőtt észrevétlenül elfogadnánk, és elvárnánk hogy ez a jelenség erről szól, nézzünk a kulisszák mögé, gondoljunk bele a ,,másik oldalon" levő emberek életébe!

A showműsorokban úgy néz ki, mintha gombnyomásra működne a tisztánlátó, gyógyító vagy "rontást megszüntető" képesség. Ebben lehet részigazság, sok - főleg született képességgel bíró - ember valóban így éli meg a képességet. Abba már a müsorkészítők kevésbé gondolnak bele, hogy egy részüknek ez a fajta érzékelés 24 órás nonstop elfoglaltság, van, aki képtelen elzárni e képességének működéséet. Egy idő után aztán mégis képessé teszi rá magát akaratlagosan, mert ha minden szembejövő embernél látja az élete, egészsége gondjait, nehéz megállnia, hogy ne adjon kéretlenül is tanácsokat. Nyilván van, aki ezekre a tanácsokra nem is kíváncsi, ezt el kell fogadni. A született tisztánlátás leginkább abban tér el a tanult, kiképzéses távérzékeléstől, hogy egyénileg mindenkinél más és más szint áll be, másban jók: van aki nem is képileg, hanem érzelmileg, hangulatilag tud empataként tekinteni másokra. A képesség egyre bonyolódik, a skála nagyjából így néz ki:

- saját élettel kapcsolatos látomások, deja vu, azonnali megérzések, prekogníciók

- fizikai közelségben, kapcsolatban levőkkel, rokonokkal, ismerősökkel kapcsolatos benyomások

- tágabb közösségen belüli benyomások

- ismeretlen hazai és külföldi személyekkel, eseményekkel, meteorológiai, geológiai (árvíz, vulkánkitörés, földrengés) kapcsolatos megérzések

- a Földet globálisan, mint egységet érő, érintő események észlelése

- a Földet körbevevő, és azon túli világban folyó, fizikai szemmel nem észlelhető események megismerése, természetes csillagászati jelenségek, földről kinduló illetve a földre ható emberi és nem emberi eredetü tevékenységek


A laza felsorolásból kimaradt, hogy általában minnél távolabbi az esemény, például a Föld légkörén kívüli tevékenység, űrállomások, űrhajók, egyebek által, egyre kevésbé képszerűek és visszaadhatóak, de maga az érzékelt információ pontos róla. Szintén külön kategóriákba sorolható hogy valaki csak fizikailag létező, éppen élő emberekkel, vagy ettől eltérő entitásokkal (elhunytak, eltűntek, nem földi életformák, stb.) kapcsolatban észlel információkat. Van akinél idővel tompulnak a benyomások, vagy megtanulja elnyomni, akaratlagossá tenni. Az ő beszámolóik alapján annak, aki tanulás útján szerzi meg a készségeket, és tudja teljesen kizárni, kimondotan szerencséje van, elkerüli a kiégést, stresszelést, a nappali életben. A tévéfilmekben feldolgozott látó emberes médiumos történetek azt az altípust mutatja be főleg, ahol kizárólag álombeli, vagy testen kívüli élmények jelentkeznek, és ezeket lényegében csak alvási időszakban, emellett a nappali életben nincs változás a megszokotthoz képest.

Az olvasó most felvethetné, hogy ha tényleg itt él körülöttünk a rengeteg csalhatatlan, a valóságot, valódi gondolatokat és eseményeket észlelő ember, miért nem avatkoznak bele a világ eseményeibe, vagy miért nem írják meg előre, mi történhet? A jövő egy ilyen ember elmondása szerint több lehetséges "út" közül egynek a választása. Azt, hogy melyiket választja ki az adott (vizsgált) személy, azt nem a "látó" dönti el, ő csupán az információk által felépített lehetőségeket észleli. Amiatt, mert döntési feleőssége van az embereknek, nem is szívesen beszélnek, különösen akkor nem, ha valaki csak emiatt akarna velük barátkozni, láthatóan azt elvárva hogy helyettük döntsön az illető tisztánlátó, tisztánérzékelő. Ilyen esetekben nem számít hogy 3 diplomás a kiváncsiskodó, vagy csak 4 elemit végzett, az emberi érettség egy szintje alatt az esetleges jószándékú tanácsadás sem lehetséges. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy az ilyen tehetségü emberek többnyire mégis olyan területen dolgoznak, ahol számos emberrel vannak napi kapcsolatban, mert a munka világában mégiscsak kamatozik a képesség... A túlérzékenyek, akiket megterhel a másokról érzékelt rengeteg információ, pontosan ellenkezőleg reagálnak: teljesen visszavonulnak a képességeikkel. Az ilyen tehetségű emberek egymást felismerik, és ettől függetlenül barátkoznak sokféle ,,átlagos" emberrel. Nagyon sok közülük nem is örül a plussz képességnek, mert zavarja őket ha sok olyasmit is megtudnak másokról, családjukról, kollégáikról, amit nem akarnak (kezdve attól, hogy mik a valói céljai, vágyai valakinek, hogyan él, az intimszféráig bezárólag minden, ne feledjük, manapság rengeteg a frusztrált, sérült, fáradt ember). Ezeket az érzéseket átvenni naponta nem könnyű dolog. Egy, a tévében szereplőknél jóval erősebb tisztán érzékelő elmondta, hogy minden emberben látja, hogy megvannak a csírái ennek a készségnek, és azt is látja ahogy napjaink városi civilizációja az eredetileg jó adottságokat, az embert magát hogyan nyomorítja meg, hogy ne legyen képes használni őket.

Összefoglalva az eddigieket: a clairvoyance - tisztánlátás - az eddigi irodalomban főleg a született, olyan nem kontrollált észlelési mód, amikor eseményeket, emberek életörténetét valaki gyakran előzetes cél, elvárás és kérés nélkül, nem akaratosan éli meg. Lényegi eseményeket, vagy lehetséges jövőbeni eseményeket, akár mint egymást kizáró alternatívákat tudatosan észlel. Ezek az információk jöhetnek álomban, testen kívüli élményben, pszichometria, vagy nappali vízió képében. A remote viewingot az különbözteti meg az effajta spontán észlelésektől, hogy ott tudatosan tüzik ki a célt, irányítják a munkafolyamatot, elemzik, ellenőrzik az észlelési eredményeket.

Természetesen a két képesség összeér, egyik a másikat nem zárja ki!

2010. szeptember 22., szerda

Túl a 15.000-en

A blog átlépte a bűvös, 15.000-dik magyar megtekintés határát! Köszönjük minden kedves olvasónak, azoknak, akiknek a szerkesztők küldték meg a linket, és megnézték minden alkalommal, az állandó olvasóknak, akik láthatatlan törzsgárdaként mögöttünk vannak, és igényes cikkeket várnak, valamint mindenki másnak, akik valamilyen úton-módon megtaláltak minket. Jó tudni, hogy a teljesen non-profit tevékenységünk mögött ilyen érdeklődés áll. Jó tudni azt is, hogy a távérzékeléssel való foglalkozás nyílt megjelenése érdeklődő reakciókat szül, ezt jelzik az időről-időre befutó levelek, az ötletekkel, megkeresések. A továbbiakban is igyekszünk a magunk és az olvasók által magasra tett mércét minden további alkalommal átugorni.

A szerkesztők.

2010. július 24., szombat

Dowsing-varázsvessző és távérzékelés

Nemrégiben valaki próbát tett velem vendégségben. A varázsvessző gyakorlati alkalmazása lett volna a feladatom, ami eddig kimaradt az életemből... Az egyik alapgyakorlat a terítő alá elrejtett fém és műanyag pénz megtalálása lett volna a kísérlet célja, de már az előjelek is borúsak voltak, nem tudtam rendesen megfogni a vörösréz célszerszámot, szinte fogantyúként kapaszkodtam bele, nem esett kézre...

A próba se volt eredményes, de ez mégis jól sült el, mert a téma továbbgondolására sarkalt, nem hagytam annyiban a kudarcot. Megvizsgáltam mindjárt helyben, mi a baj, mit rontottam el, hogy a testközelben levő tárgyakat nem tudom helyesen felismerni. Így már rögtön megértettem, hogy miért is lehet hasznos a varázsvessző alkalmazása, ami több magasan képzett távérzékelőnél is napi gyakorlat. Rájöttem, hogy nagyonis hasznos dolog egy segédeszközt a tudatalatti számára beiktatni, hogy ne kelljen minden részinformációnak tudatosodnia, mert az idő rohan, és az első hírtelen benyomások gyakran helyesek, "csak" a tudaton keresztüli feldolgozásuk, pontosításuk rontja le a hatékonyságot. Például ha egy gyémántbányát kellene megkeresnünk a térképen, a varázsvesszővel rövid rákészülés majd 1-2 pásztázás után a helyet meg lehet találni, ráközelíteni. Ugyanez meditatívan végezve időben hoszabb folyamat lehet, ráadásul ha képeket, formákat látunk, vagy egy tájat, azt még tovább kell szükíteni. Trükközni persze lehet, ha megpróbálunk fejben térképet nézni,vagy azon mozgást, útvonalat, de ez nem mindíg sikerül, vagy ellentmondásba kerül más benyomásokkal, vagy pl. zavaró módon "ugrál" ide-oda a nyomkövetőnk (tipikusan, ha mozgásban van egy keresett személy,nemcsak adott pillanatban, hanem folyamatosan váltja pl. naponta a szállását, az ilyen mozgás időrendjének megállapítása is a feladat része, tudatosan kell végezni). Jól összekomponált segédeszközökkel lehetséges fizikailag jelen nem lévő célszemély, célpont, tárgy "megkeresése" is, térképpel, minták,vagy a személyhez köthető használati tárgyak, fotók, stb. közötti választással...

A jó kérdésfeltevés itt is alapfeltétel (vak kód, vagy direkt kérdés egyaránt használható). A konkrét esetnél - mivel nem forgott a kezemben a varázsvessző -, megpróbáltam meditatívan is keresgélni, ami szintén nem volt sikeres, a hiba nem is volt elsőre nyílvánvaló: láttam úgymond a két pénzérmét, de hát nem ez volt a feladat, hanem hogy a nem fémből készültet felderítsem. Ez esetben a képi információ nem volt elégséges, és az alatt az idő alatt, amíg pl. más benyomásokkal próbálnám ellenőrizni újra és újra, egy gyakorlott ember ingával, varázsvesszővel simán megoldja a feladatot. Kissé paradox módon egy másik feladat, a szomszéd szobában eldugott vizespalackok színe, tartalma jobban sikerült.

A nagy tanulság mindenképpen az, hogy a kutatónak olyan technikákat is kell értenie, ismerni, amit esetleg nem használ. Itt az elemzés eredménye az lett, hogy ha a jövőben nem is akarok ilyen eszközzel dolgozni, a sima képi megjelenítés nem elégséges: a tudatkivetítés, kihelyezés a célpontba (anyag, szerkezet-vizsgálat) adhatja meg azt a kötelező kiegészítést, ami segíthet olyan személynek is, aki eszközzel dolgozik, de éppen nincs nála, vagy nem tudja elővenni azt.

Az alábbi videón a kiképzett katonai remote viewer Paul H.Smith foglalja össze röviden a dowsing lényegét:



Mások is használják, Lyn Buchanan például úgy szerkeszti a gyakorló feladványait, hogy a vak kódos esetekhez térképmelléklet is tartozik, melyeket ingás, varázsvesszős gyakorlásra szán. Ahol fogalmilag kizárt a térképhasználat, jelöli:

http://www.crviewer.com/TARGETS/TargetIndex.asp


Lezárásul: a saját stílusunk kialakítása érdekében mindent próbáljunk ki, a korábban említet pszichometriát, valamint a másfajta eszközhasználatot, a spontán rajzolást (ideogramm) és a hibáink elemzésén át keressük meg a személyiségünknek megfelelő érzékelési módszereket. Ha hasznos dolgokat akarunk csinálni, pl. eltűnt embert megkeresni, a végeredmény számít, nincs is értelme osztályozni hogy melyik technika elegánsabb, vagy igényel erősebb mentális képességeket. Egy szükséges alapintelligencia, müveltség ami a legtöbb embernek rendelkezésére áll már biztosítja hogy kitartással és önképzéssel egészen bonyolult kérdéseket is megválaszoljon az, akinek esetleg nehezére esik meditálni, vizualizálni egy feladat megoldását.


2010. július 7., szerda

remote viewing vagy testen kívüli élmény?

A két technika, képesség müvelői már a kezdet kezdetén szoros kapcsolatban és személyes átfedésben voltak. A legismertebb példa Ingo Swann és Robert ,,Bob" Monroe barátsága, a két kutató gyakran hosszasan elidőzött Monroe nyári lakában, nem messze az általa létrehozott intézettől, az erdőt is szívesen járták, az őket kereső családtagok többnyire a messze bodorodó cigarettafüstöt követve tudták megtalálni őket.

Ennél kevésbé ismert dolog, hogy Joe Mcmoneagle felesége, Nancy, Monroe nevelt lánya volt, így korán belecsöppent a nem szokványos PSI témák világába. A házaspár ma is a Monroe intézet közelében lakik.


Az intézet jelenlegi igazgatója Frederick Skip Atwater is régebbóta ismert a Star Gate Project beli szerepe révén, a mostanság kikerült videofelvételeken több témát is érint. 


Atwater -ről röviden itt olvashatunk:


http://www.world-of-lucid-dreaming.com/stargate-project.html


Számos más távérzékelő jelentős tevékenységet fejtett ki, az asztrálutazás kutatásában és felhasználása terén.

2010. május 5., szerda

Az angliai védelmi minisztérium RV dokumentumai

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült királysága, az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának honlapján sok érdekesség mellett felfedezhető többek között 3 dokumentum a távérzékeléssel kapcsolatban. A bevezető levelezés, amely tisztázza hogy milyen körülmények között és mit hoznak nyilvánosságra egy kutatási tanulmányból, valamint két dokumentum összesen cirka 130 oldalnyi terjedelemben. Mivel a teljes dokumentáció közvetlenül elérhető, nem bonyolódnék bele fordításba, különösen amiatt, hogy egy rövidítés, összefoglaló pontosan a lényeget venné el: a nyilvánosságra került iratok szinte kivételes lehetőséget adnak annak elemzésére, hogyan prezentálnak egy hírszerzési, nemzetbiztonsági célból is használható lehetőséget a döntéshozó vezetőknek. Mivel egészen frissnek mondható a publikáció, 2007-es, a felhasznált irodalom részben mindenképp elérhető az interneten, különösen, hogy hivatkoznak is egy ma is létező forrásra. A dokumentáció átolvasásakor a következő dolgokra figyeltem fel, melyek elemzését, továbbgondolását javaslom mindenkinek:

A dokumentáció nyivánosságra hozatalát, kezelését, létrejöttét, további sorsát az angliai - az európai kontinentálistól meglehetősen eltérő - állami- és jogrendszer szabályozza, ez az elmúlt időszakban különösen nagy átalakulásokon ment át, de ettől még őrzi különállását. Ez számunkra azért fontos, mert egy-egy következtetést például a titokgazda más módon vezet le, mint mi, a mi jogi kultúránkban.


Az angliai biztonsági szolgálatok lényegében egy világbirodalom kiszolgálására is rendeltettek, tehát figyelembe veszik azt, hogy a jelenleg már független, de a Commonwealth, a Brit Nemzetközösség tagjaként létező volt gyarmatokra is valamiképp kihat tevékenységük, imigyen úgyszólván üzenet értéke lehet valamilyen információ kiszivárogtatásának.

A dokumentációt áttekintve az ember rövid elemzés után megállapíthatja, hogy tematikusan vannak a példák összeállítva: a target-ek mind egy védelmi szolgálat számára releváns célt, célszemélyt mutatnak be. Politikus, közéleti ember, épület (ami lehet jelképértékénél fogva célobjektum, vagy elkövetés helyszíne), víz (mint stratégiai célpont), benzinkút, stb. A rengeteg kitakart infó végül kikövetkeztethető, ugyanakkor számunkra lényegtelen is lehet.

Természetesen nem felejtendő el, hogy egy dolog valamit nyilvánosságra hozni jogszabályi kötelességből vagy taktikai okból, és teljesen más beépíteni a szolgálatok munkájába, ami praktikusan fedett intézményt, lenyomozhatatlan, költségvetési számokból is követhetetlen tevékenységet tételez fel, nem beszélve a személyi kiválasztás, döntési mechanizmusok, az adatok felhasználhatóságának, szolgálati útjának mikéntjéről.

A védelmi minisztérium hivatalos honlapjának vonatkozó része:

http://www.mod.uk/DefenceInternet/FreedomOfInformation/DisclosureLog/SearchDisclosureLog/RemoteViewing.htm

Az érdekesség kedvéért itt van pár kép az U.S.A. katonai parapszichologiai programjáról:
http://ensemble.va.com.au/tableau/suzy/TT_ResearchProjects/Hexen2039/PsyO/PsyO.html



Ez pedig egy honlap a katonai távérzékelésről kicsit általánosabb megközelítésből:

http://www.militaryremoteviewers.com/

2010. március 25., csütörtök

Távérzékelés Írországban

Szerencsére, az internet világában az ember értesül sok fejleményről, kezébe jut sok minden, videóanyagok, blogok, honlapok. A jelek szerint a távérzékelés nagy öregjei mellett (Ingo Swann 2009 májusában adott utoljára élő előadást/prezentációt), Joe Mc'Moneagle 2010 februárjában szerepelt a francia TF1 sóműsorában. Az ingyenes videómegosztókon további frisebb, valamint újonnan előkerült videók találhatók meg Russel Targ, Hal Puthoff,és mások szereplésével.

Örvendetes tény azonban, hogy aktívan tevékenykedik a második generáció, a távérzékelést 10-15 éve megismerő és gyakorló középnemzedék, publicisztikával, szervező és előadótevékenységgel.

Az egyik ilyen ember a jelek szerint az ír Paul O'Connor, akinek immár felvételek is bemutatják munkáit. Ő közvetlenül Lyn Buchanantől tanulja a technikát. Egy konferenciaanyag már elkészült, amely az ingyenes videómegosztón is elérhető: A Controlled Remote Viewing előadás után beillesztve egy konkrét vizsgálat felvétele is szerepel, ezúttal egy képzőművész állította össze a feladványt.



valamint több saját blogja is van, ahol kicsit többet megtudhatunk róla, ez elsősorban kreativitásról, más írországi aktuális újdonságokról is szól: 

http://blogdaedalus.blogspot.com/


Ez a blog kimondottan a PSI témájú bejegyzéseket tartalmazza:

 http://purestreaminformation.blogspot.com/



Emellett publikál a szintén közismert Daz Smith ingyenesen letölthető szaklapjában:

http://www.eightmartinies.com/


A sikeres utódok azt bizonyítják, hogy a remote viewing kifejlesztőinek eredeti szándéka, egy tanulható, elsajátítható technika létrehozása sikerült! Ezenfelül el is terjedt, és kezd beépülni a hétköznapok életébe.

2010. március 10., szerda

Egy napilap távérzékelése - elemzéssel

Egy olyan feladatot improvizáltam nemrégiben, ami segített kilendülni egy számomra holtpontnak tekintett napszakból. Bizonyos külföldi, az adott ország egyik tömegközlekedési járművéről elnevezett ingyenes napilapjából került hozzám egy hétköznapi példány, és nem hagytam ki a lehetőséget, hogy vakon megpróbáljak ,,beleolvasni". Mivel több nappal azelőtti, idegen nyelvű és az adott ország belpolitikájával, kulturális életével foglalkozó lapszámról van szó, nem fenyegetett a veszély, hogy a hazai tévé-híradókból ismert 1-2 hír köszönne vissza. A napilap ott hevert összehajtva az asztalon még kézzel se értem előtte hozá, így a pszichometria által történő információszerzés is ki volt zárva [bár az se lenne megvetendő teljesítmény - HunViewer]. A cél a legbelső lap belső két oldalának érzékelése volt. A vázlatpapírra skicceltem néhány szót,ami felmerült, valamint pár ábrát, kb. 5-6 perc időtartalomban (ezt persze lehetett volna tovább húzni is). Lássuk, mi sikerült:
A baloldal: a legerősebb impulzus egy konkrét szó volt, amit közép-résztől felfelé helyeztem el: le perreux. A folyóirat francia nyelvü, ezt persze tudtam előre. A szótár szerint ez egy párizsi kerület neve, és családnevek is feljöttek a kereséskor. A hozzá legjobban hasonlító szó: perruche jelentése törpe papagály, sokat fecsegő asszony. Még ide vehető a les pertubations, "zavar" kifejezés is. Az adott helyen egy egész oldalas mobiltelefon reklám van, a szó helyén pedig egy idős nyugdíjas nő áll (úgy felöltözve,mint a piacon, egész nap ráérő pletykafészkek, kis ölebbel, kosárral) egy gúlának a tetején, alatta egy lány, azalatt egy férfi. Erre az oldalra még rajzoltam a vak vázlatomon a felső oldalon jobb felé tartó negyedbe egy nagy labdán attól kisebb labda formát, valamint a lap közepén alulra egy háztetőn kéményre hasonlító, piramisszerűen kihegyesedő alakzatot. Ezek a középen felépített ember piramishoz álltak közel, kontúrban, a 3as tagolás nem egyértelmű.
A jobboldalon (szemből nézve) bal felső 4/5 ödnél egy szó: qairclée (quair=rakpart, folyópart, clée=clé, kulcs). Az újságban ebban a magassában egy mondat volt, aminek a végén, az elhelyezéstől távolabb, a qualité szó volt, ami a minőséget jelenti ott is.
Középen jobboldalt egy macskak konturját vetettem papírra, ott a valóságos újságban egy csoportkép szélső tagja egy sötét hajú hölgy állt. Középen balfelé a métre, méter szó jött nekem, az ide eső valós szó az újságban a maitre, maitresse, fő, legfontosabb szó állt. A jobb oldal alján balfelé húzva egy nő feje "látszott". Ez valóságos is lett volna, ha a napilap másik hivatalos nyelvű azonos napi kiadását néztem volna, a hölgyet felfelé csúsztatva 1/3 nyi távolságban éppen az említett csoportképbe került volna a fej. A lap alján sorban 3 db kocka vízszintesen jött nekem, ami ott volt, csak éppen a jobb szél alján, függőlegesen.

Összegezve: ha szöveg, szöveges ábra távérzékelését végezzük, a sajtóterméket, a szavak és a képek átválthatnak egymásba, a képi tartalom szövegként jelenhet meg. Ez pont ellentétes a chates monitoringnál tapasztalt jelenséggel, mikoris a képi látvány jelenik meg egyből szövegként. Információ érték szempontjából nincs jelentősége, de a dokumentumok pontos távérzékelésénél nagyobb figyelmet igényel a folyamat. Ezúttal a sok morzsa, részlet egymástól függetlenül érkezett, kiragadva, és nem is törekedtem arra, hogy a leírt információ egészének a tartalmát, nem szószerinti lényegét észleljem. Maga a folyamat érezhetően energetikai változásokat hozott létre bennem, tudat alatt sem akartam befolyásolni logikai keresgéléssel, asszociálással, a cél egyszerűen az volt, hogy kiragadjam magam egy gondolatfolyamból, és ez sikerült.
A jövőben további vizsgálatokkal szükséges megnézni, milyen eltérések jelentkeznek ha egy szövegben csak a szavak egyes betűit, a mondat egyes szavait keresem, illetve csak a tartalom mondanivalóját, mikor több oldalnak a témájául szolgáló lényeget kellene tömöríteni. Nyilván egy harmadik felfogás az oldal és a szöveg képszerű, fotorealista észlelése, ahol az írás, rajz, képek a maguk helyén vannak.


Aki most kezdi a távérzékelést vagy a dokumentációk érzékelésében kezdő még, azt mindenképpen vegye figyelembe, hogy a merész kihívásokat akkor is érdemes gyakorolni, ha az elején nem sok eredmény mutatkozik, hiszen a saját viszonyítási pontjaink kialakításában a gyakorlás tud a legtöbbet segíteni.

2010. március 1., hétfő

RV Hungary levelezőlista

Felhívjuk tisztelt látogatóink figyelmét arra, hogy megújult a RV Hungary levelezőlistája. Listánkra várunk minden elméleti és gyakorlati távérzékelőt, érdeklődőt, és témáinkban különféle élményeket átélt személyeket. Kérjük, hogy - az alábbi leírást figyelembe véve - érdeklődése esetén csatlakozzon levelező csoportunkhoz:

[rvhungary.jpg]

Üdvözöljük a magyarországi és közép-európai távérzékelők levelezőlistáján és vitafórumán.

Témáink: módszerek, felfedezések, tanulmányok, kísérletek, tervezetek, tervezett bemutatók és találkozók a távérzékelés, clairvoyance, tisztánérzékelés [pszichometria], tisztánmegismerés [claircognance], prekogníció, telepátia, ESP, pszi-tudományok, valamint ezekkel rokon témákkal kapcsolatban. Ne habozzon megosztani velünk effajta élményét, tapasztalatait és alkalmazott módszereit! Az Ön kérdése más számára válasz lehet. Ha érdeklődik témáink iránt, kérjük jelezze csatlakozási szándékát!

Listánkra magyarul és/vagy angolul írhat, tagjaink ezeken a nyelveken folytatják az eszmecserét.

Kérések lista-tagságunkhoz:
- hasznosnak találjuk, ha listatagunk megjelöli a használható idegennyelv tudását, amennyiben az nem az angol. Ha nincs ilyen, az nem baj
- haszontalannak találjuk, ha kulcsot-cipőt-gyűrűt-szemüveget-stb-t kerestetnek tagjaink távérzékelés segítségével egymással. Kérjük, vészhelyzet esetét leszámítva ne terheljük ezzel a listát - illetve maradjunk magánlevelezés keretei között
- a Remote Viewing Hungary levelezőlistája politikamentes. Kérjük tehát, hogy a nem kifejezetten távérzékelési összefüggésben lévő napi politikai témák megtárgyalását a listán a tagság kerülje el, valamint
- a levelezőlistánk a fentiek szerint tematikus. KIFEJEZETTEN KÉRJÜK tagságunkat, hogy témán kívüli levelek, felhívások, pps-ek, programajánlók, stb. ne kerüljenek fel a listára, ezt a tevékenységet a moderátorok a beküldő tagságának megvitatás nélküli felfüggesztésével szankcionálják.

Levelezőlistánk információs oldala a csatlakozási lehetőséggel:



2010. február 23., kedd

Személyes vizsgálat a magyarországi viszonyokról

Ezt a bejegyzést két ok miatt jelentetem meg most:
  1. Kellően hosszú idő telt el a vizsgálat és a mai nap között ahhoz, hogy az aktualitások ne legyenek veszélyesek. Ugyanakkor sok mindent még így is ki kellett hagyni belőle.
  2. Ma találtam meg a vizsgálat dokumentációját. Azt hiszem, mind a két ok elég jelentős a megjelenési dátumra vonatkoztatva.


Tehát a session, röviden:


2280/2099
a távérzékelés jelenlegi helyzete/helyszíne Magyarországon - a hatalom szintjén.

2008.június 30.
S.t.:15:49

Ideogram: egy kördiagram, ami két óráig három részre osztott, onnantól
egy érték körben. Meglehetősen nagy érdektelenség van jelen a hatalom irányából a téma felé.

A cél összetétele: ritka [kevesen alkotják].
Koordinátora: egy fekete bajszos férfi, itt volt egy Vezetéknév Keresztnév, dehát ugye...
Milyen szinten űzik és használják fel úgynevezett hivatalos körökben?
- nagyon alacsony szinten, alig mérhető. Csakis néhány kósza kísérlet.
Fő helyszíne: L[...] - Budapest között, elhagyatott területen.
Mennyire rejtik el az egészet?
- éppen csak annyira, hogy a népek ne ismerjenek rá, hogy mi is ez a tevékenység.
Saját kapcsolódási pontom hozzá: felismerték a tevékenységemet, figyelik az eredményeket, bár nem képesek kategorizálni és dokumentálni. Azzal változott semlegesre a megítélésem, hogy "tengerentúli" csoporthoz csatlakoztam.
[Hurrá! - teszem hozzá már most. Egyébként mi lett volna...?]

A következő résznél egy megjegyzés: néhány hónappal ezelőtt egy bizonyos személy jelezte nekem, hogy ő ismer egy [sok-sok törlés] egyént, akinek része volt a magyarországi rv folyamatokban. Az információ lekérése erre vonatkozott itt:
A vizsgálatom kiderítette, hogy a "része volt" tulajdonképpen annyit jelent: ott volt, ahol foglalkoztak a távérzékelési kísérletekkel, ez minden. Sok mindent nem értett meg belőle, meghaladta a tudásást a tapasztaltak feldolgozása.
A következő információ-lekérés erre a személyre irányult:
- messze van tőle, magas neki, csupán csak hallott róla - ezt mutatja kifelé. Valójában igen keveset osztottak meg vele a dologról.

A magyarországi hatalmi megbízásból eredő távérzékelési kísérletek eddigi legjelentősebb eredménye:
- elhagyott katonai bunker felderítése, ahol [titkolt/tiltott] fegyverek voltak
- 1997-ben volt
- ki végezte? [ez még ma is törölni kell] ->magyar volt, de utána eltűnt a folyamatból, nem foglalkozott vele tovább. A session közben lehallgatták.

A cél [2280/2099] egy jellegzetes részletének rajza:
- egy amerikai autó hátulja, jellegzetes, Cadillac-hát, oldalnézetből

Itt egy személyes rész következik, arra irányult az információ-lekérés, hogy a szűk környezetemben van-e olyan személy, akivel kapcsolatba kerülve a "hivatalos" rv elenyészőnek tekinthető berkeibe tudnék betekinteni?
- van, egy városrész a válasz X-ben [magyar város]
- a városrészen belül további finomítás a lakcímre [...]
- akkori telefonszáma: 06 70 ... ....
- érintőleges tudomása van csak, nem "avatták be"

Információ lekérése arról, hogy hatalmi oldalról figyelnek-e a RV Hungary tevékenységére?
- legalább három irányból figyelnek, ebből az egyik oldal nyitott, azaz lehet publikus is
- nincs veszély, érdeklődés, információszerzés a cél
Mire kell figyelnünk ezzel kapcsolatban?
- az információk és a módszer megosztására. Minél többen vagyunk, annál védettebbek leszünk.


E.t.: 16:48

No comment.

2010. február 21., vasárnap

Könyvajánló: Látható és láthatatlan ember

Az eddigiektől eltérően ezúttal nem egy könyvet, hanem összefüggő életműveket szeretnénk bemutatni. Jelenleg a neten ingyenesen, magyar fordításban is hozzáférhető információkról van szó. Ismertetőm célja nem egy világnézet vagy vallás reklámozása, hanem egyszerű figyelemfelhívás az itt következő ismeretekre.
A blogban eddig bemutatott hazai és külföldi távérzékelők nagy része egy saját, egyéni tapasztalaton, családi eredeten alapuló világnézetet képvisel, és nem tartja szükségesnek, hogy erről bővebben és öncélúan beszéljen. Eddigi írásainkból már kiderült, hogy a távérzékelés protokolljai nem a származási, vagy vallási hovatartozás alapján működnek, hanem a fejlődni és tanulni képes, és erre energiát szánó, önmagával szemben is őszinte kutatómunkát kívánó ember saját akaratát fejezik ki.

Nézzük tehát meg Arthur E. Powell és Charles W. Leadbeater (utóbbi életrajza itt, élt 1854 - 1934 között) könyveiben mi az, ami minket érdekelhet főleg a távérzékelés tekintve. Elsőként vegyük figyelembe, hogy az írások egy elmúlt korszakban keletkeztek, amikor számtalan felfogás élt meg egymás mellett. Ugyanakkor egy-egy "hitvita" eredményeképpen kiszakadtak újabb és újabb irányvonalak, például a két úr a teozófiai társaság tagja volt, melynek Rudolf Steiner egy ideig aktív közreműködőjeként működött. Steiner kilépése után megalapította az antropozófiai társaságot, ne csodálkozzunk tehát azon, ha sok XIX. és XX: századi szerző munkái tematikusan vagy szóhasználatukban hasonlatosak. Valamennyi mű elsősorban belső vagy korlátozottan nyilvános használatra készült, mintegy tankönyvként, emiatt nem személyes élménybeszámolók, példák, hanem inkább szabályok, tendenciák kerültek feldolgozásra. Megjegyzendő, hogy a vezetők-tanítók általában írtak önéletrajzi munkákat is, talán pont a sok steril írás emberközelibbé tétele végett.
Akkoriban egy egységes szellemi-lelki világképet igyekeztek átadni, a manapság burjánzó, kimondottan célszerűsített gyorstalpalók helyett. Egy holisztikus szemléletbe illő, egész egyéniséget, embert fejleszteni kívánó, egymásra épülő leírásfolyamot adtak meg, sőt egyes technikákat, például a légzőgyakorlatokat titokként kezeltek.

A távérzékelés azidőtájt clairvoyance - tisztánlátás - nevű technikaként lett bemutatva, de a konkrét vizsgálati folyamat leírásai mentális, illetve asztrális látás néven is szerepelnek. A leírás ma is korszerű és alkalmazható, hiszen az egyes érzékelési szintek eltéréseit osztályozva mutatja be, korszerű leírásokkal.

Powell, akinek életrajzáról szinte semmit sem tudunk [íme egy szép, abszolút vak távérzékelési vizsgálat célja - az eredményeket küldjék el nekünk, ha publikálni szeretnék a blogon].
Nagyon fontos elhatárolásokat tesznek a szerzők, amelyek segítenek az embernek felismerni saját aktuális szintjeit, esetleg eloszlatni a zavarokat, amit a témához egyáltalán és nyilvánvalóan nem értő újságírók, valamint a médiában bemutatott úgynevezett jósok okoznak rendszeresen. A példákban pedig jól látszik a korszak mentalitása: professzionális tisztánlátóhoz akkoriban nem rohantak csip-csupp ügyekkel az emberek, és maga a munkafolyamat is hosszabb procedúra volt. Richard VanRenson's paintA Leadbetter által bemutatott példa egy hajós férjéért aggódó feleséget említ, aki hónapokon át nem hallott az emberéről. A tisztánlátó asztrális utazása során nemcsak megkereste, de üzenetet is adott át neki egy másik kontinensen, és az eseményt a férfi egy fizikailag látható személlyel való beszélgetésként írta meg feleségének. Ez a fizikailag látható személy figyelmeztette a hajóst, hogy aggódnak érte, jelezzen a családjának. E clairvoyance vizsgálatok/spontán látomások többnyire összetett folyamatokat, például nagypolitikai eseménysorokat is érintettek. Ezek a módszerek és alkalmazott eljárások a mai emelt díjas hívással való 3 perces jóslások korában elég kontrasztosaknak tűnnek, de jól mutatja a szakmai színvonal eltérését is mindkét mindkét említett esetben [megjegyzendő, hogy természetesen ma is léteznek valódi tisztánlátók, de jó okkal nem reklámozzák magukat].

Hogyan olvassuk a könyveket? Javaslom, hogy elsőre szépen, ráérősen ismerkedjünk meg velük. Második olvasásra már lehet a tartalomban a témák között csatangolni, biztos hogy a sok részben találunk hozzánk közelebb állókat, és az olvasottak hatására később eszünkbe is fog jutni több olyan kérdés, amit a korábban megismert leírások, vagy eltérő felfogások nyitva hagytak. Ilyenek lehetnek például Rudolf Steiner írásainak eltérő stílusa, szerkezete után mindenképp újragondolandó olvasmányélményeink - Powell és Leadbetter munkái alapján.

Leadbetter: Látható és láthatatlan ember [magyarul mind]
Leadbetter: Világunk rejtett oldala
Arthur E. Powell: Az asztrális test


A két szerző munkái [és másokéi is] itt szabadon letölhetőek:
http://www.globenet.hu/portal/tforum/olvasni.jsp

Szerző: MW

2010. február 9., kedd

Testen kívüli élmény vagy álom?

Alább egy prekogníciós élményt olvashatnak, amelyet egy amerikai nő osztott meg a közvéleménnyel a vele történt élmények hatására. Testen kívüli élmény, álom vagy "második látás"? És mi van az idő-tényezővel? Hiba a mátrixban? Esetleg ez a normális működés, és mi egy hibában élünk? Íme a történet:

Személyes megtapasztalásaim a testen kívüli élményekről még kicsi gyermek koromban kezdődtek, bár a családom nem támogatott ebben és én magam is elnyomtam a dolgot egészen néhány évvel ezelőttig. Én egy egypetéjű ikerpár egyike vagyok, és egy 1986 november 11-én történt esemény késztetett arra, hogy papírra vessem az alábbiakat. Megjegyzem, hogy felismeréseim az életről és Istenről attól az időponttól jelentősen bővültek. 1986. szeptember 9-én éjszaka aludtam, de hajnali 3-kor felébredtem, úgy éreztem magam, mintha egy másik térben és időben tartózkodnék. Az alábbi rémálomban volt részem:
Az ikertestvéremmel egy kocsiban ültünk, ő vezetett. Egy kanyarban haladtunk, ami egy fedett hídon vezetett keresztül, de a kocsi mindenestől megindult a korláton át a folyó felé. Én az utas-oldali ajtón kiugrottam a kocsiból, a földre zuhantam, és kézzel igyekeztem megtartani a kocsit, hogy le ne zuhanjon a mélybe egy nagy szikláról. Az ikertestvérem imádkozni kezdett az Úrhoz, hogy segítsen nekem megtartani a kocsit a biztonságos részen és ne zuhanjon le. Én attól tartottam, hogy nem fogom sokáig bírni és a hátam felmondja a szolgálatot. Néhány gondolatom negatív volt, sőt talán még dühöt is éreztem a testvérem felé. Aztán arra gondoltam, hogy a kocsi biztonságosan fent marad a sziklán. Amikor a negatív gondolatok jöttek, elkezdtem folyamatosan arra gondolni: "Ez nem fog megtörténni! Ez nem fog megtörténni!" Végül a kocsi biztonságban fent maradt a szikla tetején. Később lágy, puha esőt éreztem magamon. Megfigyeltem azt is, hogy vagyok felöltözve, távolabb egy házat is észleltem, amit lombos fák vettek körül. Soha azelőtt nem láttam azt a házat, de tudtam, hogy innen segítséget kaphatok.

Amikor felébredtem, az ágyneműm teljesen el volt ázva, és úgy éreztem, hogy minden energia távozott a testemből, fizikailag kimerült voltam. Csak most, hogy ezt az írást papírra vetem, jöttem rá arra, hogy valamiféle asztrális energiát használtam arra, hogy az események kimenetelét pozitív irányba fordítsam.

Két hónappal később, 1986 novemberében Hawaii-ba mentem, spirituális elvonulás céljából. November 11-én délután 2 óra körül éppen mély meditatív állapotban voltam, amikor mentális üzenet jelent meg a tudatomban: "A testvéred meghalt", és éreztem is, hogy valami történt. Innentől a nap hátralévő részében a hideg és negatív energiákkal küzdöttem. Ez még este is tartott, de reggelre azt éreztem belül, hogy már minden rendben van.

November 12-én a reggeli meditációm közben erős késztetést éreztem arra, hogy fel kellene hívnom anyámat. Ő a New Hampshire-beli Warner-ben él, ami 6.000 kilométerre van innen. Később fel is hívtam, és első szavaimmal a testvérem felől érdeklődtem nála. Anyám meglepődött és elcsodálkozott azon, hogy honnan tudok én a balesetről: a testvérem New Yorkból Warner felé tartott kocsival november 11-én este 7 órakor (ez pontosan délután 2 óra a hawaii idő szerint, ahol én tartózkodtam). Az autó megcsúszott egy jeges részen, a levegőbe repült és egy szakadék aljában kötött ki. A kocsi többször is megfordult a zuhanás közben, és minden része összetört, kivéve azt a helyet, ahol a testvérem ült. Körülötte minden összezúzódott, de ő egy karcolás nélkül megúszta az esetet.

Elcsodálkoztam anyám szavain, de minden részletében eszembe jutott a két hónappal azelőtti álmom. Vajon álom volt-e, vagy egy prekogníciós tapasztalás, esetleg "második látás"? Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem. Ekkor vettem észre, hogy lágy eső hull rám, ez teljesen megszokott volt Hawain az évnek ebben a részében. Lágy eső hullt rám, és abban a házban voltam, a fák között, amit álmomban láttam két hónappal azelőtt.

[Forrás: healing.about.com]

*

Kapcsolódó bejegyzés:
Második látás - Second Sight >>

2010. február 2., kedd

A távérzékelés és a szkeptikusok

"Az embereknek több, mint 85%-a lehetne tisztánlátó - mondja egy kutató."

Nekem, e bejegyzés szerzőjének a remote viewing megléte és működése annyira nyilvánvaló, mint ahogy az éjszaka után a nappal következik. Mégis - mondhatnám, hogy "természetesen" - vita folyik a távérzékelés tudományos bizonyításáról, illetve egyáltalán elfogadásának feltételezéséről. A cikkben egy bizonyos Richard Wiseman nevű tudós [még azt is fel tudnám tételezni, hogy egy fake tudósról van szó, hiszen éppen Tudós Richárd-nak hívják] említ egy paradoxont, bár ő nem így hívja. Ha azt mondjuk, hogy egy piros autó áll a ház előtt, az nem egyenértékű azzal, hogy egy ufó szállt le a ház előtt, mert az utóbbihoz több és alaposabb információ szükséges, hogy elhiggyék az emberek. De miért? Mert R. Wiseman ezt mondta? Az ő egyéni problematikája, hogy nem képes tudományos alapon "bizonyítani" a remote viewing létezését. Aki már megtapasztalta és gyakorolja, az nyilvánvalóan kétkedéssel fogadja egy szkeptikus tudós kételkedését. Viszont van egy olyan alaptétel, amit egy egyetemi wiseman-nek is figyelembe kéne vennie: attól, hogy nem tudod, az attól még van. Tudták Önök, kedves olvasók, hogy ha a macskaanya méhében egy nőstény magzat két hím magzat között fejlődik a vemhesség alatt, akkor az a megszületett nőstény egyed agresszívabb és támadóbb lesz, mint egyébként a nőstény macskák? Nem tudták? Ettől ez még így van, hogy úgy mondjam, tudományosan bizonyított.


A Daily Mail 2008. január 28-i cikkéből [Dean Radin összefoglalója]:
1995-ben az amerikai kongresszus két független tudóst kért fel annak kiderítésére, hogy annak a 20 millió dollárnak, amelyet a kormány a pszichikai kutatásra költött, van-e valamiféle érdemi eredménye egyáltalán? Nos, a vizsgálat némileg váratlan eredményt hozott.
Jessica Utts, a Kaliforniai Egyetem statisztikusa megállapította, hogy a távérzékelések 34 százaléka helyes volt, és ez a szám már túlmutat azon, hogy ezt az egész folyamatot "találgatás"-nak lehessen nevezni.
Azt mondja: "a tudomány bármely más területén is használt eljárásokat alkalmazva azt kell megállapítanom, hogy bizonyos pszichikus jelenségek, ahogy a remote viewing is, valóban bizonyítottan működnek. Ezeket az eredményeket nem lehet a kísérletekben előforduló véletleneknek tulajdonítani."

A szkeptikusokat persze ez nem győzi meg.

Richard Wiseman, a Hertfordshire Egyetem pszichológusa nem hajlandó hinni a távérzékelésben. Így nyilatkozott:
"Egyetértek azzal, hogy a tudomány más területén használt eljárásokkal vizsgálva a remote viewing működése bizonyított, de kérem, tegyük már fel a kérdést: vajon van-e szükségünk magasabb szintű megerősítésekre, ha a paranormális jelenségeket kutatjuk? Azt hiszem, a válasz: igen. Ha azt mondom: egy piros autó áll a házam előtt, azt nyilván el fogja hinni nekem. De ha azt mondom: egy ufó szállt le ott éppen, akkor valószínűleg több részletre lenne kíváncsi.
Mivel a távérzékelés egy rendkívül szokatlan folyamat, amely forradalmasíthatja a világot, megcáfolhatatlan bizonyítékokra van szükségünk, mielőtt következtetéseket kezdünk el levonni."

Ez a kiemelkedő szkeptikus tudós egyetért tehát azzal, hogy
  1. a távérzékelés a tudománynak egy meghatározott területe, ezzel egyszer és mindenkorra megszünteti az "áltudományos" jelzőt vele kapcsolatban.
  2. ha a nyilvánvaló tudományos eredmények által nyújtott bizonyítékokat tartjuk szem előtt, akkor a távérzékelés működése bizonyított.
A további érv, miszerint ez a jelenség annyira rendkívüli, hogy további, magasabb szintű bizonyítékok szükségesek, mert az eddigiek - annak ellenére nem egyértelműek, hogy megfelelnek a tudományos gyakorlatnak - a valósággal való azonosságot feltételezik.


Eddig a cikk és Dean Radin idézete. Az én személyes megjegyzésem az egészhez az, hogy rendben, a tudomány csak vizsgálja azokat a jelenségeket, amelyeket nem tud értelmezni vagy tényekkel bizonyítani. Viszont ha a tudomány, mint a tudás egyik forrása képtelen egy létező jelenséget beazonosítani, azért ne a tudomány által megérthetetlen dolgot állítsuk negatív példaként a közvélemény elé.
Csak így tovább, szkeptikusok, létező lesz az ismeretlen, ha megismeritek.

2010. január 31., vasárnap

SCANATE: pozicionált távérzékelés és a földönkívüliek

1972-ben, az úgynevezett hidegháború kellős közepén az SRI [Stanford Research Institute, később "International"] gondolt egyet, és létrehozta a SCANATE Project nevű programot. A név a scanning by coordinate kifejezés rövidítéséből ered, azaz koordináta alapján történő megfigyelés. Az egészen véletlenül a védelmi minisztérium számára elindult programban többek között Pat Price és Ingo Swann is részt vett. Price a program fejlesztésnek eredményeképpen képes lett kódszavak alapján pszichikus képességei segítségével távoli, titkos amerikai katonai létesítményeket leírni és feltárni. A módszerben egyedülállóan jó eredményeket ért el, a CIA nem is hagyta magára a tudásával, a testület tagjává tették, és az 1975-ben bekövetkezett haláláig nekik dolgozot. Price halála nagyban összefügg a távérzékelésben elért teljesítményével, a részletekről itt olvashat.

A kísérletből egy kiragadott részlet: Ingo Swan és Pat Price egy olyan koordinátát kaptak, amelyen egy üdülőterület található az Egyesült Államok keleti részén. Egymástól függelenül mindketten katonai létesítménynek írták le a helyszínt, így elsőre rossz eredménynek könyvelték el a kísérletet. Kiderült azonban, hogy a koordinátán szereplő helyhez egészen közel van egy titkos katonai létesítmény, amelyre Price leírása teljesen ráillik. A megismételt kísérletben Price rengeteg pontos és helytálló adatot közölt erről a létesítményről, és ami a legfontosabb: e titkos bázisnak a kódneve az először vizsgált üdülőterület nevéből ered.


1977. augusztus 13-án a Chicago Tribune ezt írja:
"Stansfield Turner, a CIA igazgatója bejelentette, hogy a szervezet talált egy embert, aki pszichikus képességeivel "látni" képes mindazt, ami a világban történik, bárhol legyen is az. Tudósok és hivatalos személyek csupán egy képet mutatnak ennek az embernek a helyről, és ő képes megmondani, hogy mi történik ott éppen abban az időben. A CIA-igazgató szűkszavú bejelentésében nem volt szó arról, hogy milyen pontos eredményeket ért el ez az ember, de miután 1975-ben meghalt, a tervezettel felhagytak. "Meghalt" - mondta Turner, és azóta nem hallottunk sem a dologról sem róla."

A CIA tehát megszerezte magának az - akkoriban - egyetlen embert, aki képes volt koordináták vagy csupán egy kép alapján távérzékelni azt, hogy mi történik abban az időpillanatban a képen látható helyszínen. A CIA köztudottan nem dolgozik cirkuszi mutatványosokkal vagy trükköket alkalmazó, úgynevezett "mentalistákkal", így Pat Price tudása nyilvánvalóan fontos eredményeket hozott az amerikai hírszerzésnek - míg meg nem halt.

Price több más kérdésben is szerzett információkat távérzékelési képességének segítségével, többek között azt is, hogy tudomása szerint a földönkívüliek már több földrajzi helyen létesítettek bázisokat a Föld felszíne alatt. Ezeket a helyszíneket többször is pszichikusan megvizsgálta, majd jelentést adott róla Harold E. Puthoff-nak, aki akkoriban az SRI kebelében a SCANATE Project legfőbb tudományos kutatója volt. Ezeket a földrajzi pontokat csaknem egy évtizeddel később a titkos amerikai távérzékelési programban kiképzett távérzékelők is megvizsgálták. A remote viewing sajátosságaiból eredően a távérzékelők természetesen nem ismerték a célpontokat, úgynevezett "vak" célokként kapták a koordinátákat és a képeket, ennek ellenére jelentésükben mindegyikük megerősítette Price korábbi eredményeit. Ezek az információk a mai napig jelentős hatással bírnak a földönkívüli életformák és az úgynevezett UFO-jelenségek által felvetett kérdések értelmezésére.


2010. január 21., csütörtök

Könyvajánló: Testen kívüli élmények

Robert A. Monroe: Testen kívüli élmények
Alcíme: Utazás az idő és halál nélküli élet világába
Journeys Out Of The Body, 1972
Magyar Kiadás: Budapest, 1993, Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó, Időgép Könyvek

A könyv igazi hiánypótlás. A téma jellegéből adódóan nem lehet egy leírásra alapozva az egész témakört átlátni, de a sok kortárs leírást nézve továbbra is aktuális ez a részletes beszámolókat tartalmazó könyv. A távérzékeléssel - mivel akkor még a mai módszertan és maga a személyes tanítás ötlete nem volt megfoganva - csak áttételesen foglalkozik, viszont pont ezért jelentős, amikre rámutatott: a testen kívüli élmények során és a jövőbe, későbbi eseményekbe való betekintés alatt "ismerős" jelenségek bukkannak elő.
A Második Állapotban, érzékelés közben rendszeresen találkozunk egy problémával. Lehet hogy testi érzékelés közben is gyakoribb, mint hosszuk. Arra célzok, amikor a tudat azonosít előzőleg nem ismert és nem érzékelt személyeket, helyeket és dolgokat. A válasz, hogy úgy mondjuk, értelmez és magyaráz. Az agy az emlékek és tapasztalatok közt kutat, hogy elvégezhesse az azonosítást. Ha nem talál olyat, ami azonos lenne a megfigyelésekkel, ekkor a leghasonlóbb emlékeket és állapotot választja: "Ezt látod, ezt tapasztalod". És csak kritikus elemzés mutathatja ki, mi köze az érzékelt dolognak a válaszokhoz. Nem pszichiáter a szerző, de a fogalomhasználata, leírásai zárt logikával készültek, amikor pedig valamire nem tud válaszolni, azt is megírja, nem bújik el valami ködös elmélet mögé.

Számos esetleírása felveti, hogy alaposabban nézzünk utána az éppen szóban forgó témának. Így a Faraday-kalitka, elektromosság és testből kilépés gátoltsága, és számos egyéb élménye. Az időben a szerző után következő generáció számunkra érdekes nagyjai jól mutatják be, hogy céltudatos fejlesztéssel mennyi mindent ki lehet hozni ebből a témából. Ugyanakkor rengeteg részletkérdés vár megválaszolásra, amelyek a legtöbb ember képzeletében meg se születnek, mint lehetséges probléma vagy lehetőség.
Kiegészítő információ: Robert A. Monroe 1978-ban megalapította a Monroe Intézet (The Monroe Institute) nevű nonprofit szervezetet, amely az évezred utolsó három évtizedében programjaiban foglalkozott többek között a meditáció, a tudatos álmodás (lucid dreaming) és a távérzékelés (remote viewing) kutatásával és gyakorlati alkalmazhatóságaikkal is.

A könyv fülszövege:
Először ugyancsak megriadt és hitetlenkedett Robert Monroe, amikor minden átmenet nélkül és akarata ellenére beköszöntöttek nála a testen kívüli élmények. Azon kapta magát, hogy kilép hús-vér testéből és olyan helyekre utazik, amelyek távol esnek a földi lét szellemi-anyagi körülményeitől; ő is átlépett abba a világba, amelyet nem béklyóz idő és halál.
Félelmei ugyan eloszlottak, amikor megismerkedett másokkal, akik ugyanezt tapasztalták és elolvasta a témával foglalkozó keleti irodalmat, de az egyre sűrűbbé váló utazások egész életét megváltoztatták.
Ebben az első kézből való, közvetlen beszámolóban Monroe arra biztat bennünket, hogy gondoljuk át az életről és a halálról vallott nézeteinket és aprólékos utasításokat mellékelve invitál meg bennünket is egy testünkön kívüli utazásra.

A könyv a bejegyzés időpontjában előjegyezhető volt:
Antikvárium.hu >>>


Robert A. Monroe az Answers.com-on
Robert A. Monroe és művei
Robert A. Monroe a szabad lexikonban

2010. január 10., vasárnap

Kik vannak a Holdon?

Egy találkozás, 30 évvel Ingo Swann Hold-utazása után


Jó tudni, ha a blogunk utólag is segít embereknek, hogy egy-egy élményüket, bármilyen fura is volt, utólag feldolgozzák és elfogadják. Egy kedves olvasónk beszámolóját idézem be az alábbiakban, aki mentális élménye közben a Holdon pár éve olyan lénnyel találkozott, aki hasonlított a Swann által leírt ruhátlan alakokhoz [bővebben itt olvasható Swann esete, a Penetration-ből].

Vázlat-szerűen tehát a beszámoló:

Caderno las estrelas 26, magic fly paula's pic from flickrA Holdat, mint relaxációs pontot választotta ki, mert szereti a kihalt, sivatagos tájat. Ingo Swann munkáit akkor még nem ismerte, az idézett könyv nem kapható Magyarországon könyvárusi forgalomban, a blogunkat pedig később kezdte olvasni. A beszámoló leírója tudatosan használja és fejleszti a képességeit, de egyúttal a hétköznapi életben is otthon van, nem lehetne csodabogárnak nevezni. Tudatos, meditatív módon Holdra projektálta magát, ott elhelyezkedett egy olyan napos oldalon levő ponton, ahonnan a Föld tisztán látszott. Nem csinált különösebben semmit, nem kezdett el kutatni, csak élvezte az egyedüllétet - egészen addig amíg egy fura figura meg nem jelent előtte... és innentől a beszámoló szavai, szó szerint idézve:


"Kilőttem" magam a Holdra. Nem volt vele különösebb célom, csak annyira elegem volt már mindenből, hogy gondoltam inkább nem akarok a Földön lenni. A Holdat választottam, egy olyan területen "landoltam" ahonnan látni a Földet. Ott ültem a porban, és néztem ki a fejemből. Gondoltam itt aztán lesz időm átgondolni a dolgaimat, senki sem zavarhat meg, mert a Hold lakatlan. Ahogy ott ültem, és néztem a Földet, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki néz engem.
Egy pasi volt. Látott engem, és megkérdezte mit keresek itt. Mondtam hogy semmit nem keresek, csak egy kicsit már elegem van. Idejöttem pihenni. Nem volt fenyegető, teljesen normális volt, a hiányos öltözékét leszámítva.
Eddig erről senkinek nem beszéltem, mert meg voltam róla győződve, hogy ez hülyeség. Azt hittem azért láttam a pasit, mert ki voltam akadva, és valami félresikerült. Most olvastam a beszámolót [Ingo Swann írását ugyanerről, a szerk.], és gondoltam most leírom. Mást én nem láttam, sem épületeket sem semmit, bár már ez is elég furcsa volt.

A pasi embeszerű volt, de nem volt ember. Fura volt a nagyon fehér bőre, és szőrzetet sem láttam rajta. Szemöldöke nem volt. Marilyn Mansonnak van hasonló karaktere egy fotón (ez is most elég érdekes, mert olvastam a Manson könyvet, és ő szokott a Holdra menni asztrális projekcióban, és sokmindent fel is használ a klipekben, a dalszövegeiben amiket egy-egy utazás során tapasztal. Ezek után már elképzelhetőnek tartom, hogy ő is látott ott ilyet, és azért használta fel). Szóval ilyasmit kell elképzelni: magas, vékony testalkatú volt, bár én 165 cm vagyok, úgyhogy nem nehéz nálam magasabbnak lenni.

Mostanáig azt hittem, hogy egy másik utazóval találkoztam, aki valamiért meztelen az utazás alatt. Vagy meghibbantam, és pucér pasikat látok a Holdon.
2004-ben volt ez egyébként, decemberben, de a pontos dátumot már nem tudom. Ezt is csak azért mert abban a hónapban történt ami miatt kibuktam.
Egyébként a pasi meg volt lepődve, bár én is. A beszélgetést már leírtam, ezen kívül más nem történt, megmondtam miért vagyok ott, szó szerint: rámutattam a Földre, és azt mondtam, hogy azért ülök itt, mert az a bolygó egy diliház és elegem van belőle. Azt mondta, hogy nem érti, mert nekem az az otthonom. Erre azt válaszoltam, hogy tényleg így van, csak most valahogy nem bírok ott megmaradni, és jobb nekem ha itt ülök. Ezután békén hagyott, és elment onnan, gondolom visszament a társaihoz. Ennyi történt.



Megjegyzendő, hogy egy testen kívüli élmények és ehez kapcsolódó képességek terén rutinos, józanéletű emberről van szó, aki megtisztelt minket a lehetőséggel, hogy közöljük mindezt. Nyilván még sok sok embernek volt hasonló élménye, amit álomnak, roszabb esetben valamilyen tudatmódosító anyag hatásának gondolt eddig. A beszámoló alapján érdemes levonni pár következtetést: a korábbi, szakmai protokolloknak, feltételeknek megfelelő beszámolók így sok év távlatában is jó referenciaanyagnak számítanak, érdemes forgatni a nyilvános remote viewing dokumentációkat. A hazai amatőr kutatók, asztrálutazók is képesek világszínvonalon érzékelni, és az adott szokatlan helyzetben jól reagálni.
És a legfontosabb: "ők" még mindig ott lehetnek a Holdon....


További cikkeink "Kik vannak a...?" - sorozatban:
Kik vannak a Holdon? (Ingo Swann RV) >>
Kik vannak a Marson? (Ingo Swann RV) >>
Kik vannak a Föld mélyén? (magyar érzékelőtől) >>